Erdő Péterrel ünnepelték a budai Árpád-házi Szent Erzsébet idősotthon harmincéves jubileumát

A szertartás kezdetén Barta Mária, a társaság rendfőnöknője köszöntötte Erdő Pétert. Elmondta: ez a szentmise hálaadás az elmúlt harminc évért. Hálaadás azokért, akik ebben az otthonban szolgáltak és éltek, de már nincsenek velünk, és azokért, akik most is itt élnek, gondozókért és gondozottakért.

A rendfőnöknő egyúttal bejelentette: december 31-ével a Magyarok Nagyasszonya Társasága visszavonul az otthon fenntartásától, és 2023-tól ezt a feladatot az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye veszi át. Mária nővér megköszönte a bíborosnak a mostani szentmisét és azt, hogy eddig is segítette őket. A társaság a jövőben is igyekszik támogatni és segíteni a főegyházmegyét az otthon működtetésében.

Az evangélium Szent Lukács könyvének az a szakasza volt, amikor Jézus arról beszélt tanítványainak, mivel jár az ő követése (9,57–62).

Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszédében felidézte: életének jelentős élménye volt, amikor 1986-ban létrejött a Magyarok Nagyasszonya Társasága. Ez azt jelentette, hogy a szerzetesi, megszentelt élet megújulhatott Magyarországon. Akkor már szabadon lehetett működniük a rendeknek, de felmerült a kérdés: mi az értelme ennek, hogyan fogunk mi, egyházmegyék, szerzetesi intézmények, közösségek együttműködni? Nem véletlen, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia létrehozta a Szerzetesi Irodát, hogy segítse az újrainduló szerzetesközösségek munkáját – mutatott rá a főpásztor.

A bíboros kiemelte: a Magyarok Nagyasszonya Társaságának szinte kézenfekvő volt a küldetése, de bátorságra, szolidaritásra, támogatásra is szükség volt ennek a közösségnek a létrehozásához. Mindez azonban kevés lett volna, hiszen ehhez hasonló otthonok bőven vannak a világban. Mi ebben a sajátos, a jellegzetesen katolikus? Nyilvánvalóan a hitről, a reményről és a szeretetről való tanúságtétel. „Ez az, amit akárhányszor ellátogatok ide, érzek ebben a közösségben” – mondta Erdő Péter. Hozzátette: ezt a lelkületet érzi a gondozókon és a gondozottakon egyaránt.

A bíboros elismerte: a főegyházmegye eddig nem alapított szociális intézményt, azért, mert területén működik a legtöbb szerzetesi közösség, ők azok, akik létrehoztak ilyen helyeket és működtetik őket. Amikor alázattal átveszik ennek az intézménynek a működtetését, abban benne van az, hogy ez a fajta szolgálat a katolikus küldetéshez tartozik, sőt, nekik kell megmutatniuk, közösen a nővérek lelkiségével, hogy hit, remény, szeretet él e falak között. A reménynek az oka az, hogy Krisztus feltámadt, és így minket is az örök életre hív.

A bíboros szerint a fizikai, lelki gyötrelmekkel szenvedő ember életének értelme, súlypontja Krisztusban van, és az örök boldogságban. Ehhez képest van értelme minden emberi szenvedésnek, ezáltal társulunk a szenvedő Krisztushoz. Erdő Péter felidézte: amikor Dorogon volt káplán, egy huszonhárom éves fiatal fiú haláltusájánál volt jelen, aki tüdőrákban halt meg. Nem volt igazán hívő, de azt mondta: föl van feszítve a keresztre, ő sem kap levegőt, ahogyan Krisztus sem a kereszten. „Igen – mondtam –, de aki keresztre volt feszítve, az feltámadt.” A Jézussal való személyes közösséget élte meg a szenvedésében is ez a fiatalember. Minden helyzetben megvan a szenvedésnek ez az értelme, amit aztán Krisztus elrendez végtelen szeretetében.

A főpásztor felhívta a figyelmet: a saját szenvedéseinket felajánlhatjuk másokért, az elhunytakért, a szeretteinkért, azokért, akik a hétköznapi életben küszködnek, és az Egyházért, azért, hogy a világban érthetően és átható erővel tudjunk tanúságot tenni. Erdő Péter bíboros minden jelenlévőtől azt kérte, hogy a munkájukat, imádságukat, szenvedésüket ajánlják fel Európa és a világ békéjéért. Nagy szükség van most az imára – szögezte le. Hozzátette: hiszünk abban, hogy az isteni gondviselés fogja kísérni népünk és az emberiség életét. Ez a ház, ez a közösség pedig sugározza továbbra is a hitet, a reményt és a szeretetet a következő harminc évben is. Adja Isten, hogy így legyen!

A szentmise után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott beszédet. Csodának nevezte az intézmény alapító igazgatónőjének, Kontra Éva testvérnek a tevékenységét, aki huszonöt évig vezette az otthont. Nagyon jónak tartja, hogy napjainkban együttműködik az Egyház, benne a szerzetesrendek és az állam a kis és nagy közösségek érdekében. Az is természetes, hogy a Katolikus Egyház, de más felekezetek is, teljes mértékben megkapják közösségi feladataik ellátásáért azt a támogatást, amelyben az állami és önkormányzati fenntartású intézmények is részesülnek.

Az államtitkár leszögezte: az idős- és betegápolás végzésekor az egyházi közösségek hozzáadnak egy pluszt, a lelki segítséget. Ez pedig táplálja bennünk a reményt földi utunk utolsó állomásán.

Soltész Miklós személyesen fejezte ki köszönetét az otthon dolgozóinak, hogy szeretettel gondozták az édesanyját, és amikor elhunyt, Éva testvér olyan mély együttérzéssel közölte ezt vele, és az örök életbe vetett reménnyel imádkozott a lelki üdvéért, hogy ő átérezte: a mennyország, Isten békéje, az Úr Jézus segítsége milyen erővel hat ebben a házban.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír