Scott Hahn: A negyedik kehely

Scott Hahn felidézi, hogy a nyolcvanas évek első felében, amikor még presbiter lelkész volt, híres lelkésztársa a húsvétvasárnapot megelőző vasárnapi istentiszteleten elmondott prédikációjában föltette a kérdést hallgatóságának: elgondolkoztak-e már azon, mit értett Jézus az alatt, amikor János evangéliumának beszámolója szerint azt mondta a kereszten: „Beteljesedett”. Mi teljesedett be valójában? Csönd következett, és a lelkész maga is bevallotta: ő sem tudja a választ. Azt egyértelművé tette, hogy Jézus nem a megváltást értette ez alatt. Scott Hahn ezt követően hónapokig kutatta a kérdést, mélyrehatóan tanulmányozva a Szentírást, az egyházatyák, valamint modern zsidó és keresztény tudósok tanulmányait.

A szerző kiemeli: a négy részből álló húsvéti étkezés egyes fogásaihoz egy-egy kehely vízzel vegyített vörösbor társult. A vacsora első része az első kehely bor fölött elmondott különleges áldásból (kiddus) állt, amelyet a keserű saláta felszolgálása követett. A második rész a kivonulás történetének elrecitálását, a „Kis Hallélt” (Zsolt 113), valamint a kérdéseket és a válaszokat foglalta magában, amit a második bor elfogyasztása követett. A harmadik fogás a bárányból és a kovásztalan kenyérből állt, ezután itták meg az „áldás kelyheként” ismert harmadik kehely bort. A széder csúcsa a „Nagy Hallél” (Zsolt 114–118) eléneklése és a negyedik kehely kiüresítése volt, amelyet gyakran a „beteljesedés kelyhének” neveztek. Scott Hahn rávilágít: a harmadik kehely fölötti imádság után Jézus azt mondja tanítványainak: „Bizony mondom nektek, nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában” (Mk 14,25).

Jézus tehát elhagyta a negyedik kelyhet, és hangosan ki is fejezte, hogy így tesz. A könyv szerzője arra keresi a választ, miért döntött így Jézus? Emlékeztet rá: összetett szimbolikája miatt a kehely a Szentírás és a héber irodalom egyik legjelentősebb és legsokatmondóbb tárgya – de soha nem csak egy kehely bort jelent önmagában. Jelentheti a jövőt és az ítéletet, jelenthet áldást, haragot, örömöt és szomorúságot, és mindezeket egyszerre.

Scott Hahn vizsgálódásában kifejti: az evangéliumban időrendben Jézus imája következik a Getszemáni-kertben. Jézus itt így könyörög mennyei Atyjához: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39). Felmerül a kérdés: milyen kehelyről beszél Jézus? Figyelemre méltó: elhatározása, hogy nem iszik a „szőlő terméséből”, újra megjelenik a golgotai jelenetben, közvetlenül a keresztre feszítés előtt: „Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el” (Mk 15,23). A könyv írója valószínűsíti: a visszautasítás oka Jézus fogadalmára utal vissza, hogy nem iszik a szőlő terméséből, amíg országa dicsősége meg nem mutatkozik. Ezután érdekes fordulat történik: „Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: »Szomjazom«” (JN 19,28). Scott Hahn szerint több dolog is helyére kerül, ha elolvassuk, mi következik ezután: „Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték” (Jn 19,29). Egyedül János jegyzi meg, hogy izsópot, vagyis olyan ágat használtak, amelyet a pészahi törvény a bárány vérével való meghintéshez írt elő (Kiv 12,22).

A kötet írója kifejti: ez a vers rendkívül fontos kinyilatkoztatást tartalmaz. Amikor Jézus úgy döntött, hogy elhagyja a negyedik kelyhet, befejezetlenül hagyta a pészahi liturgiát. Ezután, még keresztre feszítése előtt visszautasította a neki felajánlott bort. Legvégül savanyú bort vagy ecetet kínáltak Jézusnak. Ezt mindhárom szinoptikus evangélium tanúsítja, de egyedül János tesz említést arról, hogyan válaszolt: „Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: »Beteljesedett!«. Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét” (Jn 19,30).

Scott Hahn leszögezi: „Beteljesedett! Végre megtaláltam a választ a lelkészem kérdésére. A húsvét teljesedett be! Úgy tűnik tehát, hogy hiánytalan volt Jézus szédere: azzal a borral, amit az Úr az utolsó leheletével megivott, minden befejeződött és beteljesedett.”

Scott Hahn figyelemre méltónak tartja, hogy János evangéliumában tele van húsvéti képekkel Jézus keresztre feszítésről szóló leírása is. Csak ő említi meg, hogy a katonák a szivacsot izsópra tűzve emelték a magasba. Egyedül ő ír arról, hogy Jézus tipikus papi öltözéket – varratlan köntöst – viselt, és csak ő tudósít arról, hogy nem törték meg Jézus egyetlen csontját sem. Jánosnál Jézus mindig úgy jelenik meg, mint főpap és mint áldozat bárány. János az evangélisták közül egyedüli szemtanúként biztosít bennünket arról, hogy Jézus valóban ivott a borból. Felfedi, hogy az ország nem olyan, mint ahogy sokan elképzelik. Az ő országának a lényege ugyanis a kereszten megnyilvánuló, „önként adott határtalan isteni szeretet”.

Scott Hahn vallja: a húsvét Jézus egyszer s mindenkorra szóló áldozatának emlékét idézi, de megemlékezik arról is, hogy áldozatának kegyelmét nemzedékről nemzedékre a hívőkre is alkalmazzák. Jézus azt mondta tanítványainak: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek” (Mk 10,39).

A hívek a keresztségben és az Eucharisztiában tapasztalják meg a húsvéti misztériumot. A húsvét elsősorban áldozatbemutatás, de misztérium – szentség is. A kenyér, amelyet megtörünk, valódi közösség az Úr testében; a kehely, amelyből részesedünk, valóban közösség az Úr vérében, ami a szövetség vére. A könyv írója leszögezi: „Nincs ennél hitelesebb és eredetibb; s a katolikusok okkal használják az olyan kifejezéseket, mint a »valóságos jelenlét«. Szent Pálhoz hasonlóan mi is »a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével« ünneplünk – és ez a kenyér valóban Jézus, az Isten Báránya.”

A könyvet Juhász Gábor Tamás fordította.

Scott Hahn: A negyedik kehely
Szent István Társulat, 2023

Bodnár Dániel/Magyar Kurír