Komáromi Előd előadása a jámborságról Szent Ferenc lelki életének iskolájában

Az ötödik elmélkedést április 4-én Komáromi Előd OFM tartotta Jámbor lelkülete, és hogy miként vonzódtak hozzá az értelem híján lévő teremtmények is címmel, ebből közlünk néhány részletet.

A előadás-sorozat Szent Bonaventura Szent Ferencről írt életrajzának középső kilenc fejezetét dolgozza fel, mely három alfejezetben a megtisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés lelki útját taglalja. Komáromi Előd OFM előadásának keretét a megvilágosodás útjának megértése adta, melynek kulcsszavai a jámborság, a szeretet és az imádság. Ezeken belül is ezúttal a jámborság került a fókuszba.

Az előadó szerint a jámborság kifejezés talán sokak előtt pejoratívan csenghet. „Amit mi általában a közbeszédben értünk jámborság alatt, valami egészen más, mint amit Bonaventura társít a fogalomhoz.” A jámbor lelkület eredetileg a Szentháromságot jellemző cselekvés, amely a megtestesült bölcsesség személyében nyilvánul meg. Azaz nem egy erény megnevezése, sem az erények foglalata; olyan magatartást jelöl, ami az élet minden területén kifejeződik: Isten, az emberek és a teremtés felé egyaránt. Amennyiben a pietas – vagyis a jámborság – utal az emberi jellemre, úgy az tiszteletteljes válasz Isten szeretetére, ezzel együtt pedig utánzása is annak. „A legenda ma taglalt nyolcadik fejezete végig erről a belülről fakadó irgalmas és a másikhoz lehajló szeretetről szól. Legkevésbé a vallásosság valamiféle külsőségekben történő megnyilvánulásáról” – mondta, majd hozzátette, a fejezet címe is ennek fényében nyer értelmet.

Komáromi Előd elgondolkodott azon, kit említhetne példaként azok közül, akik „a jámborság iskolájában eminens tanulók”. Elsőként Majnek Antal OFM jutott eszébe, akit talán mindenki ismer, és aki szerinte „megrendítően jámbor ember”. Megemlítette továbbá azt a laikus testvért, akivel egy korábbi ausztriai rendházi kiránduláson találkozott, mert mint mondta, ha valaki olvasta Szent Bonaventura írásának említett fejezetét, és ismeri a telfsi rendházban élő Joseph testvért, szinte bizonyosan összekapcsolja őt a leírással. Az atya jámborságát illusztrálandó elmesélte, hogy egy alkalommal, amikor a szentmisére besétált egy macska, a testvér kedvesen azt mutatta neki, hogy imádkozzék ő is. „Nagyon testvéri volt, ahogyan magához vette az Úrjézust, ahogyan szolgált és ahogyan társalgott velünk, gondozta a kertet, főzött, gondoskodott rólunk – meg is csodáltuk mind. Egy rendtársunk megjegyezte: Szent Ferenc biztosan nagyon szeretheti őt” – mesélte Előd atya, majd hozzátette, „talán a környéken sokan inkább azt gondolják róla, egyszerű lélek, de Szent Ferencre is ugyanezt mondhatták a kortársai”. Az atya harmadikként Rockenbauer Barnabás OFM testvért említette meg, rámutatva, valójában nem is kell messzire menni ahhoz, hogy találjon az ember maga körül jámbor lelkeket.

Komáromi Előd szerint a fejezet címében a jámbor lelkület utalhat arra, Szent Ferenc hogyan viszonyul a teremtett világhoz, a második tagmondat pedig arra, hogy a teremtett világ miként vonzódott a szenthez.

A mű magyar kiadása tizenegy egységre bontható. Az első egy nyitányhoz hasonló költemény, míg a tizenegyedik megint különálló részként értelmezhető. A köztes részeket szintén ketté lehet bontani. A másodiktól az ötödik egységig a szöveg az emberekről szól, a szónélküliségről, a szavakról és a szavakkal való ártásról. A középpontban nem az értelem híján lévő teremtmények, hanem rendtársak, szegények, koldusok vannak, illetve az, hogyan viszonyult Szent Ferenc a betegekhez, sérültekhez. A második egységben jelennek meg az állatok; a nyúl, a bárány és a sólyom mint szimbólumok.

Bonaventura nem kronologikusan, hanem tematikusan mesél. Rendezőelve, hogy az egyes témakörökhöz történeteket kapcsol, s azokon keresztül vezeti az olvasót mondanivalója felé. A jelen előadás témáját adó fejezet kulcsa Komáromi Előd szerint az a történet, amelyben Szent Ferenc egy malacot átkozott meg. A legenda szerint a vágás előtt álló bárányokat gyakran kiváltotta, mert Krisztusra és az ő bűnnélküliségére emlékeztették őt. Egy kolostorban vendégeskedett, amikor egy újszülött juhocskát felfalt egy disznó. Ferenc keserves sírásba kezdett az állat halála miatt, mire a disznó gyengélkedni kezdett. „Testével lakolt bűnéért, nem szolgált eledelül még az éhező állatok számára sem” – idézte az előadó Bonaventura írásából.

Kiemelte: nem arról van szó, hogy Szent Ferenc, aki az állatok védőszentje, elátkozta volna a disznót. A fontos a történetben az, hogy kire utalt számára a Bárányka – akinek a nevét nem véletlenül írták nagybetűvel a fordításban. „Ferenc észreveszi a teremtményekben Istent. Itt kapcsolódik össze a jámborság azzal, hogy ő hogyan viszonyul a teremtett világhoz. Mindenhez lehajló szeretettel fordul, mert Istenben is ezt fedezte fel. Mindennek Oka Isten. Őt keresi mindenben, és ebbe a rendbe állítja be önmagát is.”

Komáromi Előd szerint ha mi is felfedezzük a lehajló szeretetű Istent, aki minden teremtményhez jó, akkor mi magunk is könnyebben fogjuk tudni utánozni az isteni szeretetet. Ez az a lecke, amit Szent Ferenc lelki életének iskolájában megtanulhatunk – és amiben mi is mindig fejlődhetünk. Adjunk tehát hálát, ha ebben az értelemben sikerült itt-ott jámbornak lennünk, a lelkiismeret-vizsgálat során azonban azt is vegyük észre, ha nem, s határozzuk el, hogy többször legyünk azok.

Előadása végén Komáromi Előd a megvilágosodás kapcsán úgy fogalmazott, hogy az is olyasmi, mint amikor a sötétben felkapcsoljuk a villanyt. Hirtelen minden más lesz. Tudjuk, mit kell tennünk. Valami ilyesmi is a megvilágosodás. Szent Ferenc tudta, hol a helye a világban. „Isten gyermekei vagyunk mi, emberek, és a teremtett világ Isten gazdagságát dicséri. Ha ezt felfogjuk, akkor szeretettel és tisztelettel igyekszünk viszonyulni mindenhez és mindenkihez” – zárta Komáromi Előd OFM tanítását.

A teljes előadás ITT tekinthető meg.

Szöveg: Gellért Sára Mária

Forrás és fotó: Ferences Média

Magyar Kurír