Rémálomból valóság – Gondolatok a Sweat és a Hater című filmekről

Napjainkban éppen az okoseszközök démonizálása divatos, ám mielőtt megidéznénk a ránk támadó gonosz számítógép rémálmát, két film emlékeztet a közösségi médiát feltaláló és elterjesztő ember felelősségére. Miközben a kortárs Lengyelország társadalmi viszonyai közé kalauzol minket, sem a Sweat, sem pedig a The Hater: A gyűlölet új arca nem szolgál könnyed tanulságokkal. 

Lendületes fitneszbemutató zajlik a nagyváros egyik plázájában: zene dübörög, vezényszavak sivítanak, és csatakosra izzadt testek követik a gyakorlatvezető mozdulatait. Sylwia, a felkapott fitneszinfluenszer (Magdalena Kolesnik) teljes erőbedobással mozog, biztat és bátorít, majd a frissítő torna végén inspiráló beszédet mond, autogramot ad és szelfizik. Mosolya letörölhetetlen, energiája kifogyhatatlan, gondolhatnánk, ám a show utáni öltözőjelenetből kiderül, bizony ő is alaposan elfáradt. A kamera ezután szorosan követi a városba, egy vendéglőbe, majd haza, belvárosi luxuslakásába is. Kényelmetlen közelségből figyeljük, ahogy ellenőrzi telefonján az aznapi visszajelzéseket, messengerezik, és válaszol a szponzor-megkeresésre. Vacsorát készít, átöltözik, majd hideg fejjel nézi újra a múlt héten kitett saját videóját, melyben szokatlanul őszinte hangot üt meg rajongóival. 

Magnus von Horn svéd származású, Lengyelországban élő rendező a nyitány után sem hagy nekünk lélegzetet, és olyan intimitásba kényszerít, amit nem feltétlenül szeretnénk.

Filmje így éri el, hogy átérezzük főhőse helyzetét: százezrek számára nyitott életében nincs helye személyességnek, miközben követői bensőséges kapcsolatnak hiszik a hozzá fűződő viszonyukat.

Van, aki ezt szó szerint veszi, és ez komoly bonyodalmakat szül, Sylwia pedig kétségbeesetten keresi, hogyan lelhet végre normális emberi kapcsolatra. Útján mi is elkísérjük, s menet közben megismerjük e felszínes műanyagvilág káros működését, amely követésszámban méri a figyelmet, lájkokban számolja a szeretetet, és a személy megismerésének nagy kalandja helyett a kinézet kultuszát erősíti. A Sweat talán legnyugtalanítóbb vonása, hogy bemutatja, miként porlad el a hasznos életidő: okostelefonomon lógva soha senki és semmi számára nem lehetek igazán jelen. Sylwia is akkor éli át legvalóságosabb élményét, amikor számtalan bájvigyor-videó után egy utcán bajba jutott ember biztatására kell használnia motivációs tudását. A végeredmény kétséges, hősünk viszont végre megérzi, milyen kiszolgáltatottnak lenni. A tökéletesen komponált pasztell-instafotók világából ez az első lépés vissza a valóságba. 

Még hátborzongatóbb tapasztalatot tesz kézzelfoghatóvá Tomasz (Maciej Musialowski) története, aki vidékről Varsóba felkerült ifjúként azzal szembesül a kezdőjelenetben, hogy plagizálásért kirúgják a jogi karról. A fiúban ekkor mintha átkattanna valami: elkezdi lehallgatni az őt támogató rokonokat, füllent és konspirál, majd gyorsan egy online lejárató kampányokat szervező céghez sodródik. Feladata eleinte egy fitneszinfluenszer tönkretétele (akár előző filmünk főhőse is lehetne), majd a kiváló megoldás láttán főnökei egy kényes politikai ügyet bíznak rá. Tomasz egyre jobban elmerül a virtuális valóságban: kommentel és trollkodik, Facebook-eseményt szervez és tüntetéseket zavar meg, hogy elérje egyetlen valódi célját, és meghódítsa Gabi (Vanessa Aleksander) szívét.

Jan Komasa már a tavaly bemutatott Corpus Christivel jelezte, érdeklik a hazája társadalmának mélyrétegeiben zajló folyamatok. Akkor a vallásos vidéki Lengyelországot vizsgálta, ezúttal urbánus terepen mozog:

mozija nagyszabású tabló a közbeszéd elaljasodásáról, a szélsőségek ragályszerű terjedéséről és arról, hogy a kortárs csatazajban hogyan képes az ember végképp elveszíteni a valóságérzékét.

Komasa egyik politikai oldalt sem kíméli: a liberálisoknak szemére veti önnön képmutatásukat, a keresztény-konzervatív tábor pedig jézusi toleranciából vizsgázik elégtelenre. A rideg precizitással pergő, sötét film erénye, hogy nem foglal állást, helyette riasztó panorámát fest a 21. század eleji közállapotainkról egy jobb sorsra érdemes, fiatal tehetség elkárhozástörténetén keresztül. Mert Tomasz bizony egyre mélyebbre süllyed az erkölcsi relativizmusban: feldúlja kapcsolatait, környezetét, és milliók életére lesz hatással – delejes rémálmát szörnyű valósággá erőszakolja.

Hiába utcai harcok vagy sötét manipuláció, ostoba idegengyűlölet vagy undorkeltő farizeusság, hőseink arcát fürkészni az igazán megrendítő élmény. Mindketten egyre vastagodó maszkjaik mögül pillantgatnak ki segítséget kérve. Egy-egy törődésre vágyó, fázó lélek kiált irgalomért. 

Szöveg: Paksa Balázs

Fotó: Lava Films; Netflix

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.