Egy műszak a jezsuiták veterán portásával, Kárpáti Sándorral

Cipősarkak kopogása veri fel a reggeli csöndet. Ilyenkor a legbékésebb a Horánszky utca, hisz a közeli szórakozóhelyek már bezártak, a kollégiumok ablakai pedig még sötéten őrzik lakóik álmát. Hat órakor kulcs csikordul a zárban és kinyílik a Párbeszéd Háza ajtaja az alagsori kápolnába imádkozni igyekvők előtt. Újabb nap veszi kezdetét a budapesti jezsuita szigeten, melynek ma Kárpáti Sándor, azaz Sanyi bácsi lesz az őre.

„Szolgálatra jelentkezem!”

Már be is fordult a sarkon, ősz haját és 81 évét meghazudtoló lelkesedéssel érkezik munkahelyére: „Kimondottan szeretek dolgozni, mindig is örök nyüzsgő voltam”. Azt meséli, volt, hogy a nyaralásról is azzal a felkiáltással jött haza: Vajon mi történik a jezsuitáknál?! A gyerekei eleinte próbálták rábeszélni, hogy maradjon otthon, élvezze nyugdíjas éveit, ám amikor meglátogatták a Párbeszéd Házában, és látták, milyen jó helyen dolgozik, csak annyit mondtak: „Jól van, csináld”.

A portásfülkébe lépve hazafelé készülődő kollégájától megtudakolja, történt-e említésre méltó dolog tegnap: megjavították-e már a liftet, érkezett-e valakinek üzenet, mikorra várja a külsős takarítókat? Magára ölti jezsuitabordó árnyalatú munkaruháját, és 7 órakor hivatalosan is birtokba veszi a magasföldszinten kialakított őrhelyét. A következő 24 órában ő felel a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumtól a Fáber Péter rendházig tartó, a Párbeszéd Háza rendezvénytermeit és a tartományfőnökség irodáit is magába foglaló ingatlanért. A korábbi tíz helyett ma már csupán négyszer egy hónapban.
(…)

Ablakot nyit a másik emberre

Közben ki kell nyitnia a földszinti nagytermet, mert egy százfős külsős programot tartanak ma benne. A százból tizenöt-húsz ember kopogtat is valamilyen problémával az ablakán, hiába ülnek a szervezők kint az előtérben. Ha pedig több rendezvény van egy nap, akkor még többen. Útbaigazítást kérnek, mert nem járatosak a házban, ruhatárat keresnek, segítséget remélnek egy problémás vendég tapintatos kitessékelésében, vagy csak egy felmosót szeretnének, mert kiömlött az üdítőjük.

Mint Sanyi bácsi mondja, nem szakmai elvárás, hogy egy portás közvetlen legyen, az ablak mögül is el lehet végezni ezt a munkát. Őt viszont mindig érdekelték az emberek. Egy korábbi munkahelyén évtizedekig 72 beosztottja ügyes-bajos dolgait egyengette. Ez a hozzáállás egyébként sugárzik belőle, nem csoda, hogy idegenek is könnyen a bizalmukba fogadják. „Azok is, akik csak egy-két órát töltenek itt, olyan dolgokról kezdenek mesélni, hogy csak nézek!” – mondja. De a munkatársak is jönnek gondjaikkal, problémáikkal, ő pedig mindenkinek igyekszik legjobb tudása szerint meghálálni a bizalmat.

„Egyszer olyan is volt – meséli –, hogy az egyik ember azt mondta a másiknak: Na, jó van, gyere már ki a fülkéből, mert én is akarok gyónni Sanyi bácsinak! Csak nevettünk rajta.” Ha nem is a gyónás, de a jezsuitákra jellemző nyitottság és akár a lelkivezetés előszobája ez. Persze mindez nem működik az üvegfalon keresztül, ehhez ki kell nyitni a portásfülke ablakát.
(…)

A teljes írás ITT olvasható.

Fotó: Pásztor Péter

Forrás: jezsuita.hu

Magyar Kurír