Skócia rettentett rémei – Gondolatok a Macbeth elé

A hatalmat erőszakkal megszerző, gyilkossá lett skót uralkodó paradox módon a romantikus zeneirodalom egyik legszebb baritonáriáját kapta a szerzőtől. Macbeth lelkében egy pillanatra felülkerekednek az őszinte érzések, elbizonytalanodik. A boszorkányoktól hallott, számára kedvezőnek tűnő jóslatokat rosszul értelmezte; érzi, hogy közel a dicstelen vég. Az embertársak ellen elkövetett bűnök nem évülnek el, azok terhe előbb a bírvágytól megrészegült feleségét, majd őt magát is összeroppantja. Hiába tűnik képtelenségnek, megindul Macbeth ellen a birnami erdő (a levágott ágak, lombok mögé bújva közeledő szabadságharcosokkal), és Macduff, akit „nem anya szült” (hanem kivágtak az anyaméhből), párbajban legyűri és megöli.    

Verdi komor, rendkívül hatásos, sodró operáját már az 1847-es firenzei ősbemutatót követő évben előadták a pesti Nemzeti Színházban. A zeneszerző 1864-ben Párizs számára átdolgozta a darabot. E bővítés-alakítás keretében egyebek mellett Lady Macbeth kapott egy plusz áriát a második felvonás elején, Verdi továbbá balettbetétet komponált a barlangjelenethez, megírta a skót menekültek korábbinál megrázóbb panaszát és az új finálét a győzelmi zárókórussal. Manapság a Macbeth ez utóbbi, 1865-ös párizsi változatát játsszák gyakrabban az operaházak, persze nem a francia fordításban, hanem az „eredeti” olasz nyelven. 

Budapesten hosszú szünet után 1961-ben, Mikó András rendezésében, Lamberto Gardelli vezényletével tűzték műsorra a Macbethet, előbb az Erkel Színházban, majd az Operaházban; a címszerepben Melis György és Radnai György, Ladyként Mátyás Mária és Takács Paula váltotta egymást. 1978-ig olyan kiváló baritonok léptek még fel e Mikó-féle Macbethben, mint Giuseppe Taddei, Miller Lajos és Kostas Paskalis.

A darab hazai előadástörténetéhez tartozik, hogy Lamberto Gardelli dirigálásával, Piero Cappuccilli és Sass Sylvia főszereplésével a Hungaroton felvette és 1986-ban kiadta Verdinek ezt az operáját is. Az album kísérőfüzetébe Batta András írt tanulmányt, amelyben a zenetörténész megjegyzi: „A boszorkányokat maga Verdi nevezte a harmadik főszereplőnek. Shakespeare-nél fontos, Verdinél óriási szerepet kapnak, és zenéjük terjedelme az opera arányaihoz mérve is jelentős. (…) Verdi nagysága a Macbeth megzenésítésében a hisztéria zenei »pszichoanalízise« mellett a boszorkányok transzcendenciájának ábrázolásában rejlik.”

A Macbeth 2002-től 2004-ig Henning Brockhaus Rómából induló, majd több más európai városban is sikert arató vendégprodukciójában, 2011 és 2016 között pedig Szinetár Miklós rendezésében volt látható az Operaházban. Az érintett időszakban Yasuo Horiuchi, Kálmándy Mihály, Massányi Viktor, aztán Alexandru Agache, utoljára Lado Ataneli énekelte a címszerepet.

Brockhaus szürke-fekete minimalizmusa és Szinetár alapvetően tradicionális olvasata után ezúttal a dél-afrikai Matthew Wild állítja színpadra az operát. Ahogy az előadás ajánlójában áll: „A Macbeth-produkció erős képekben kívánja kifejezni a főszereplők lelki gyötrelmeit. Ennek ábrázolásához a skót hagyományokból és napjainkból egyaránt ihletet merítő, disztópikus jövőbeli Skóciába kalauzolja nézőit, ahol feudális viszonyok és diktatórikus állapotok uralkodnak: »Olyan lesz, mint A rettenthetetlen című film, csak gépfegyverekkel« – összegezte a látványvilágot a rendező.”

Az Operaház jelentős erőkkel készült az „Angol100” szezon kiemelkedő eseményére. A darabot az ifjú „első karmester”, Rajna Martin tanította be és vezényli. Macbethként a február 22-i premieren, illetve két további előadáson George Gagnidze vendégszerepel Budapesten. A világjáró georgiai (grúz) művész 2009 óta a New York-i Metropolitan egyik vezető baritonja, eddig közel százötven ottani fellépéssel, amelyek sorában a Macbeth is szerepelt. Váltótársa a skót uralkodót itthon már 2002 óta – az említett Brockhaus- és Szinetár-rendezésben is – alakító Kálmándy Mihály. Lady Macbeth démoni figuráján ugyancsak két specialistának számító hangnagybirtokos, Boross Csilla és Rálik Szilvia osztozik.

Verdi legkülönösebb, téma és zene tekintetében egyaránt hátborzongató alkotásának remekmű voltához ma már nem fér kétség. Minden bemutatója, felújítása igazolja, hogy ott a helye az operai alaprepertoárban. Persze csak úgy és akkor, ha párját ritkítóan nehéz főszerepeire rátermett, nagy formátumú, teherbíró művészeket találnak. Úgy néz ki, Budapesten most minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy világszínvonalú, nemzetközi szinten is jegyzett előadás születhessen.

Fotó: Wikipedia; Berecz Valter

Pallós  Tamás/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.