Bármennyire is különböző emberek verődnek össze a lelkigyakorlat négy napjára, közös tapasztalat, hogy a Spiritual workout bizony izzasztó, egyszersmind felemelő. Több éve már annak, hogy – a maga is többféle sportot űző – Dejcsics Konrád bencés szerzetes életre hívta ezt a lelkigyakorlatot, melynek keretében nemcsak a lelküket, de testüket is edzhetik a résztvevők. De még milyen keményen. Délelőttönként kétórás tréningen, fitneszinstruktorok segítségével hozzák ki magukból a maximumot a résztvevők. Ahogy egyikük, Anikó fogalmazott: „Elmegyünk a falig, és egy kicsit tovább is.”
Csabát pont ez, vagyis a határok feszegetése vonzza immár negyedik éve a fitnesz lelkigyakorlatokra. „Nagyon sokat tanultam magamról, a tűrőképességemről. Most már tudom, hogy mi az, amit bírok, és mikor kell megállnom.” Minden egyes alkalommal megtapasztalja, hogy meddig feszítheti azt a bizonyos húrt úgy, hogy közben ne sérüljön le, de mégis fejlődjön.
Erika szerint a trénerek mindenkire külön odafigyeltek, és erőnlétüknek megfelelően alakították a napi mozgást. „Bár évek óta hanyagolom a sportot, a személyre szabott edzésterv miatt egyik foglalkozáson sem ért kudarc. Bár fizikailag rettentően fárasztó, sikerélményt ad” – mondta.
A fitnesz lelkigyakorlaton – ahogy azt a neve is sejteti – a spiritualitás is előtérbe kerül. Reggel csendes meditáción, délutánonként lelki beszélgetéseken töltekezhetnek a résztvevők, és a szerzetesek imádságos napirendjébe is bekapcsolódhatnak. A feltételes mód pedig azért, mert ahogy az edzések személyre szabottak, úgy ez a lelki részre is igaz. Ki-ki a saját meggyőződése, lelki állapota, befogadókészsége szerint csatlakozik a programokhoz.
„Különleges érzés, ahogy a múlt és a jelen összekapcsolódik itt. A különféle eszközökkel végzett termi edzéseken modern tevékenységi formákat próbálhattunk ki. Ugyanakkor egy nagyon ősi zsolozsmázásba kapcsolódhattunk be, ezeréves falak között” – tette hozzá Anikó. A bencések nyitottsága, vendégszeretete mindenkit megfogott, bár az „újoncok” kicsit meg is szeppentek – vallották be. Ezúttal olyan terekbe is bebocsátást nyerhettek, amelyeket eddig turistaként nem fedezhettek fel. Nevetve mesélték, hogy egy napig olyan érzésük volt, mintha tilosban járnának, és rendszeresen a hátuk mögé pislantottak, azt várva, mikor szólnak rájuk. A kezdeti óvatosságot, azonban – Dejcsics Konrád és Jurinka Szilveszter atya közvetlenségének és a velük együtt végzett edzéseknek köszönhetően – hamar az otthonosság érzése váltotta fel. Ennél több pedig a bencéseknek sem kell, mint hogy a hozzájuk érkezők otthon érezzék magukat náluk. Hisz ez a küldetésük része, amiről így ír a Regulában Szent Benedek: „Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: »Idegen voltam, és befogadtatok engem.«”
Forrás: Pannonhalmi Főapátság
Fotó: Vejtey Zsombor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria