Egyházunk új szentje: Marie‑Léonie Paradis

Az új szent Virginie Alodie Paradis néven 1840. május 12-én született Kanadában, Acadia régióban, ami akkor a montreali egyházmegye része volt. Még születése napján meg is keresztelték. Hat gyermek közül a harmadikként jött világra, szüleitől keresztény nevelést kapott, amelynek köszönhetően személyiségét szelídség és a felebaráti szeretet gyakorlása jellemezte. Kilencévesen lépett be növendékként a Notre-Dame Kongregáció Nővéreinek kollégiumába La Prairie-ben, ahol megkapta a többi beavató szentséget (1849. július 11-én bérmálkozott, majd a következő évben vette először magához az Eucharisztiát), és ebben az időszakban kezdett érlelődni szerzetesi hivatása.

Virginie Alodie 1854. február 21-én, 13 évesen lépett be jelöltként a marianita nővérek kolostorába Saint-Laurent-ban (Montreal). A szerzetesi ruhát 1855. február 19-én öltötte magára, és törékeny egészsége ellenére 1857. augusztus 22-én ünnepélyes fogadalmat tett Boldog Basile Moreau CSC, a Keresztes Kongregáció alapítója jelenlétében, és felvette a Marie-de-Sainte-Léonie nevet.

Arra szánták, hogy fiatalokkal foglalkozzon, ezért több kanadai zárdában szolgált 1862-ig, amikor is áthelyezték egy New York-i zárdába, ahol nyolc évig maradt.

1870-ben, lelkiatyja és az általános főnöknő jóváhagyásával az indianai tartományhoz csatlakozott, amely az előző évben vált ki a Marianita Kongregációból. 1874-ben meghívást kapott a memramcooki St. Joseph College-ba, ahol Camille Lefebvre CSC, a Keresztes Kongregáció tartományfőnökének lelkivezetésével és meghatározó segítségével a szent hivatásának döntő állomásához érkezett.

Léonie nővér körül (ahogy Memramcookban bizalmasan hívták) emberi tulajdonságainak és a szerzetesi élet iránti buzgalmának köszönhetően hamarosan lányok egy kis csoportja gyűlt össze, akik szívesen vállalták a szerzetesi életet.

Montréal akkori püspöke, Édouard-Charles Fabre, miután felismerte a Marie-Léonie-ban lakozó lehetőségeket, és megismerte azt a legmélyebb vágyát, hogy a papokat szolgálhassa szolgálatuk gyakorlásában, meghívta őt, hogy alapítson a fiatal nőkkel egy kis közösséget, amely az egyházmegyében jelen levő keresztes atyák kollégiumaiban végez szolgálatot.

1877. augusztus 26-án öltötték magukra habitusukat, ezt 1880. május 13-án követte a Szent Család Kisnővérei új intézetének hivatalos megalapítása, a Keresztes Kongregáció generális káptalanjának jóváhagyásával.

Az első rendtagokkal együtt 1895-ben Sherbrooke városába költözött, ahol a helyi főpásztor, Paul LaRocque püspök fogadta. Itt megnyitotta a Szent Család Kisnővérei anyaházát, így teljes mértékben megvalósulhatott az alapítónő nagy törekvése, hogy életét a papok szolgálatába állítsa. Miután az akkori pápa, X. Piusz a származási kongregációjával szembeni minden kötelezettsége alól felmentette, 1905. május 1-jén végleg felvette az új szerzetesrend habitusát, és már életében látta az általa alapított művet növekedni, amely gyorsan terjedt: számos ház nyílt Kanada és az Egyesült Államok egyházmegyéiben.

Marie-Léonie anyát igencsak próbára tette rossz egészségi állapota, különösen szenvedett a tüdeje miatt, emellett rákos megbetegedéssel is küzdött. 1912. május 3-án, 72 éves korában halt meg, éppen azon a napon, amikor megkapta az engedélyt, amire húsz évig várt: hogy kinyomtassa a kis regulát nővérei számára.

Két gyászszertartása is volt: az elsőt 1912. május 6-án tartották a közössége számára, ezt másnap nyilvános szertartás követte a sherbrooke-i székesegyházban, ahol LaRocque püspök a következő szavakkal jellemezte: „Mindig nyitva volt a karja, a szíve a helyén, ajkán jóságos és őszinte mosoly ült, mindenkit úgy fogadott, mintha ő maga lenne Isten. Csupa szív volt.”

Már az alapítónő halálakor több mint negyven ház működött összesen 635 rendtaggal Kanada és az Egyesült Államok egyházmegyéiben. Az évek során több mint 185 házra és 1600 szerzetesnőre nőtt a számuk, akik a világ számos táján – Hondurasban, Guatemalában, Brazíliában, Chilében, Haitin és Olaszországban – folytatják tevékenységüket. Alapításuk hajnalától kezdve napjainkig a Szent Család Kisnővérei a Názáreti Család józansága és alázatossága által ihletett életet élnek, teljesen a papok szolgálatának szentelve magukat.

A papok lelki és anyagi támogatásának karizmája az ő szolgálatukért való intenzív és állandó imádságból indul ki, és különböző feladatok formájában valósul meg konkrétan: jelenti a konyhai, a mosodai teendőket, illetve a kollégiumok és szemináriumok más tereinek gondozását éppúgy, mint a sekrestye és a templom gondozását a plébániákon. Az „alázatos és örömteli szolgálat” lelkületétől hajtva, amely a „Krisztus, a szolga megtestesülésére és megnyilvánulására” (Konstitúciók, 2009) való felhívásban találja meg alapját, a Szent Család Kisnővérei megszentelt életükhöz különösen a Jn 13,1–20 evangéliumi perikópából merítenek ihletet.

Szent II. János Pál pápa 1984. szeptember 11-én kanadai apostoli útja során, Montrealban avatta boldoggá Marie-Léonie Paradis anyát.

A boldoggá avatásához szükséges csodaként egy apáca gyógyulását ismerték el, ami tuberkulózisból történt 1912-ben. Az orvosi konzultánsok 1983-ban találták egyhangúlag úgy, hogy az „természetes úton nem magyarázható”. A csodát elismerő dekrétumot végül 1984. február 17-én hirdették ki.

A szentté avatáshoz szükséges másik csoda egy újszülött kislány 1986-ban történt, elhúzódó újszülöttkori fulladásból és többszervi elégtelenségből való gyógyulása, amelyet az orvosi tanács 2021-ben ismert el tudományos szempontból megmagyarázhatatlannak. A teológiai tanácsadók 2023. június 22-én hoztak egyhangúlag pozitív döntést, majd a bíborosok és püspökök 2024. január 9-i rendes ülése elismerte Isten csodálatos beavatkozását Boldog Marie-Léonie Paradis közbenjárása által. Végül Ferenc pápa 2024. január 24-én felhatalmazta a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumát a csoda elismeréséről szóló dekrétum kihirdetésére.

Fordította: Agonás Szonja

Forrás: Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma

Fotó: Centre Marie-Léonie Paradis

Magyar Kurír