Az én szerzetesem: Sólymos László Szilveszter OSB

1968 augusztusában Kőszegen nyaraltam egy távoli rokon családnál, amikor egyik délután egy régi, nagyon kedves ismerőst vártak: Sólymos László Szilveszter atyát, aki 1950-es letartóztatása előtt itt tanított a gimnáziumban. E találkozásból életre szóló barátság lett, Szilveszter atya volt a lelkiatyám, idősödő szüleimnek is barátja, lelki támasza.

Pécsi tanárképzősként 1971-ben meglátogatott, s tőle kaptam első modern lelki könyvemet, Michel Quoist Így élni jó című kötetét, amely fiataloknak alapmű. 1972 karácsonyán az első Mindennapi kenyér című könyvecskét is ő hozta nekem be a kórházba, mivel az ünnepeket ott töltöttem, s akkor ez volt a legszebb karácsonyi ajándék.

A diplomaosztó ünnepség alkalmából a következőket írta barátnőmnek és nekem: „Kedves Tanárnénik! Őrizzétek meg ezt a lelkületeteket, és sok fiatal élet kiteljesedését segítsétek elő!”

Ennél szebben megfogalmazni a tanári hivatás lényegét – ha matematika–fizika szakos is valaki – nem lehet!

Börtönéveiről, a halálos ítéletről, amelyet aztán életfogytiglanra változtattak, ritkán, de derűsen beszélt. Mindig úgy érezte, hogy csak javára vált. S csodálatos módon a TBC is eltűnt a tüdejéből.

2006 tavaszán testvéremmel s családjával kiautóztunk Pannonhalmára. Szilveszter atya ölébe vette négy hónapos Luca unokahúgomat, nagy örömmel, majd szelíden csak annyit mondott: „Különleges nap van.” „Miért?” – kérdeztük. „Oly örömet szereztetek nekem!” – válaszolta.

Ezek voltak utolsó szavai, pár nap múlva álmában szólította magához az Úr…

Temetésén egész közel ültem az oltár előtt levő koporsójához, és csak annyit tudtam magamban mondani, ismételgetni: „Utolsó találkozásunkkor is Te ajándékoztál meg bennünket azzal a mondattal, hogy különleges napot, örömet szereztünk Neked!”

Ez a mi legfőbb feladatunk: örömet szerezni, ahol lehet!

Köszönöm tanításaid, tanácsaid, szigorú elégtételeid, feltétlen bizalmad és szereteted!

Szilveszter atya élete nekem és sokaknak olyan ajándék volt, amelyet csak a mennybéliek adnak!

Hála legyen érte!

Gyarmati Nóra, Győr