Vendel Skóciában született 554 körül, ír-skót nemzetségből származott. Legendái Wendalin, Wandalin és Windilin néven is emlegetik.
A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem nézett jó szemmel. Hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elfordítsák Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak indult.
Meg is érkezett az Örök Városba a kis zarándokcsoport, a szentföldi útról azonban le kellett mondaniuk, mert háborús hírek jöttek: perzsák és arabok támadásai érték a Szentföldet, és 614-ben elpusztítottak minden zarándokhelyet. Vendel társaival együtt elindult hazafelé. A remeteség iránti vágy azonban oly erőssé nőtt a szívében, hogy Trier közelében, a várostól fél nap járóföldnyire az erdőben megtelepedett társaival. Kunyhót építettek maguknak és szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték a pusztai remeték életét.
Olykor koldulniok kellett. Egy ilyen alkalommal megszidta Vendelt egy gazda: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és segítene másokon. Ez Vendelt arra késztette, hogy elszegődjön a gazdához, aki előbb a disznóit, majd a marháit, végül a juhait bízta az őrzésére.
Legendája szerint Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, miközben szíve szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy egyszer angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték Vendelt a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és azon a helyen mindjárt bő forrás fakadt. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. A pásztor megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda – vágtában hajtva lovát – hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak. E csodák láttára a gazda belátta, hogy nem munkakerülő naplopás a remeteélet, és elbocsátotta Vendelt a szolgálatból. Ő pedig visszatért cellájába.
Nem sokáig maradhatott azonban egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt.
Apátként is halt meg 617-ben. Azon a helyen temették el, ahol a remetekunyhója állt. Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött; fölé hamarosan kápolnát emeltek, mely a csodák következtében zarándokhellyé vált.
Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Így telt el hét évszázad.
A nagy térítések szentjei mellett szélesebb körben nem terjedt el az egyszerű pásztor, remete, apát tisztelete. Trier azonban rendkívüli módon tapasztalta égi segítségét: 1320-ban pestis ütötte fel a fejét a városban, de Szent Vendel segítségül hívása után hirtelen megszűnt a járvány. Hálából Balduin herceg templomot építtetett, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel. Vendel ereklyéit átvitték a kápolnából az új templomba. 1506-ban márvány szarkofágot készítettek, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel emlékeztek az ereklyék átviteléről.
A Római Kalendáriumba ugyan nem került be Vendel ünnepe, de Európa-szerte több mint 1500 templomot ajánlottak tiszteletére, közülük 160 zarándokhely. Tiszteletét V. Miklós hagyta jóvá 1450-ben; és német telepesek hozták magukkal Kelet-Európába, így hazánkba is a 18. században. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök fordította magyarra életrajzát, hozzájárulva ezzel tisztelete tejredéséhez. Számos falu határában találkozunk szobrával; a vidék állattartó népe így ajánlotta magát és a jószágokat oltalmába.
„Bizonyos dolog, hogy más Országokban, tengeren, vízen, szárazon, Királyi Lakó-helyekben, fő fő roppant nagy Várasokban, szigetekben, és gyakran más közönséges Helységekben is ezernyi ezerekbül álló sokféle kereskedések, Kalmárok, kincses gazdák Urak, és Mester-emberek vannak, egyedül mi szegény Magyarok az eke szarvára szorultunk, úgy annyira, hogy ha csak a gazdaságbul, majorkodásbul, szántásbul, vetésbül, szőllő-kapálásbul, mezei vagy erdei gyümölcsökbül, vagy barmainkbul fáradtságos iparkodással, aggódással hasznot nem veszünk, bizonyára nemhogy kincset, és gazdagságot, de még mindennapi szükségünkre, sőt, még csak ruházatunkra való költséget-is, allig és nehezen győzhetünk, szerezhetünk. Mivel azért mind ezekre Istentül áldást leg-inkább Szent Wendely érdeme, és esedezése által remélhetünk: nincsen Istennek gondviselése nélkül, hogy ezen nagy érdemű Pásztor Szent Wendely segedelmének, és szószóllásának ereje a mi Magyar Hazánkba-is béhatott, hogy tudni-illik az ő érdeme, és esedezésse által, a mi földeink, és barmaink megáldattatván, mi-is ő általa az Istennek lélekben, és testben, bővségesebb segedelmit, és áldásit vennénk.”
(Részlet Padányi Bíró Márton Vendel-életrajzából)
A 14. századtól apátként ábrázolták Vendelt. Tiszteletének virágkorában, 1500 körül, majd a 18. században a középkori pásztorok vagy a barokk juhászok ruhájában, térdnadrágban, rövid köpenyben, széles kalappal, pásztortarisznyával és bottal látható; lábánál gyakran bárány, disznó, szarvasmarha, ló, juhászkutya. Néha rózsafüzér van a kezében, mert az állatok őrzése közben imádkozott; olykor peidg koronát látunk a lábánál a visszautasított királyság jeleként.
Hazánk külöböző területein sajátos ábrázolási mód alakult ki. A Dunántúlon kivétel nélkül egykorú rajnavidéki parasztöltözetben ábrázolják, sőt olykor egyenesen rokokó pásztorjátékok alakjaira emlékeztetnek a Vendel-szobrok. Ezzel szemben a Jászság és Kiskunság Vendel-szobrai magyar juhászként: ingben, gatyában, dolmányban, cifraszűrben, tarisznyával, zsírral letapasztott hajjal, illetőleg széles karimájú juhászkalappal tűnnek föl.
Istenünk, te vagy életünk forrása és célja. Szolgádat, Szent Vendel remetét az evangéliumi szegénység útján vezetted el a teljes lelki szabadságra, és őt pártfogónkul rendelted. Engedd, hogy az élet megpróbáltatásai közepette mindig az egyetlen szükségeset keressük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Magyar Kurír
(bh)
Kapcsolódó fotógaléria