Digitalizálják a jezsuita archívum holokausztra vonatkozó anyagát

Megszentelt élet – 2024. március 1., péntek | 17:50

Az Egyesült Államok Holokauszt-emlékmúzeuma és a Fondazione Polanco – Jézus Társasága Archívuma (Archivum Romanum Societatis Iesu, ARSI) február 27-én együttműködési megállapodást írt alá a jezsuita archívumok holokauszttal kapcsolatos, második világháború előtti, alatti és utáni levéltári anyagainak megosztásáról és digitalizálásáról.

„Ferenc pápa 2019-es utasítását követve, mely szerint széles körű hozzáférést kell biztosítani a XII. Piusz pápaságával kapcsolatos levéltári anyagokhoz, a múzeum kezdeményezte a római egyházi levéltárakban található dokumentumok képként való beolvasását és hozzáférhetővé tételét” – mondta Zachary Levine, a washingtoni holokauszt-emlékmúzeum (United States Holocaust Memorial Museum) levéltári és kuratóriumi igazgatója Rómában, a Jézus Társasága általános kúriáján tartott aláírási ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy a jezsuiták római levéltárában található anyagok „döntő fontosságúak a projekt szempontjából”.

Levine hangsúlyozta, hogy a megállapodás „történelmi pillanatot jelent a holokauszt és az akkori római katolikus világ intézményei és vezetői szerepének dokumentálásában”. Rámutatott, ez a projekt lehetővé teszi, hogy a Jézus Társasága levéltára több százezer, a holokauszttal kapcsolatos dokumentumot digitalizáljon. Továbbá ezek – a Vatikáni Apostoli Levéltár, valamint a Santa Maria d’Anima Pápai Intézet dokumentumaival együtt – kutathatóvá válnak a holokauszt-emlékmúzeumban.

Antoine Kerhuel SJ, a Jézus Társasága titkára elmondta, ez a megállapodás „fontos mérföldkő” a rend levéltárának történetében. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok holokauszt-emlékmúzeumával való együttműködés három jelentős szempontból is tökéletesen illeszkedik a rend küldetéséhez: „Az első szempont a megőrzés. Azzal, hogy a kutatóknak hozzáférést biztosítunk a dokumentumok digitális változataihoz, biztosítjuk az eredeti papíralapú példányok jobb megőrzését. Másodszor, ösztönzi és megkönnyíti erőforrásaink felhasználását. Végül pedig hozzájárul az ezeken a dokumentumokon alapuló kutatásokhoz, támogatva a történeti tanulmányok kultúráját.”

Joseph Donnelly, az Egyesült Államok szentszéki nagykövete megköszönte a Jézus Társaságának, hogy megnyitotta az archívumokat. Hangsúlyozta, Ferenc pápa szerint nincs ok arra, hogy bármit is elrejtsenek. A nagykövet elismerését fejezte ki a Egyesült Államok Holokauszt-emlékmúzeumának munkájáért, ösztöndíjaikért és a holokauszthoz kapcsolódó oktatási tevékenységükért.

A Vatican Newsnak nyilatkozva Zachary Levine elmondta, hogy Ferenc pápa nyitottságát tapasztalva a holokauszt-emlékmúzeum nagy érdeklődést mutatna a témába vágó további dokumentumok digitalizálása iránt más római egyházi levéltárakban is, különösen azokban a kolostorokban, ahol sok zsidót mentettek meg.

Forrás: Vatican News/Romkat.ro

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Együttműködési megállapodás a jezsuita archívumból származó archív anyagok megosztásáról és digitalizálásáról az Egyesült Államok Holokauszt-emlékmúzeumával. Balról: Antoine Kerhuel SJ, Zachary Levine, Joseph Donnelly (Fotó: Vatican News)