– Mit jelent Péter atyának ez az alkalom, Károly testvér személye?
– Legalább 60-65 évvel ezelőtt olvastam először Károly testvér életét, René Bazin könyvét és René Voillaume Emberek között című kötetét. Ők tették ismertté – másokkal együtt – Károly testvér alakját. René Bazin akkor már híres író volt, a Francia Akadémia tagja. Abban a korban a rendtársaim számára, akikkel együtt filozófiát tanultunk, a szerzetesi életnek egy új formája volt ez, amit ő jelképezett – nem nagy szerzetesi házak, közösségek, nem nagy szerzetesi megnyilvánulások, hanem az emberek közötti egyszerű élet; kis csoportok, ne legyen nagyobb egy közösség, mint egy család… Ez valóban a szerzetesség megújulását jelentette akkor. Sokkal inkább az emberek felé fordulni, nem nagy intézményekkel a társadalomban fontos szerepet játszani. Ez annyira meghatározó volt számomra, hogy attól kezdve szinte mindenhol, ahol éltem és voltam, a kistestvérekkel, Kolumbiában különösen a férfiággal együtt dolgoztam. A női kistestvéreket is ismertem, de ők éppen akkor hagyták ott Kolumbiát, amikor odakerültem. Mindenhol tartottam velük a kapcsolatot, a szerzetesi életnek azt a formáját képviselték, ami hozzám is közelebb állt: nem a társadalmi befolyást keresték,
nem keresztény elitet akartak képezni, akik aztán megvalósítják a kereszténységet, hanem mint a fű, alulról növekedni, minél egyszerűbb, minél emberközelibb módon.
A kistestvérek nem akarnak elérni valamit, hanem szeretnének ott lenni, ahol az emberek vannak. Ez nagyon közel áll hozzám, ezért számomra természetes volt, hogy eljöjjek hozzájuk, hogy együtt legyünk Károly testvér szentté avatása alkalmából.
A kistestvérek is hívogattak. Szükség volt a nógatásra, mert már nem megyek el mindenhova, de alapjában véve ez az életem egy része. Örülök, hogy láthattam, és nemcsak láttam, hanem aktívan részt tudtam venni benne.
– Évekkel ezelőtt voltunk együtt a monori cigánytelepen, a legszerencsétlenebb családnál. Ahogyan Péter atya és Anikó kistestvér jelen volt ott, számomra felejthetetlen. Hogyan került ennyire közel a szegényekhez?
– Nem tudatosan döntöttem mellettük, mások hívták fel a figyelmemet rá: „Nem veszed észre, hogy azok keresnek téged, azokhoz vagy közel, akik bajban vannak?” Nem láttam ezt azonnal, az életem sorsához adatott, nem kerestem. A sikernek vannak veszélyei, és a jezsuiták a történelem során nagyon sokszor sikeresek voltak. Ezért is haragudtak rájuk sokszor, ezért is tiltotta be őket egyszer egy pápa, űzték el őket királyok, mert olykor túlságosan keresték a politikai sikert.
Nagyon hálás vagyok a jezsuita rendnek, hogy befogadtak és lehetőségeket adtak, és úgy látom, hogy ami az én emberközeli szerzetesi életvágyam, az a jezsuita renden belül is megvan. Amikor Szent Ignác, a jezsuiták alapítója elküldte két teológusát a tridenti zsinatra, azt mondta nekik, hogy legyenek nagyon okosan ott a zsinaton, de aludjanak ott, ahol a szegények aludnak. Nem hotelben, nem palotákban, hanem a szegények között laktak.
A jezsuitáknál is kezdettől fogva megvolt ez az emberközeliség, még ha nem is erről híres a rend.
Kolumbiában Claver Szent Pétert, a rabszolgák apostolát rendtársai feljelentették. Életében nem tartották szentnek. Elment a gályahajókra, amelyeken az afrikai rabszolgákat hozták Cartagenába. Sokan megbetegedtek közülük, ő ápolta őket, ennivalót vitt nekik, mielőtt eladták őket a piacon.
Én nem érzem magamat a jezsuitáktól távolinak, amikor itt, a kistestvérek között úgy érzem, közelebb vagyok a szerzetesi ideálomhoz, mint sokszor a jezsuita nagy tervekben.
Szerző: Thullner Zsuzsanna
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria