Az én szerzeteseim: Barsi Balázs OFM – és még jó néhányan

Szerzetesek a családom életében

Magamról annyit, hogy feleségemmel 42 éve élünk boldog, bár gondoktól sem mentes házasságban. Több gyermekünk és még több unokánk van, Istennek legyen feleségemért és értük hála. A feladat, hogy az én szerzetesemről írjak, irányította rá a figyelmemet arra, hogy a Gondviselés mennyi kegyelmet közvetített számunkra azok által, akik szerzetesnőként vagy szerzetesként kötelezték el magukat az Úr szolgálatára.

Az elsőt közülük egyetemistaként menyasszonyomon keresztül ismertem meg, ő keresztes nővér volt, a neve Mihályi Petronella. Rengeteget tett értünk, egyházi házasságunk előkészítését is ő szervezte meg. Jóságával és imáival egészen haláláig elkísért minket. Jegyesoktatásunkra Sulyok János Ignác ciszter atyát kérte fel, aki nagy műveltségével és kedvességével mély benyomást tett ránk és jól felkészített minket a keresztény házasságra.

Mi 1974-ben kötöttünk házasságot, ekkor egyikőjük rendje sem működhetett nyilvánosan, de az akkori nehéz körülmények közt is mindketten hűen szolgálták az Urat.

Boldogok voltunk akkor is, mikor ezüstlakodalmas misénket Sulyok atya celebrálta, hiszen a kapcsolatunk megmaradt és erőforrásnak bizonyult, ha időnként találkozhattunk Vele.

Az egyetem elvégzése és házasságkötésünk után Győrbe kerültünk, ahol Horváth Ciprián bencés atya közösségéhez csatlakoztunk. Senkit sem ismertünk az egész városban, így beilleszkedésünkben sokat segített Ciprián atya csoportja, akik közül legtöbben ma is jó barátaink. Arról nem is beszélve, mennyire erősítették hitünket a csoport havi találkozóin megbeszélt témák és Ciprián atya nagy teológiai műveltsége. A bencések közül családunk közel került Halmos Ábel és Bartók Ferenc atyákhoz is, akiknek ismét csak nagyon sokat köszönhetünk.

Ciprián atyán keresztül kerültünk kapcsolatba olyan kiváló bencésekkel, mint Jáki Szaniszló és Teodóz, Sulyok Elemér vagy a fiatalon meghalt Forsthoffer Máté atyák, akik erős reményünk szerint már az Úr Jézus boldog társaságában vannak.

Később jó néhány olyan nagyszerű karmelita atyával találkozhattunk, mint Dombos Kázmér atya és Galambos Ferenc testvér a már meghaltak közül, és Galambos Balázs, Zdiarszky László, Puvák Tarziciusz és Bakos Rafael atya.

Mi, győriek nagy kegyelemben részesülhetünk, ha a bencés templomban Csóka Gáspár atya szentbeszédeit, Kelemen Áron atya nagyszerű gregorián kórusát hallgatjuk, vagy Sárai Szabó Kelemen atya felemelő liturgiáján veszünk részt.

Házas hétvégésként ismertük és szerettük meg Beőthy Tamás jezsuita atyát, aki nagy segítségünkre volt házasságunk szebbé-boldogabbá tételében.

Ugyancsak nagy hálával tarozunk Varga Zoltán piarista atyának, aki egyik lányunkat eskette. Nagy veszélyek között született unokánkért mondott imáival és szentmiséivel reményt öntött belénk.

Elgondolkozva erről, most villant elém egy emlék 1978-ból: a dubnai atomkutató intézetben dolgozó ismerőseinknél néhány napot töltöttünk az akkor még Brezsnyev uralta Szovjetunióban. Ismerőseink el tudták intézni, hogy külön engedéllyel eljuthassunk az akkoriban nagyon kis számban működő ortodox kolostorok egyikébe, Zagorszkba (ma Szergejev Poszád, ahol egykor Andrej Rubljov festette csodálatos ikonjait). Itt a Szentháromság-kolostorban találkozhattunk nagyon tiszta hitű ortodox hívőkkel, akikről elmondták nekünk, hogy több száz vagy ezer kilométert is utaztak, hogy működő kolostorban tudjanak imádkozni.

Milyen elkényeztetett gyermekei vagyunk az Úrnak mi, mai magyarok, akik nagyon könnyen találkozhatunk szerzeteseinkkel – tudjuk-e ezt kellőképpen becsülni?

Végül most rátérnék arra a kiváló szerzetesre, aki nagyon nagy hatást gyakorolt és még most is gyakorol rám. Barsi Balázs ferences atyáról van szó. Őt is Ciprián atyán keresztül ismertem meg 1989-ben egy lelkigyakorlaton, melyet Balázs atya tartott. Ez a lelkigyakorlat és az a szentgyónás, amit a lelkigyakorlat alatt végeztem, nagyon meghatározó esemény volt az életemben. Azóta is, ha tehetem, meghallgatom rádión, TV-n keresztül, vagy személyesen veszek részt lelkigyakorlatain. Sümegen csodálatosak a liturgiák a Húsvétot megelőző szent három napon. Ezekről nem írnék többet, mert nagyon sokan lehettek vagy lehetnek szem- és fültanúi az előbb említett alkalmaknak. De van egy személyes találkozás, amelyet most megosztanék.

Húsz éve történt, az idő tájt már hét gyermekünk volt, feleségemmel együtt negyvenes éveink közepe felé tartottunk, és ekkor jelezte jöttét egy újabb gyermekünk, a nyolcadik. Mindkettőnkben nagyon erős félelmek támadtak, amelyek az előző hétnél soha. A születendő gyermek egészségét illetően, és bennem még külön is, feleségem terhelése miatt. Természetesen – gyakorló keresztényként – abortuszra egyáltalán nem gondoltunk, de szívünket, akár az apostolokét a viharos genezáreti tavon hánykolódó bárkában, megszállta a félelem. Elhatároztuk feleségemmel, hogy felkeressük Balázs atyát Szécsényben, aki ott novíciusmesterként végezte munkáját. Előtte felhívtuk, és elmondta, hogy szívesen vár, pedig bizonyosan ezer dolga volt a ferences palánták nevelése, az akkoriban visszakapott kolostor felújítása, stb. és talán fontosabb is, mint egy akkor még alig ismert házaspár fogadása. Egy délutánt áldozott ránk, és mindig fülünkbe csengenek a búcsúzáskor mondott szavai: „Ne féljetek, nagyon sok örömetek lesz ebben a gyermekben!” Nos, ez az ifjú már elmúlt 20 éves, egyetemista és tényleg nagyon sok örömet szerzett nekünk, akárcsak a többi testvére.

Ezért kérjük az Urat, áldja meg Balázs atyát, áldja meg az itt felsorolt szerzetesnőket és szerzeteseket, és azokat is, akiket már terjedelmi okok miatt itt nem is említhettünk.

Istennek legyen Értük hála!

Hódsági Imre

U.i.: Az elmúlt napok ajándéka volt, hogy családfakutatás során találkozhattam édesanyám unokatestvérével, Csongor Skolasztika ciszter nővérrel. Krisztusba vetett mély hite és az a derű, mely belőle áradt nagy örömmel töltött el minket.