Konferenciát tartottak a természettörténet és az üdvtörténet kapcsolatáról a Sapientián

A rendezvényen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is képviseltette magát.

A természetre elődeink másfél évezreden keresztül úgy tekintettek, mint egy Isten ujja által írott csodálatos könyvre, amely nyitva áll előttük. Ez a klasszikus metafora egyrészt magába sűrítette azt az intuíciót, hogy figyelmesen szemlélve a világ tarka szépségét az ember ugyanúgy Isten teremtő gondolataira bukkanhat, mint ahogy a hívő a Bibliát lapozgatva, annak emberi szerzőktől származó szavain keresztül isteni gondolatokra lelhet. Másrészt ugyanez a metafora fontos szerepet játszott a teológia és a természettudomány modern konfliktusában, amikor Galileo Galilei „a természet matematika nyelvén íródott könyvének” kutatójaként határozta meg magát. A természet könyvének fokozatosan szekularizálódó eszméje beleszövődött a modern kori természettudomány kultúrtörténetébe. Vajon mit mondhatunk erről a metaforáról a 21. századi megváltozott kontextusban?

Várnai Jakab OFM rektor szimpóziumot megnyitó beszéde emlékeztetett arra, hogy a keresztény hit fényében a valóságnak részben is és egészében is jelentése, üzenete, szimbolikus tartalma van, mert a világ dolgai „beleilleszkednek egy olyan kommunikációba, amellyel Isten szüntelenül kísér minket.” A teológus után Mészáros Lukács biológus-paleontológus Szentágothai Jánost idézve szólt a jelenlévőkhöz, a szimpózium természettudós résztvevői szempontjából is kiemelve az interdiszciplináris párbeszéd fontosságát: „Az istenhitemnek egyik legerősebb oszlopa és támasza az a csodálatom, hogy a világ, az élő természet milyen csodálatos berendezkedésű.”

Ezek után a szimpózium csillagász teológus díszvendégét, Giuseppe Tanzella-Nitti professzort, a Vatikáni Csillagvizsgáló munkatársát Bagyinszki Ágoston OFM, a konferencianap szervezője és moderátora mutatta be a résztvevőknek.

Giuseppe Tanzella-Nitti szimpóziumon elhangzott előadásai a tág értelemben vett isteni kinyilatkoztatásnak a természeten, valamint a Szentíráson keresztül megvalósuló két módja közti kapcsolatot vizsgálták, különös tekintettel a 17. századig számos szerző által előszeretettel alkalmazott „Két könyv” metafora közvetítő szerepére. Az egyházatyák többségének véleménye szerint a Természet könyve  éppen úgy egyetemes, mint a Szentírás, s a két könyv tartalma bizonyos értelemben egyenértékű is egymással. A középkori szerzők (köztük Szentviktori Hugó) azt hangsúlyozzák, hogy a bűn miatt meggyengült az emberi értelem képessége arra, hogy a Természet könyvén keresztül ismerje fel Istent. Ezért válik szükségessé egy „harmadik” könyvnek, a Kereszt könyvének olvasása. Raimundus de Sabunde (1385–1436) kapcsolódó klasszikus munkája fontos szerepet játszik abban, hogy megérthessük, milyen történelmi fejlődésen ment keresztül a metafora a reneszánsz idején és a modern korban (vö. Galileo Galileinél). Ezzel a fejlődéssel összhangban nőtt a Természet könyvének autonómiája a Szentírással szemben, ami utat nyitott a Szentírás által közvetített istenképtől különböző pogány istenképek újraéledése felé. A „Két könyv” metafora használatának ez az új módja a 18. században a deizmus, a 19. században pedig a naturalizmus kialakulásához vezetett, így a modernitás mélyebb megértéséhez is kulcsot jelent. A kortárs fundamentális teológia felelőssége, hogy őrködjön a természettörténet és az üdvtörténet egységes szemlélete fölött – hangsúlyozta Giuseppe Tanzella-Nitti. A témafelvető előadásokat négy korreferátumhoz kapcsolódóan gondolhatták tovább a jelenlévők.

Szeiler Zsolt, a SSZHF és a PPKE-BTK filozófia tanszékének oktatója először történeti-filológiai szempontból, majd az aktualizáló továbbgondolás szempontjából vizsgálta a Természet könyve olvasásának lehetőségeit Szentviktori Hugó műveit elemezve. A viktoriánus szerző már saját korában, a 12. században is azt tapasztalta, hogy „sok a tudós, de kevesen ismerik, hogy tudni miként érdemes.” Kettévált a tudományok és a bölcsesség ösvénye, miközben éppen a bölcsesség volna a gyógyír az ember legfontosabb problémáira. Olvasáskoncepcióját (littera-sensus-sententia) azért dolgozta ki, hogy a tudományokat újra a bölcsesség és az emberi élet valós igényeinek szolgálatába állítsa. A Természet könyvének olvasása olyan megértésre irányul, amely – éppen e szemlélődő olvasás révén – átformálja az embert (vö. később Szent Bonaventura).

Szeiler Zsolt hozzászólásának második részét egy Edmund Husserltől (Az európai tudományok válsága) vett idézet vezette be. Husserl már a múlt század harmincas éveiben annak a véleményének adott hangot, hogy miközben a tudományok látszólag prosperálnak, mégis mély válságba kerültek azáltal, hogy elszakadtak a valós emberi élet igényeitől. Noha a tudományok az ember létmódjaként értelmezhetők, már mégsem szólnak az emberi lét nagy kérdéseiről, elvesztették bölcsességi vonatkozásukat. Az előadó aktualizáló gondolatmenete szerint a hármas értelem mereven hierarchikus hugói koncepcióját az igazság felfogásának három különböző modelljeként foghatjuk fel. Amíg a természettudományos ismeretek igazságának kritériuma a detektálhatóság és a kalkulálhatóság (littera), addig a sensusnak talán inkább az igazság koherencia elmélete felelne meg. Végül a sententia, a mélyértelem szempontjából valami akkor igaz, akkor valóságos, ha a szemlélése képes magát a szemlélőt megváltoztatni. Itt az igazság valódi erőre tesz szert, megváltoztatja, ha úgy tetszik „szabaddá teszi” befogadóját (Jn 8,32).

Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője, a hit és természettudományok kapcsolatával foglalkozó Jesenius Társaság alapító tagja felhívta a figyelmet arra az érdekes tényre, hogy a Természet könyve-metafora nagyon eltérő korokon át szívósan fennmaradt és megőrizte relevanciáját, bár a „könyv” kulturális szerepváltozásainak megfelelően lényeges jelentésváltozásokon esett át. Így például ugyanazon metafora a könyvnyomtatást megelőzően másképp hozott minket kapcsolatba a természettel, mint a Liber Naturae-gondolat Gutenberg utáni karrierje időszakában. Sőt a „természet” fogalma maga is összetett és sokrétű változási folyamatokon keresztül jutott el hozzánk. Vajon a Biblia a „természet” számunkra ismerős képzetét bármilyen értelemben megalapozza-e, avagy azt a görög filozófusok örökségeként kell számon tartanunk? Mindennek tükrében a Templeton-díjas kortárs filozófus, Charles M. Taylor joggal állapíthatta meg, hogy ma talán „a természet fogalmának tisztázása” a legalapvetőbb feladatunk. Bár Tanzella-Nitti professzor a délelőtti előadásában nem elemezte részletesen a vizsgált metafora kortárs újraértelmezésében rejlő lehetőségeket, de a téma egyházatyák logosztanából eredeztethető történetét ma szükséges lenne egészen a posztmodern kérdéseinkig elvezetni. Természettudomány és teológia párbeszédének összefüggésében mit kezdjünk azzal a kihívással, hogy sok kortársunk számára a világ egyszerűen a véletlenek színpada? A vallás jól fölismert szerepe ma nem abban van, hogy a dolgokat magyarázza, hanem hogy megértse – zárta hozzászólását Béres Tamás.

Schmal Dániel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Filozófia Tanszékének habilitált docense Giuseppe Tanzella-Nitti előadásának a Galileo Galileit elemző részéből indult ki korreferátumában. A természetkutatás a 17. század óta kiemelkedő matematikai jártasságot követel, amely miatt a Természet Könyvének olvashatósága a tudományok haladásával párhuzamosan egyre kérdésesebbé válik. Az előadó ezt három konkrét területen részletesebben is elemezte: az episztemológiai naivitás elvesztésével összefüggésben, Blaise Pascal kozmikus magány élményével kapcsolatban, valamint tudomány és technológia összefonódása vonatkozásában. Az „olvasás” immár specializált szakterületeken zajlik, ami mára oda vezetett, hogy az a kutató, aki saját területén szakembernek minősül, minden más terepen – és így a természet egészét érintő kérdésekben is – szükségképp a többé vagy kevésbé tájékozott laikus szerepére van kárhoztatva. Mit jelent e tények elismerése? Annak elfogadását, hogy a modernitás egyik lényegi mozzanata a különböző diszciplínák, részterületek önállósodása és kiszakadása a jelentések keretrendszeréből. Nem nyilvánvaló, hogy a korábbi alapítómetaforák erejéből bármi is átmenthető lenne a mi korunkba. Ma egy keresztény embernek, ha tudományokkal foglalkozik, együtt kell élnie az ebből fakadó termékeny feszültséggel.

Hetesi Zsolt fizikus-teológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa korreferátumában rámutatott, hogy Jáki Szaniszló OSB szerint a tudományt az alapozza meg, hogy Isten „mindent mérték, súly és szám szerint rendezett el” (Bölcs, 11,20). Nem lehet véletlen, hogy Johannes Buridanus a 14. században, több mint 200 évvel Newton előtt, épp a keresztény Európában fogalmazta meg a későbbi tudományos forradalom alapeszméit. A „tudományvallás” híveit ma sem felesleges emlékeztetni arra, hogy a metatudomány szintjén létezik néhány olyan közmegegyezésen alapuló, tudományos körökben általánosan elfogadott nézet, amelyek alapja nem tudományos, hanem filozófiai természetű. Ilyen például a fizikai törvények matematikai alakba önthetősége, vagy a természettörvények egyetemességének a gondolata. Ezen nézetek nem a mérhetőség alapján állnak, így nem validálhatók vagy falszifikálhatók az akadémiai világban megszokott módokon: bizonyos szempontból meghaladják a tudományos módszer szabta határokat. A Természet könyvének eszméje egykor a valóságnak mind az átmatematizált „reál”, mind a filozofikus „humán” olvasatát magába foglalta.  A metafora mai alkalmazhatósága szempontjából alapvető kérdés, hogy mit kezdünk ismereteink széttöredezettségének tapasztalatával? Hetesi Zsolt arra is utalt, hogy e kérdésnek ökológiai vonatkozásban szembeötlő a tétje.

A konferencianap végén lehetőség nyílt arra, hogy a jelenlévők kérdéseket tegyenek föl Giuseppe Tanzella-Nitti professzornak, aki – a magyar tolmács, Nemes Krisztina közreműködésével – angolul válaszolta meg a kérdéseket. A csillagász-teológus professzort többek között a Természet Könyvére vonatkozó személyes tapasztalatairól, üdvtörténet és természettörténet kapcsolatáról, a DNS-molekulákban foglalt információ új mitológiáiról, valamint az antropikus elv jelentőségéről faggatták a kérdések megfogalmazói. A szimpózium lezárásaként Mészáros Lukács szólalt meg a párbeszéd természettudós résztvevői nevében, míg Várnai Jakab OFM a teológus résztvevők nevében összegzett. Az intézmény rektora a Természet könyve mellett – Szent Bonaventura gondolatvilágát megidézve – az Üdvtörténet Könyvét és az Élő Igét, magát Jézus Krisztust ajánlotta a résztvevők figyelmébe. A szimpózium anyagából konferenciakötet kiadását tervezik.

Forrás: Bagyinszki Ágoston OFM 

Fotó: Orbán Gellért

Magyar Kurír