Homokszem az Alföld portengerében – Jubileumi gyalogos zarándoklat Berecz Skolasztika emlékére

A Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár közti közel húsz kilométeres táv jó lehetőséget adott az elmélyülésre, az imádságra, a beszélgetésre és az éneklésre. A pihenők során az istenképeinkkel kapcsolatos gondolatok segítségével mélyedhettek el a résztvevők.

Az egy évtizedes múltra visszatekintő zarándoklat célja, hogy mind jobban megismertesse az embereket Berecz Erzsébet Skolasztika testvér ragyogó életével. A bencés obláta jelmondata vot: „Mindent a jó Istenre bízok, és a Nagy-Alföld portengerében picike homokszem leszek.”

Berecz Erzsébet Celldömölkön született 1898-ban. Nem igazán vallásos, de nagyon szerető családban nőtt fel öt testvérével együtt. Gyerekkorában már kitűnt segítőkészségével és a többiek iránti jó szándékával. 1914-ben, amikor kitört az első világháború, ápolónőként dolgozott a Vöröskereszt szolgálatában, sebesült katonák mellett. Később Tiszaugra került, ahol lelkesen vetette bele magát a munkába: a tanyákat járva ismerkedett meg a falu népével, akik javarészt írástudatlan és hitükben is teljesen járatlan emberek voltak. Összegyűjtötte és hittanra, írni-olvasni, varrni, hímezni tanította őket a Tüzes missziós iskolában, betegeket látogatott, missziókat szervezett.

Csodálatosan jó kommunikációs képességei voltak: a gyerekektől kezdve a fiatalokon át az idős emberekig mindenkivel szót értett, mindenkivel kedves és mosolygós volt, úgy tudott beszélni, hogy mindenkinek lekötötte a figyelmét. Vele született pedagógiai érzéke volt.

1924-ben bencés obláta lett, vagyis a világi harmadrend tagja, ekkor vette fel a Skolasztika nevet. Ettől kezdve az foglalkoztatta, hogy egy oblátaházat hozzon létre, ahol néhány társával együtt élve, önállóan végezheti tovább a missziós munkát. 1927-ben álma megvalósulhatott – a tiszaújfalusi régi majorsági házban kezdett új életet három oblátatestvérével. Egy év múlva a pápa engedélyezte a Szent Benedek Leányai Társaság létrejöttét.

Betegsége 1931-től mindinkább elhatalmasodott; pár hónapot az Adria partján, majd az osztrák Alpokban töltött szanatóriumban, és kicsit javult is az állapota. 1932. október 20-án budapesti missziós házukban költözött el ebből a világból.

Amit Skolasztika elvetett, néhány év alatt szárba szökkent. 1950-ben 48 nővér működött kilenc házban – többek között Csépán, Szarvason, Budapesten. A szerzetesrendek feloszlatása sem tudta megszüntetni azt, amit Skolasztika elkezdett: a közösség az illegalitásban is gyarapodott. 1990-ben a közösség újraindult Pannonhalmán, 1992-től pedig az alapítás helyén, Tiszaújfalun (most Tiszaalpár) működik újra.

A zárdatemplomba való megérkezés után a jubileum emlékére mandulafát ültettek a nővérek és a zarándokok. Ezt követően a bencés nővérek finom ebéddel várták a résztvevőket, amely a lelki táplálék és a közel húsz kilométeres út után igazán jóleső volt. A napot gitáros szentmise zárta.

Berecz Skolasztika testvér egyszerű, ám annál értékesebb élete mindannyiunk számára példa, hogy miként válhatunk hétköznapi emberekből virágzó életű szentté. Ő maga írja elmélkedésében: „Rajtam is ki kell virágoznia az istenszeretet vörös rózsáinak.”

Boldoggáavatási eljárása folyamatban van. Bízunk abban, hogy minél hamarabb a szentek között tisztelhetjük.

Szöveg: Szudóczkiné Barna-Pap Rozália

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Balázs Fanni

Magyar Kurír