Székely János: Jézus példabeszédei – Kis történetek a nagy történetről

A főpásztor a jó példabeszéd példájaként említi Nátán próféta példabeszédét, amit Dávid királynak mondott, miután ő elcsábította Uriás feleségét, Batsebát, majd megölette a férjét (2Sám 12,1–15). Minden jó példabeszéd ehhez hasonló, „elvezet egy titokzatos csúcspontra, ahol az ember világosan, új fényben látja a maga életét és kimond egy ítéletet, s csak utána döbben rá, hogy önmaga fölött mondott ítéletet. Valami a lelke mélyén visszafordíthatatlanul megtörténik”. Egyes bibliakutatók a példabeszédeket Jézus „harci fegyvereinek” nevezik. Becsalogatja az embereket a történetbe, annak különleges világába, és átformálja őket. Nem egyszerűen az értelmünkre akar hatni, hanem az egész lényünket akarja átformálni. Bevezet a mélybe, hogy hitelesen élhessünk.

Székely püspök rámutat: a példabeszédeket az Egyház történelme folyamán gyakran allegóriaként magyarázták. Az allegória azt jelenti: minden képi elemnek megfeleltetnek egy jelentést. Így a példabeszéd egy bonyolult, rejtjeles, hosszú üzenetsorozattá válik, Szent Ágoston például így magyarázta az irgalmas szamaritánus történetét (Lk 10,25–37).

A könyv szerzője elismeri: szép Ágoston magyarázata, igaz minden egyes része, benne van egész keresztény hitünk. Ám ez a bonyolult, allegorikus magyarázat mégis elfedi a példabeszéd eredeti, sokkal egyszerűbb, és kicsit másról szóló értelmét és lényegét. Székely János szerint ugyanis nem az az igazi kérdés, hogy ki az én felebarátom, nem az, hogy én válogassak a többi ember között: ezt szeretem, azt kevésbé. „Az igazi kérdés az: lesz-e, aki segít? Az igazi kérdés az: én felebarát vagyok-e?” Jézus a példabeszéd végén meg is fordítja a kérdést: „Ki lett felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett?” A főpásztor véleménye, hogy szó szerint ezt így kellene fordítani: „Ki vált felebarátjává annak, aki a rablók kezébe esett?” Erre a kérdésre csak az életünkkel válaszolhatunk. Azzal, amit nap mint nap megteszünk, vagy nem teszünk meg. Ez ennek a példabeszédnek a szíve – szögezi le a könyv írója. Hozzáteszi: minden példabeszéd alapvetően egy dologról szól, egy ponton hasonlít Isten országára.

Egy ponton ragyog át rajta ez a különleges fény, ahol ítéletet mondhatunk önmagunk fölött, illetőleg ebben a fényben láthatjuk az életünket.”

Székely János megállapítja: Jézus példabeszédei az evangéliumnak különlegesen értékes részei. Krisztus arra hív a példabeszédekben, hogy lépjek be az Ő életébe. Ahogy Pál apostol mondja: „Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). „Éljem az Ő húsvétját, az Ő szeretetének titkát! Megmutatja ezt a titkot, és be is csalogat, behív a szeretet nagy drámájába, nagy titkába.” A szerző kiemeli: „mindannyian Isten szeretett gyermekei: fiai és lányai vagyunk. Ez nagyobb dolog minden földi rangnál és méltóságnál. Ha az ember erre rádöbben, akkor az élete átformálódik, másként éli a mindennapjait, a fájdalmait, az örömeit.”

Jézus a példabeszédekben segíteni akar, hogy „meglássuk ezt az igazi valóságot, és hogy belépjünk ebbe a gyermeki, fiúi kapcsolatba, lányi kapcsolatba, menyasszonyi kapcsolatba a mennyei Atyával és Ővele”.

Székely János a példabeszédek mellett, azok jobb megértése érdekében rengeteg hétköznapi történetet sző bele elmélkedésébe, köztük személyes élményeit is, melyek lelkének ébredését segítették, kísérték. Felidézi, hogy milyen szép volt gyermekkorában, amikor az édesapja esténként hazatért – mindig igen sokat dolgozott –, és az édesanyja nagyon várta. „Amikor a kulcs megcsörrent a zárban, Anyukám gyorsan megtörölte a kezét, szaladt ki, és ahogy nyílt az ajtó, mindig átölelte Édesapámat. Minden este így indult. Gyönyörű volt ezt látni! Ebben a szeretetben, békességben nőhettünk fel. Édesanyám fiatalon is mindennap ment misére. Számára ez létkérdés volt, innen merítette az erejét, örömét, belső békéjét.” A főpásztor szerint „a szeretet titkával találkozni – isten- és emberszeretettel –, ez ébreszti a lelkünket. A mennyek országába, az Isten országába való belépésnek ezek az első lépcsőfokai, legfőbb kapui”.

Egy másik történet Németországban játszódik. Egy asszony az édesapja halála után kapta kézhez az apai végrendeletet, s ekkor kellett azzal szembesülnie, hogy semmit nem örökölt az apjától. Mindent a húga kapott meg; a házat, az összes készpénzt és még azt a kicsi telket is, amit pedig az édesapjuk mindig őneki ígért. Rá kellett döbbennie, hogy nemcsak az anyjuk, de az apjuk sem szerette őt soha igazán. Mindig a húga volt a kedves, őt mindig ajnározták, dicsérték. Az asszony annyira elkeseredett, hogy felhagyott addig végzett karitatív munkájával is. Inni kezdett, egy év múlva kórházba került. Itt az egyik nap egy kerekesszékben ülő idős asszony ragyogó arccal köszönt neki, és azt kérdezte: „Nem ismer meg? Én vagyok az, akihez három évvel ezelőtt annyit járt be a kórházba a karitásztól. Én akkor egy rettenetes baleset után voltam. Elvesztettem mind a két lábamat, öngyilkos akartam lenni. De magából annyi fény áradt, annyi erő! Magának köszönhetem az életemet!” Aztán még megkérdezte: „Már nem jár be a kórházba?” Az asszony zavartan mondta: „Nem. Most én is beteg vagyok” – aztán elköszönt. Bement a saját betegszobájába, odaállt a tükör elé. Nézte az annyira megváltozott, megkeseredett, összezavarodott arcát, és megkérdezte magától: „Mi is történik velem mostanában? Elvesztettem volna a hitemet, az életem forrását?” S akkor hirtelen teljesen világos lett a számára: nem az ő dolga, hogy a szülei fölött bármifajta ítéletet mondjon. Egyedül Isten látja a szíveket, egyedül Ő ítélhet. Aztán pedig az is teljesen világos lett a számára, hogy ő az Istennek mindig végtelenül kedves gyermeke volt, és az is maradt. Odalépett az ablakhoz, kint ragyogóan sütött a Nap. „Az asszony szívét hatalmas forróság járta át. Néhány hét alatt meggyógyult.”

Székely János figyelmeztet: Jézus erre hív bennünket, hogy nyissuk meg a szívünket, „és engedjük be az Ő fényességét, az Ő szeretetét, kegyelmét! Ebben a fényben lássuk az életünket.

Lássuk meg, hogy a mi kicsi történetünk, az életünk ennek a nagy történetnek a része.

Lépjünk be ebbe a Fénybe, ebbe a titokzatos világba, Isten országába! Tanuljunk meg szeretetben, önátadásban élni!” Ebben segítenek bennünket a példabeszédek: ha belépünk az általuk feltáruló világba, belépünk Jézus életébe is. „Megpróbáljuk megérteni az Ő gondolatait, az Ő szívdobbanását. Jézus lábaihoz ülünk, és hallgatjuk Őt. Hallgatjuk, ahogyan Ő beszél, és ezáltal bevezet minket egy titokzatos országba, Isten országába. Meg akar minket tanítani arra, hogy ebben éljünk.”

Székely János: Jézus példabeszédei – Kis történetek a nagy történetről
Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó, 2023

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír