A Nyolc Boldogság Közösség közleménye közösségük tagjának egyházi vizsgálatáról

Megszentelt élet – 2024. december 19., csütörtök | 7:31

Az alábbiakban a Nyolc Boldogság Közösség szerkesztőségünkhöz december 19-én eljuttatott közleményét adjuk közre.

Közösségünk fájó szívvel kér bocsánatot valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket a Pannonhalmi Főapátság fenntartásában működő Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum és Kollégiumban sérelem érhetett.

A balatonfüredi iskolában az elmúlt két tanévben szolgálatot teljesítő közösségi tagunk tevékenységét érintő egyházi belső vizsgálat megállapításairól, az ügy kezeléséről és annak eredményeiről az alábbi tájékoztatást nyújtjuk.

A Pannonhalmi Főapatsághoz érkezett bejelentés alapján a főapát megkeresésére a Nyolc Boldogság Közösség elnöke (nemzetközi általános elöljáró) elrendelte az egyházi előzetes vizsgálatot. A vizsgálatot lefolytató bizottság értő figyelemmel fordult a sértettek felé, a meghallgatások végén következtetéseit átadta a Nyolc Boldogság Közösség elnökének. Az ügy egyházi kivizsgálása megtörtént, az érintett személy Közösségen belüli fegyelmi eljárása elindult.

A Közösség elnöke értesítette az eljárásról és annak következtetéseiről a Szerzetesi Dikasztérium (Róma) fegyelmi osztályát és megtette a szükséges további lépéseket.

A Nyolc Boldogság Közösség nem kerüli meg felelősségét amiatt, hogy az adott konkrét ügyben korábban nem fordított kellő figyelmet a kialakult sajnálatos helyzet megoldására. Elöljárói kifejezték készségüket arra vonatkozóan, hogy az iskola vezetésével egyeztetett időpontban találkozást ajánlanak fel az ügyben érintett fiatalok számára.

A találkozás során a Közösség nevében bocsánatot kérünk a fiataloktól azokért a tapasztalatokért, amelyeket fájdalmasan éltek meg, és szeretnénk teret adni számukra, hogy megfogalmazhassák kérdéseiket, sérelmeiket. Biztosítani kívánjuk őket arról, hogy Közösségünk továbbra is biztonságos hely számukra, ahogyan ezt néhányan maguk is megtapasztalhatták, amikor korábban részt vettek a Nyolc Boldogság Közösség ifjúsági programjain.

Bár Közösségünk fő feladata a fiatal felnőttek pasztorációja, mindazonáltal a többi korosztály vonatkozásában is törekszünk a gyermekek és a sérülékeny felnőttek védelmére. Közösségünk ezért kiemelten foglalkozik az emberi méltóság témájával több lépéses belső érzékenyítő programot kidolgozva tagjai számára.

Imádsággal:

a Nyolc Boldogság Közösség magyar vezetősége

Fotó: A Nyolc Boldogság Közösség közösségi oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria