Az öncélú böjtnek nincs értelme – Bellovics Gábor jezsuita a böjtről és a bűnbánatról

– A böjt minden vallásban a lelki elmélyülés fontos módja, ezért úgy tűnik, mintha legalább az iránta való vágy az emberi szívbe lenne írva. Mára mégis erősen megkopott az ázsiója és a rá vonatkozó tudásunk is: sem nem értjük, mire jó, sem nem vágyunk rá különösebben. Idejét múlta volna? Vagy az emberek változtak ekkorát?

– Nem tetszik, hogy a böjtről újabban egyre többször mint módszerről kérdeznek. A módszerből indulnak ki, mintha az lenne a fontos, sőt szent. Mintha a leglényegesebb kérdés az volna, hogyan böjtöljünk jól. Ez azt sugallja, hogy csak a megfelelő forma megválasztása a kérdés. Ezért én most visszakérdezek: Mi a cél? Mire vágyom az életemmel kapcsolatban? Ezt kellene tisztáznia mindenkinek. Ha sikerült, akkor már azt is könnyebb lesz kitalálni, hogyan böjtöljünk, mert tudni fogjuk, mi segít vagy hátráltat a célunk elérésében.

A II. vatikáni zsinat óta tudjuk, hogy nem a böjt különböző módjai az érdekesek, és még csak nem is az, hogy alávetjük-e magunkat valamilyen étkezési korlátozásnak. Hanem az önmagunkkal, másokkal és Istennel való kapcsolat az, ami számít, és minden jónak tekinthető, ami e téren segít bennünket. Hogy személy szerint kinek mi segít, azt pedig csak ő tudhatja.

– Jó, jó, de mégiscsak egy közösség tagjai vagyunk, és nem „magánböjtöt” folytatunk, hanem bizonyos előírások szerint böjtölünk, egy hagyományba kapcsolódunk be.

– És mit szab meg a közösségünk? Hogy nagyböjt péntekjein ne együnk húst, hamvazószerdán és nagypénteken pedig ezen felül csak háromszor étkezzünk, és egyszer lakjunk jól. Én ezt természetesen be is tartom, de

vajon önmagában egy előírás betartása közelebb visz-e Jézus halálának és feltámadásának titkához, amiről valójában a nagyböjt szól? Segít-e átélni, hogy Jézus megmossa a lábamat, és megment a haláltól?

– Vannak böjtre alkalmasabb és kevésbé képes emberek? 

– A böjt se nem teljesítménytúra, se nem wellnessprogram. Ha azért csinálom, hogy utána megveregethessem a vállamat, tévúton járok. És egész más a jelentése, ha az egészségem megőrzése érdekében vállalom. Az igazi értelme az lenne, hogy csökkentsem azon dolgok használatát, amikről úgy gondolom, hogy nem vagyok képes nélkülük élni. És közben tisztáznom kellene magamban, miért is annyira fontosak ezek számomra, miért annyira nehéz lemondanom róluk. A böjt ahhoz kell, hogy a komfortzónánkból kimozdítson, növekedni segítsen, ráébresszen bennünket az elkényelmesedettségünkre.

– Mi a böjthöz való helyes lelki hozzáállás? Milyen gondolatokat, érzületet erősítsünk magunkban böjt idején? 

– A böjtnek mindig párban kellene járnia az imával. Teszek valamit, aztán reflektálok rá, megvizsgálom, hogy mit vált ki belőlem, hogy milyen vágyaim, félelmeim vannak. És ezáltal közelebbi kapcsolatba kerülök magammal, a többiekkel, Istennel. Az alapítónk, Loyolai Szent Ignácáltal bevezetett examen, azaz visszatekintés elsősorban nem praktikus gyakorlat, a nap történéseinek számbavétele, hanem inkább a belső történésekre kérdez rá. Azzal kell szembenéznem általa, mi dühített, mi volt számomra kényelmetlen, mire vágytam, milyen hiányaim voltak. És az is fontos benne, hogy nem egyszeri, hanem napról napra elvégzendő gyakorlat, amely egy folyamatba illeszkedik.

A böjt nem akaraterő-próba, hanem egyfajta lelkigyakorlat, amely kivon a hétköznapokból, és csendet teremt bennünk.

– A böjtnek szenvedéssel kell járnia, ez elengedhetetlenül szükséges a hatékonyságához?

– A keresztény bűnbánattartás együtt jár a diszkomfortérzés vállalásával. Hiszen a kereszt misztériumának megünneplésére készülünk vele. Amikor arra keressük a választ, miért van szenvedés és halál, el kell hagynunk a komfortzónánkat. A böjtnek, ha öncélú, nincs értelme, és az sem helyes, ha csupán bizonyos előírások betartásának tekintem, amelyet „le kell tudnom”. A böjt értelmét a formák mögött nekem kell megtalálnom ahhoz, hogy lelki előrejutás legyen a gyümölcse. Rossz beidegződésnek gondolom, hogy sokan rutinszerűen meggyónják, ha pénteken húst ettek. Jobb lenne, ha inkább a kapcsolataikra koncentrálnának, például arra, hogy kit bántottak meg. Ne azért legyen lelkiismeret-furdalásom, mert „figyelmetlenül imádkoztam”, ne higgyem, hogy mindig körülöttem forog a világ, hanem lépjek be Jézus világába, a szeretet dimenziójába, hogy végre igazán megértsem, mit tesz értem húsvétkor.

– A bűneinkkel és a bűnösségünkkel milyen kapcsolatban van a böjt? Vezeklünk vele? Vagy azért csináljuk, hogy bűnös voltunkat tudatosítsuk? Arra kellene törekednünk, hogy nagyböjtben minél erősebbé váljon a bűntudatunk, és ebből következően egyre jobban vágyjunk a bűnbocsánatra?

– A bűntudatunk fokozgatásával csak nyomorítjuk magunkat és másokat. Nem bűntudatra, hanem bűnbánatra van szükségünk. Nem ahhoz kell a böjt, hogy minél bűnösebbnek érezzük magunkat, hanem hogy ráébredjünk emberi létezésünk és világunk sebzettségére. Arra, amit áteredő bűnnek neveznek: hogy tennénk a jót, de nem sikerül, és ez nem az akaraterőnkön múlik. Sebeket kapunk, rossz példákat látunk, hiteltelen emberekkel találkozunk – sokszor még olyanok esetében is, akiknek Istenhez kellene vezetniük bennünket. Ezek mind elbizonytalanító tényezők. Gyengítik bennünk az Isten iránti szeretetet, és sebzett lényekként mások megsebzőivé tesznek bennünket. Én is része vagyok a sebeket osztó és kapó világnak, ezért szükségem van a gyógyulásra, hogy egyre kevésbé sebezzek meg másokat.

– A böjt válasz a bűnre, vagy sokféle egyéb értelmét is fel lehet fedezni?

– Én sem mindig értem, miért foglalkozunk annyit a bűnnel és következményeivel. Miért nem inkább a szeretettel és annak a következményeivel? Hiszen csak a szeretet fényében fogom meglátni a bűneimet úgy, hogy nem ijedek meg tőlük. Ne úgy lássuk magunkat, hogy mennyire rossz emberek vagyunk, hanem inkább azon örvendezzünk, hogy Isten mennyire szeret bennünket. Ha valakiről tudom, hogy odaadóan szeret, és még az életét is odaadná értem, tudva és akarva biztosan nem fogom megrugdosni. Gyónni az Isten iránti szeretetből is el lehet menni, nem csak azért, mert a bűneink elborzasztanak. Nézőpont kérdése, ám a valóság ugyanaz. Mondhatom valakinek azt, hogy „nézz a tükörbe”, de azt is, hogy „tekints az Istenre, aki húsvétkor meghal és feltámad érted. És téged a saját képére alkotott.”

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. március 15-i számában jelent meg.