Igen, repülni akarok! – Névadóját ünnepelte a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Egy olyan 25 ezres városban vagyunk, melynek egyetlen gimnáziuma van, amely egyházi: a szalézi rend fenntartásában működik. A Don Bosco Sportközpontban a lelátót megtölti a több mint 500 diák, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói. 

A szalézi rend 2011-ben vette át a város és az Egri Főegyházmegye kérésére az intézményt. Ők hozták létre a Don Boscóról elnevezett, hét–tíz szakmát oktató szakképző és műhelyiskolát is; emellett működtetnek tanodát, tartanak oratóriumot, és képeznek ennek vezetésére a diákokból animátorokat; valamint a város két templomában és az azokhoz tartozó hat falu plébániáján is szaléziak szolgálnak.

32 éve vannak jelen a szaléziak Kazincbarcika térségében. „Még mindig a preevangelizáció időszakában vagyunk. A diákjaink jelentős része általános iskolában etikát tanult, ha járt is hittanra, egyéb kapcsolata nem volt az Egyházzal, ahogy a szüleiknek sem. Ma sok diákunk az animátorság révén kötődik hozzánk, de vannak, akiknek még az ott megjelenő hitéleti tartalom is sok. Jégtörő munkát végzünk, elől látjuk, ahogy megtörik a jég, hátulról pedig újra összeáll a jégtábla” – írta le Ábrahám Béla küzdelmes munkájukat.

Az ünneplés kezdetén Ábrahám Béla szalézi rendház igazgató közvetlen stílusban mutatott be minden vendéget, hogy ezzel is bevonja a lelátót megtöltő diákságot a szentmisében való részvételbe: Vitális Gábort, a szaléziak frissen beiktatott tartományfőnökét; Cseh István putnoki plébánost; Janka Gábor görögkatolikus esperes-parókust; rendtársait, Kővári Lászlót és Tóth Péter iskolalelkészt; Kuzmányi István állandó diakónust, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztőjét; Emri Attila itt szolgáló diakónust; valamint Szitka Pétert, Kazincbarcika polgármesterét.

A tornacsarnokban óriáskivetítőn követhette a diákság a szentmise szövegeit, a fontos pontokon magyarázó mondatokkal kiegészítve.

A szentekre hajlamosak vagyunk sikeres emberekként gondolni, és hajlunk arra, hogy csak az eredményeiket lássuk – mondta Vitális Gábor a szentbeszédben. – De meghatározó felfedezéseket elért tudósok, művészek élete és a ma ünnepelt két szent – Szalézi Szent Ferenc és Bosco Szent János – példája is azt mutatja: útjukban döntő a választás, a kényszerítő körülmények nem elfogadása, a bizonyosság, hogy valami többre hivatottak. És minden eredményük mögött ott a küzdés, ott vannak elkövetett hibák. Ezekre ugyanis szükség van, mert

az ember a hibákba ütközés, a küzdés révén tanulja meg, hogy az ezekből származó tapasztalat alapján változtasson az életén.

A választás, a döntés lehetősége az irányról ott van mindannyiunk előtt. Vitális Gábor egy fényképet írt le, amely nagy hatással volt rá: egy dongót ábrázolt azzal a felirattal, hogy a dongó szárnyai aerodinamikai szempontból nem alkalmasak arra, hogy az állat repülhessen; azok a dongó nehéz testéhez képest kicsik. A dongónak nincsenek aerodinamikai ismeretei, de repül – hangsúlyozta Vitális Gábor, párhuzamot vonva: mi magunk is azzal gazdálkodunk életünkben, amink van. De el is gondolkodhatunk: ember vagyok, választhatok mást, és változtathatok dolgokon. Így elkezdődik egy út – ez a dongó esetében a repülés szabadsága.

Szalézi Szent Ferencet grófi családja jogásznak szánta, szívébe azonban Isten a papi hivatás vágyát ültette, és Genfben a reformáció korában ez nem is volt veszélytelen lépés. Bosco Szent János szegény családban, a Napóleoni-háborúk követte ínség idején született és nőtt fel, özvegy édesanyja mint családfenntartó gondoskodott a három gyerekről és a nagymamáról. Tanulni nem volt esélye, dolgoznia kellett, be kellett segítenie a családfenntartásba. De kora gyerekkorától azért lüktetett a szíve, hogy pap legyen. Istennek terve volt vele, és adott megoldást: talált segítőket, akik elindították, hogy tanulhasson. Küzdelmes évek után elvégezte a szemináriumot, majd felszentelését követően meglátta Torino utcáin a nyomorgó, reményvesztett fiatalokat. Rajtuk akart segíteni, eszköz nélkül, kiváltva paptestvérei ellenkezését. De nem adta fel.

Mindketten igent mondtak Isten tervére, ami más pályát rajzolt, nem azt, ami a körülmények alapján optimális lett volna. De meg kellett tapasztalniuk, mi nem működik, újra és újra neki kellett futniuk.

A hibáiból tanul az ember, választhat, hogyan kezeli hibáit. Nemcsak az a fontos, hogy látjuk-e álmainkat, a lehetőségeket, amiket Isten adott.

Tudsz-e a választás mellett dönteni? És tudsz-e változtatni, hogy repülhess?

Merítsetek erőt a két szent életéből, akik a nehézségekből és kudarcokból tanultak. Ha tudunk változtatni, többek leszünk – buzdított a szónok.

A szentmise végén Ábrahám Béla kihirdette a harmadszor megrendezett háromfordulós Don Bosco-verseny győzteseit, akiknek jutalma egy márciusban várható torinói utazás.

Az ünneplés az „Álom, ígéret, jövő” mottó jegyében a hagyományos zenés, táncos, gálával folytatódott: benne néptánc, akrobatikus és modern tánc, szavalat, mazsorett, ének, hangszeres zene. Minden műsorszám a diákok és tanárok sokoldalúságukról tett tanúbizonyságot; közel nyolcvan fellépő adott színvonalas műsort.

Igazi örömünnep volt a gála, tele lelkesedéssel, ujjongással. Végül Balla Árpád, a gimnázium igazgatója mondott köszönetet a fellépőknek egy ünnepi tortával.

A szaléziak Herbolyán, egy cigányok lakta nyomorúságos telepen szereztek inspirációt a munkához. Havasi József tartományfőnököt (1991–2008) „szíven ütötte” ez a világ. Így született meg ott, a telepen a Don Bosco-iskola elődje, amely később beköltözött Kazincbarcikára. 2006-ra jött létre a városban szalézi közösség, most pedig már rendházunk is van.

Szitka Péter polgármester elmondta, a szaléziakkal évtizedekre visszanyúló jó kapcsolata van a városnak. „Mérföldkőként tudunk arra támaszkodni, amit leraktak itt. Szolgálatuk nehézségeket oldott meg Kazincbarcikán, együttműködésünk, együttgondolkodásunk a sportban, kultúrában gyümölcsöző. A mai nap is azt mutatta, hogy erre a kapcsolatra építhetünk a jövőben. A barcikaiakra, ahogy a magyar társadalomra is ráfér az Egyház tanításából érkező iránymutatás, amely egy jobb életet irányoz elő.

Tanít, tiszteletre, egymás iránti gondoskodásra ösztönöz. Ez olyan érték, amivel mindannyiunknak együtt kell érteni.”

Kazincbarcika a 20. század közepén vált jelentősebb várossá a szocialista iparosítás révén. A település három kisebb faluból állt össze. Fejlődését a Borsodi Vegyi Kombinát (ma BorsodChem) határozza meg, amely alapítása óta a város egyik legnagyobb munkáltatója és gazdasági motorja. A szénbányászat a szocialista iparosítás éveiben vidékről érkező munkásokkal népesítette be a várost; a szocialista ideológia, a gyors urbanizáció, az erőltetett ipari fejlődés háttérbe szorították mind a vallási, mind a kulturális életet.

Ma több vallási közösség is aktív szereplője lett a város életének. Kazincbarcikán jelenleg nincs állami fenntartású gimnázium. A Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégium általános iskolai, szakképző iskolai, technikumi képzéseket kínál. Az Irinyi János Református Oktatási Központ a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában működik; óvodai, általános iskolai, technikumi és szakképző iskolai képzéseket nyújt. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium szintén szalézi fenntartású gimnázium középiskolai oktatást biztosít. A görögkatolikusok óvodát tartanak fenn a városban.

Magyarországon itt, Kazincbarcikán és környékén a legerősebb a szalézi jelenlét. A szaléziak összességében negyvenötezer ember lelkipásztori ellátását végzik Kazincbarcikán, a filiáikban, és két, a Felzárkózó települések programban részt vevő településen. A különböző színterek összeérnek, a különböző szolgálataik egymást erősítik. A sportcsarnok a város egyik központja, amely sportolásra is szolgál, és közösségi tér is.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír