Az Istennek tetsző életet keresem – Bemutatjuk az újmisés Radványi Atanáz ferences szerzetest

Atanáz atya egész élete a ferencesekhez kötődik. „Viszonylag egyenes utam volt a szerzetességhez” – kezdi a beszámolót. Családja a pasaréti nagy és élő közösséghez tartozott. A szülők is aktívak voltak, édesanyja a nyári táborokban segédkezett, s mint építészek is besegítettek a rend építkezéseibe. A testvéreivel oda jártak hittanra, hatéves korától ő is Pasaréten ministrált. „Már gyerekként megismertem a ferences karizmát, már akkor megérintett. Csodáltam Szent Ferencet és Szent Antalt.”

Ezért választotta az esztergomi ferences gimnáziumot, ahol tovább erősödött ehhez a karizmához való vonzódása. „Hatott rám a ferences atyák életpéldája, az, ahogyan tanítottak, ahogy velünk, diákokkal foglalkoztak, az imádságos életük, a velünk folytatott beszélgetések, hogy szeretnek szerzetesként élni, és szeretik a tanári hivatásukat is. Sugárzott az életükből az őszinte öröm, mellyel a teremtett világ felé fordultak, és annak védelme, szeretete vezette őket. Kamaszként nekem nagy dolog volt, hogy lehet velük sportolni, hogy látom őket a különböző élethelyzetekben. Így megtapasztaltam,

ők is ugyanolyan emberek, mint mi, de mégis másként élik az Istennek szentelt életüket.

Azt láttam, ez járható út, és vonzó volt számomra. Másként tudnak élni, nem kötik őket a mindennapi gondok, hogy például el kell tartani a családot. Sokkal nagyobb szabadsággal élnek, legfontosabb számukra az Istennek tetsző élet keresése. Ez tetszett nekem, így tisztázódott le a hivatásom. Mai napig azt látom, a ferences gimnázium sokaknak segít megtalálni a hivatásukat.”

Radványi Atanáz az érettségit követően jelentkezett a ferences rendbe. „Amikor beléptem a közösségbe, nem gondolkodtam azon, hogy a rend tevékenységének melyik ágában találom meg a helyem. Úgy gondoltam, alapvetően mindegy, hogy mivel fogok foglalkozni. Azt tudtam, hogy ferences pap szeretnék lenni.

A rend lehetővé tette, hogy kipróbáljam magam életünk különböző területein, ráébredtem, a fiatalokhoz van leginkább hivatásom.

A teológiai tanulmányok mellett elvégeztem a hittanár-nevelő szakot, és megerősödött bennem, hogy ez jó út nekem. Hosszú ideig kosárlabdáztam, sőt, kosáredzői képesítést is szereztem, gondolván, a sport jó eszköz a diákokkal, akár a nem vallásos fiatalokkal való kapcsolatteremtésben."

A papszentelésig a hagyományos ferences utat követte. Egy év jelöltséggel kezdődött, melyet a Margit körúton töltött, aztán egy év noviciátus következett Szécsényben. Tanulmányait a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán végezte, miközben a pasaréti közösség tagja volt. A képzés alatt lehetőséget kért, hogy a gyakorlati évet misszióban tölthesse. Ebből fél évet Afrikában töltött, ahol részben Nairobi nyomornegyedében foglalkoztak szegény gyerekkel, a másik részében pedig vidéken árvaházba és fogyatékkal élő gyerekek otthonába járt segíteni. „A gyerekek mindennapjaiban vettem részt. Tanultam velük, ha kellett, mostam, hajat vágtam. Együtt készültünk az ünnepekre. Öröm volt ezt a másik világot megismerni. A mai napig nagy hatással van rám az a mély hit, amit ott megtapasztaltam. A másik fél évet Esztergomban töltöttem, az iskolában és a szociális otthonunkban, ahol idős rendtársak és hozzátartozóik élnek. Idősek és fiatalok között láthattam az élet két végét.”

Atanáz testvér 2021-ben tett örökfogadalmat, 2022-ben diakónussá szentelték, s mint diakónus, Esztergomban élt. A papszentelésre így emlékszik: „Számomra nagy ünnep volt a papszentelés. Nehezen fejezhető ki szavakkal, mit éltem át.

A papszentelés eltörölhetetlen jegyet pecsétel az ember lelkébe, és Isten megadta a kegyelmet, hogy ennek igazságát megtapasztaljam.

Örülök, hogy a diákok jelen lehettek ezen az ünnepen. Remélem, hivatásgondozó erő is volt benne. Olyan hosszú volt a papok, szerzetesek, ministránsok sora bevonuláskor, hogy nem fértünk be hosszában a templomba.”

Atanáz atya a 7. osztály prefektusa. „Hálás vagyok az osztályért. Szeretném átemelni mindazt, amit diákként jónak éltem meg. Úgy látom, hatalmas a vágy a gyerekekben, hogy meghallgassuk őket, odafigyeljünk rájuk, partnerként szóljunk hozzájuk akkor is, ha csak 14-15 évesek. Óriási igényük van beszélni, elmondani, amit a világról gondolnak, hogy lehessenek ötleteik. Próbálom bevonni őket már a programok, órák tervezésébe is, vagy akár abba, hogyan díszítsük ki az osztályt. Hálásak, ha érzik, hogy dönthetnek, ha engedjük megtapasztalni, milyen az, ha viselni kell egy-egy döntésük következményeit. Így haladunk előre, hogy felnőttként jó keresztény családapák vagy akár jó papok, szerzetesek legyenek. Építjük együtt Isten országát.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Felszeghy Áron / ContentWork Productions / Ferences Média

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július 23-i számában jelent meg.