Újjáépíthetik a zsámbéki prempontrei apátsági templomot

Kultúra – 2023. december 15., péntek | 14:20

Eredményesen zárult a Zsámbék Város Önkormányzata által kiírt, a zsámbéki romtemplom és környezetének megújítására irányuló tervpályázati eljárás, a győztes Közti Zrt. terve alapján újjáépülhet a zsámbéki premontrei apátsági templom – tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-t december 13-án.

A tárca közleménye szerint a középkori magyar templomépítészet egyik legikonikusabb és legszebb környezetben található épülete, az öregtemplom és a premontrei kolostor 1220 körül épült, és a közép-európai klasszikus gótika egyik legkiemelkedőbb, legalább részben megmaradt emléke.

A háromhajós bazilika az 1753-as földrengésben súlyosan megrongálódott. Möller István, a magyar műemlékvédelem egyik legjelentősebb alakja 1889-ben hozzákezdett a restauráláshoz, jelentős munkát végzett, de tervei ellenére nem sikerült újjáépíteni a templomot. A csaknem 300 éves pusztulás és az elmúlt évtizedek eredménytelen beavatkozásai miatt összeomlás fenyegeti a pótolhatatlan műemléket.

A zsámbéki önkormányzat az ÉKM támogatásával kiírt nyílt tervpályázatára 17 pályamű érkezett. A Közti Zrt. győztes pályázata téglakiegészítéssel rekonstruálja a templomot, konkrét megoldási javaslatot fogalmaz meg a tornyok fedésére, valamint megteremti a restaurátor és az építész együttműködését – olvasható a tájékoztatóban.

Mint írják, az ÉKM elkötelezett a műemlékvédelem megerősítése iránt, ezért önálló helyettes államtitkárságot kapott a terület, és az idei év végén tovább erősödik személyi állományában, emellett a műemlék támogatásra és hasznosítására olyan koncepció készült el, amely hosszú távon is biztosítja az épületek fennmaradását. Ennek jegyében épül újjá a zsámbéki premontrei templom, így a korábban szintén eredeti formájában helyreállított Jákon, Lébényben és Ócsán található templomokhoz hasonlóan az érdeklődők képet kaphatnak a középkori magyarországi építészetről.

A zsámbéki templom szakrális jellege is helyreáll, a felújítás után a premontrei szerzetesek is visszatérnek a kolostorba – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Lánszki Regő hivatalos Facebook-oldala; Wikipedia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria