Az én szerzetesem: Böjte Csaba ferences szerzetes

Assisiben jártam, Ferenc testvér földi maradványainál, majd Gubbióban, San Damianóban követve a szent útjait. Hazajövet – Magyarországra – hallottam Csaba testvérről mint az árva, elhagyatott gyermekek megmentőjéről. Magam is árvaházban kezdtem életem, majd másfél évesen fogadtak örökbe drága szüleim, de az árva gyermekek iránti érzékenységem a lelkembe lett kódolva…

Persze hogy megkerestem Csaba testvért, eljártam a rendezvényeire, elolvastam a könyveit, bújtam a honlapot, meghallgattam az előadásai hangfelvételét. Személyesen akkor találkoztunk először, amikor elszegődtem egy-két hétre önkéntesnek Dévára. Megálltam az autóval, és rögtön öleléssel fogadott, mintha pontosan tudta volna, kik vagyunk, miért jöttünk, mintha régi ismerősök lennénk… Édesanyjával azonnal betereltek az ebédlőbe, szívesen kínálgattak…

Sokszor találkoztunk, kerestem a lehetőséget, s valahányszor úgy üdvözölt, mint aki számon tartja életem történéseit, unokáim születését, gyermekeim keservét, magam bajait. Amikor felajánlotta, hogy munkatársa legyek, úgy éreztem, maga a jó Isten szól, hív, kér erre a feladatra Csaba testvér által. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a példaképem lett a főnököm.

Azóta eltelt majd’ négy év, úgy érzem, megismertem Őt, megismertem a szerzetest, de az embert is, és éppen az a csodálatra méltó, hogy nála e két minőség között nincs különbség. Ugyanúgy viselkedik, ugyanazt mondja, ugyanazzal a hangsúllyal a barátokkal való beszélgetés közben, egy sör mellett, mint az Úr asztalánál. Húsz évig voltam újságíró, zsigereimbe épült a kritika, mindig mindenben a hibát keresni, felmutatni. No, Csaba testvérben nem találok kifogásolnivalót – akár gyűlésen beszél, akár előadást tart, vagy autózunk éppen Budapestről Dévára, vagy a gyerekekkel játszik, úszik. Mindig, minden körülmény közepette úgy viselkedik, mint egy szerzetes – a magam protestáns értékrendje szerint is –, és mégis éppen olyan, mint az átlagEmber – így, nagy E-vel, amilyennek lennie kellene mindenkinek. Szava igen-igen vagy nem-nem, soha nem kertel, nem udvariaskodik csak úgy az illem kedvéért, egyértelmű, tiszta gondolatokat közvetít. Igen, láttam őt dühösnek is, ha nem úgy mentek a dolgok, ahogyan azt értékrendje diktálta. Meg szomorúnak és elesettnek édesanyja ravatalánál, sírjánál. De sosem láttam képmutatónak, álságosnak. Nincsenek tabutémák előtte, minden „rázós”, akár provokatív kérdésre türelemmel, őszintén, empatikusan válaszol.

Csaba testvér hiteles példakép lehet minden családfőnek, minden férfinak, pedagógusnak, szülőnek, testvérnek, gyermeknek egyaránt. Élete, testvérével, megboldogult édesanyjával való kapcsolata mintaértékű. Követésre méltó. Amit én magam nagyon szeretnék megtanulni Csaba testvértől, az a feltétel nélküli szeretet – amely árad belőle, akár egy maszatos gyermekhez, akár egy elhanyagolt koldushoz hajol le. Szerintem egész élete párbeszéd a jó Istennel…

Adja Isten, hogy még sokáig lehessen áldás a gyermekek és minden ember életében.

Egy munkatárs: Bartos Kornélia (Csilla)

Fotó: Thaler Tamás