Észak-Spanyolországban, Burgosban született 1911-ben, hívő családban; szülei nagy gondot fordítottak keresztény nevelésére. Krisztus iránti mély elköteleződése azonban csak az érettségi után alakult ki benne – a gimnázium befejeztével a nyarat Ávila környékén töltötte Leopoldo nagybátyjánál és María nagynénjénél, Maqueda hercegénél és hercegnéjénél. A kivételes emberi, intellektuális, művészi tehetséggel és nagyszerű humorral megáldott kamasz fiú mély barátságot kötött a hercegi párral, és az ő hatásukra indult el a szemlélődő szerzetesi élet felé.
Kapcsolatba lépett a Dueñasban található Szent Izidor trappista monostorral. Rafaelt egy életre magával ragadta a közösségi zsolozsma, a kolostori csend és harmónia, amelyben találkozott Jézussal. Ám mielőtt felvételét kérte volna a rendbe, még befejezte építészeti tanulmányait Madridban. 1934 februárjában megkezdte a noviciátust azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ez az ő hivatása. Úgy mesélik, hogy amikor beköltözött a kolostorba, semmit nem vitt magával. A rendben a María Rafael nevet viselte.
Négy hónap múlva előrehaladott cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Sokáig nem értette, mi Isten szándéka vele; összezavarodott, elbizonytalanodott, elkeseredett. Szerzetes akart lenni, mégis hazaküldték. Ráadásul a spanyol polgárháború kitörésekor behívták a hadseregbe, de betegsége okán alkalmatlannak nyilvánították az aktív katonai szolgálatra.
Visszatért a monostorba, ám az egészségi állapota miatt nem engedték, hogy örökfogadalmat tegyen. Elfogadta az utolsó helyet a közösségben, és oblátusként, laikus segítőtestvérként élt a rendben haláláig, 1938. április 26-áig.
Személyes spiritualitása a lemondás és a tökéletes Istenre hagyatkozás misztériumából táplálkozott. Szenvedés és derű, kitaszítottság és megnyugvás egyszerre volt jelen életében. Istenhez nem tanulmányain, hanem mindennapi tapasztalatain keresztül közeledett – megélte a szeretetközösséget Jézussal az imádságban éppúgy, mint a hétköznapi, konyhai szolgálatban.
A karórépák bolondozása című írásában így fogalmazza ezt meg: „Csak annyit mondhatok, a világ legapróbb dolgát is az istenszeretet megnyilvánulásává változtathatjuk. Szemünk kinyitása és lehunyása – ha azt az ő nevében tesszük – az üdvösséget szerezheti meg a számunkra. Néhány karórépa megpucolásával, ha Isten szeretetéből tesszük, hatalmas érdemeket szerezhetünk (…) Ragadd meg a mindennapokban, az egyszerű életben a kis dolgokat. Ahhoz, hogy szent légy, nincs szükség nagy tettekre, csak arra, hogy a kicsiket nagyszerűen vidd végbe.”
1992-ban avatta őt boldoggá II. János Pál pápa, majd 2009 októberében emelte őt a szentek sorába XVI. Benedek.
Forrás: vatican.va; cistercianfamily.org; catholicsaints.info
Fotó: Abadía Cisterciense de San Isidro; Arzobispado de Barcelona; Wikipedia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria