Ortodoxból katolikus lett – A ’38-as kongresszus résztvevőjéről, az Egyház boldogjáról nyílt tárlat

Ki volt Vladimir Ghika, akiről a tárlat szól, és akinek a személye az eucharisztikus kongresszusok történetéhez és hazánkhoz is kötődik? Legutóbb akkor hallhattunk róla, amikor a 2013. augusztus 31-én boldoggá avatott román katolikus pap, vértanú ereklyéjét 2021 májusában elhelyezték az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelképén, a missziós kereszten.

Az esztergomi bazilikában őrzött, Ozsvári Csaba ötvösművész által készített, hihetetlen művészi és spirituális értéket képviselő, bronzborításokkal díszített, relikviarekeszes tölgyfakereszt 2017 novemberében a magyar püspökök „ad limina apostolorum” látogatáskor Rómába, a Vatikánba is eljutott, ahol Ferenc pápa megáldotta. A NEK missziós szimbólumát a nagy szertartások idején a Hősök terén kialakított óriási liturgikus térben, az oltár mellett helyezik el. A magyar, illetve hazai vonatkozású szentek, boldogok, mártírok ereklyéinek sorában pedig, ahogy említettük, ott van a ’38-as budapesti események román származású hitvalló tanúja is.

A megnyitón és a könyvbemutatón házigazdaként az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Rózsa Dávid köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót a NEK rendezvényeire érkezett bukaresti római katolikus érseknek, Aurel Percănak, aki rövid előadásában Ghika dicső-tragikus fordulatokban gazdag sorsának felvázolásán túl komplex személyiségének és széles tevékenységi körének arra a szegmensére hívta fel a figyelmet, amely a kiállítás anyagát is képezi: az alkotásaira. A lelkipásztor Ghika ugyanis figyelemreméltó költő, filozófus, író, drámaíró, zenész (orgonista) és képzőművész is volt.

Percă szerint az órásmesterek munkájára emlékeztető aprólékossággal, finomsággal kidolgozott, összetett jelentésű rajzainak, illusztrációinak megértése teológiai ismereteket igényel. Képein ugyanis többnyire meditációnak, misztikus megtapasztalásainak eredményeit örökítette meg. A tárlat tehát elsősorban az 1938-as eucharisztikus kongresszust is meglátogató egykori „monsignore” művészi oldalát mutatja be.

A Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke képviseletében felszólaló Kálmán Imre püspöki irodaigazgató mint az áldozatos papi élet felmutatóját és a szegények önzetlen támogatóját méltatta Ghikát. Idézte francia nyelven írt boldogmondás-parafrázisát:

Boldogok, akik örömet szereznek az igazsággal; boldogok, akik örömükkel szereznek örömet másoknak; boldogok, akik a szenvedésükkel szereznek örömet másoknak.”

Simona Tănăsescu, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója – amellett, hogy maga is köszönetet mondott a tárlat elkötelezett kurátorának, Orbán Anna Máriának és minden közreműködőnek – örömét fejezte ki, hogy a budapesti kiállítás a NEK keretében, szinte napra pontosan nyolc évvel azután valósulhatott meg, hogy Ghikát boldoggá avatta Ferenc pápa.

Beke László művészettörténész egyebek mellett ugyancsak e boldoggá avatásra utalt, annak „okára”, merthogy Ghika nemcsak vértanú, hanem csodatévő is volt. Minden hazai és leendő külföldi érdeklődő figyelmébe ajánlotta a szeptember 25-ig látogatható tárlatot.

Az OSZK földszinti kiállítótermében elhelyezett kamaratárlat megidézi Vladimir Ghikát egy-egy személyes tárggyal, fotográfiával, tőle származó ereklyékkel, de mindenekelőtt a művészi munkáival, amelyek között a háborús sebesültek javára rendezett jótékonysági vásárokra készített, kirigami technikájú alkotásokat, saját írásait, könyveit illusztráló tollrajzokat, rézkarcokat, naptárlapokat, ex libriseket, szimbolikus, tanító képsorozatokat egyaránt láthatnak a betérők.

A kiállítás a NEK, a Bukaresti Római Katolikus Érsekség, a Budapesti Román Kulturális Intézet és az OSZK együttműködésével valósult meg.

*

Vladimir Ghika 1873 karácsonyán Konstantinápolyban látta meg a napvilágot. Édesapja, Ioan Ghika herceg Románia meghatalmazott minisztere volt. Vladimir az ortodox egyházban részesült a keresztség és a bérmálás szentségében. Édesanyja alapozta meg mély vallásosságát. Lelkes ortodox volt, ám többnyire katolikus könyveket olvasott. Testvérével Franciaországban tanult; jogi, politikatudományi, orvosi, botanikai, filozófiai és történelmi tanulmányokat folytatott.

1902. április 15-én – ahogy ő vallotta, „ahhoz, hogy még ortodoxabb” legyen – a római Szent Szabina-templomban áttért a római katolikus vallásra. A filozófia szak elvégzése mellett doktorátust szerzett teológiából. Katolikus pap vagy szerzetes szeretett volna lenni, ám tervét édesanyja, minden befolyását latba vetve, hosszú éveken keresztül megakadályozta. Hogy anyjának ne okozzon szenvedést, X. Piusz pápa tanácsát követve laikusként apostolkodott. Misszióban járt Japánban, Kínában és Ceylonon. Bukarestben megnyitotta az első ingyenes beteggondozó intézményt (Betlehem Mariae), és letette a Páli Szent Vince kórház és szanatórium alapjait. A balkáni háború idején a kolerás betegek ápolásában segédkezett. Az első világháború idején diplomáciai küldetéseket vállalt, és Olaszországban segített a betegek, sérültek ápolásában; az avezzanói földrengés áldozatainak, a római tüdőkórház betegeinek és a háborúban megsebesülteknek nyújtott támaszt. Édesanyja halála után kilenc évvel, 1923. október 7-én szentelte pappá Dubois kardinális, Párizs érseke.

XI. Piusz pápa „nagy apostoli csavargónak” nevezte Vladimir Ghikát. 1931. május 13-án apostoli protonotáriussá nevezte ki. 1939-ig Franciaországban szolgált. Korát meghaladó gondolkodó volt. Sokat foglalkozott a világiak apostoli szerepvállalásával, valamint azzal a kettősséggel, amelyet a saját életében is hordozott, két különböző kultúrát és lelkiséget, két rítust is ismerve.

X. Piusz pápától engedélyt kapott arra, hogy a latin mellett bizánci rítusban is misézhessen. Így ő volt az első birituális román katolikus pap.

Részt vett számos eucharisztikus kongresszuson, többek között Budapesten is 1938-ban. A második világháború kitörésekor Romániában tartózkodott, a bukaresti szegényeket, szenvedőket és betegeket segítette.

1952. november 18-án letartóztatták, hazaárulással és azzal vádolták, hogy a Vatikánnak kémkedik. Egy évig folytattak eljárást ellene, fogvatartói rendszeresen kínozták. 1953-ban három év börtönbüntetésre ítélték. Együtt raboskodott Godó Mihály jezsuita atyával, akivel barátok lettek. Vladimir Ghika a kínzások és az embertelen bánásmód következtében 1954. május 16-án, nyolcvanegy éves korában a zsilávai börtönben hunyt el. A börtön közelében temették el. Földi maradványait hozzátartozói 1968-ban Bukarestben helyezték örök nyugalomra.

* * *

Az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus mottóját felhasználó, CD-melléklettel ellátott, Eritis mihi testes (azaz: Tanúim lesztek) című kötet megszületéséről a kiadvány szerkesztője, Szabó Ferenc János zenetörténész beszélt. Az OSZK utóbbi időkben történt gyűjteményépítésének és -bővítésének köszönhető könyv a világrendezvény fellelt – rádiós, lakklemezre vett, filmhíradókban elhangzott és magángyűjteményekből előkerült – hanganyagairól szól. A kapcsolódó lemez Eugenio Pacelli magyar nyelvű, lelkesítő köszöntőjével, ünnepi szónoklatok és stúdióban rögzített beszédek részleteivel, az élő közvetítések hangulattükröző fragmentumaival eleveníti fel a nyolcvanhárom évvel ezelőtti eseményeket.

A szintén zenetörténész Kaskötő Marietta az eklektikus felvételek legfőbb értékét abban látja, hogy e sajátos „időutazás” által átfogó (hang)képet kaphatunk a korabeli magyar egyházzenéről. Huszonöt „szám” jelent meg a CD-n: a Harmat Artúr és Sík Sándor-féle népénektár dalai, két gregorián tétel, valamint a pápai és az alkalomra komponált kongresszusi himnusz.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír