„Ateista az, aki folyamatosan Istenre gondol” – Hit és hitetlenség párbeszéde

Anselm Grün német író, bencés szerzetes, Tomáš Halík cseh szociológiaprofesszor, a prágai egyetemi templom igazgatója és Winfried Nonhoff, a kötet ötletgazdája és kiadója mindhárman hitükből töltekező keresők, akik fel merik tenni nemcsak a filozófiának és a világnak, hanem önmaguknak is a kérdést, hogy miként tud hívő és hitetlen érdemi párbeszédet folytatni. Missziói küldetésükből fakadóan az foglalkoztatja őket, hogy hívőként hogyan adjunk érdemi választ Istenben nem hívő testvéreinknek. A szerzők arra is kitérnek, hogy a keresztény élet nem langyos hitet, hanem transzparens, krisztusi lelkületű életet jelent, amelyben az alázatnak, a megbocsátásnak és a bocsánatkérésnek egyaránt fontos helye van.

Hit és hitetlenség nem áll annyira távol egymástól, mint elsőre gondolnánk. Ezt talán az a gondolatmenet bizonyítja, amelyben Tomáš Halík – Paul Tillich német–amerikai evangélikus teológusra hivatkozva – kifejti: „A fő különbség azok között van, akiket a »végső érintettség« lázba hoz, és akiket hidegen hagy. Azok, akik megküzdöttek Istennel, a bibliai Jákobtól kezdve egészen Nietzschéig, nyilvánvalóan közelebb voltak Istenhez, mint a szokványos hívők és a szokványos hitetlenek.” Valóban: Grün, Halík és Nonhoff írásai rendre bebizonyítják, hogy a kérdésekkel és vívódásokkal teli, ugyanakkor a Szentírás bizonyosságán alapuló belső hit sok szempontból nyitottnak tekinthető az Istent keresők számára. Sőt arra is rávilágítanak, hogy e párbeszéd sokkal hívogatóbb és érdemibb lehet, mint a „langyos keresztények” gondolatvilága. Ebben a vonatkozásban érdemes meghallani Tomáš Halík figyelmeztetését: „Amint a hitetlenekben jelen van a lappangó hit, ugyanúgy a hívőkben is jelen van a lappangó hitetlenség – az a hit, amely megmarad a szavaknál, a puszta állításoknál vagy a racionális meggyőződéseknél, amelynek nincsenek mélybe nyúló gyökerei, amely tehát nem a szívben gyökerezik, és a gyakorlati cselekvés terén sem hoz gyümölcsöt.”

A Távol az Isten című könyv szerzői izgalmas és érthető diagnózist adnak a mai Európa hithez való viszonyáról. Kifejtik, hogy míg a magukat ateistáknak vallók – a német egzisztencialista filozófus, Martin Heidegger egyik tanítványának tulajdonított mondatával szólva „ateista az, aki folyamatosan Istenre gondol” – megszólíthatók és párbeszédre készek az Egyház számára, addig Európán, azon belül is a volt NDK területén található tartományokban és a Cseh Köztársaságban egyre inkább bővül az a réteg, amely apateista, vagyis közömbös a vallás iránt. Róluk Halík megállapítja, hogy „nemcsak a vallásos válaszok, hanem már a hit által felvetett kérdések sem érdeklik őket”.

Anselm Grün kifejti, hogy míg az apateizmus követője úgy véli, a külsőségekkel, a sikerrel, a pénz hajszolásával pótolja Isten hiányát – valójában „kiüresíti az életet” –, addig a kereső ateistát „az ember titka, a világ titokzatossága vonzza”. „Az ilyen ateizmus minden kereszténynek szüntelen kihívást jelent. […] Rákényszerítenek bennünket, hogy kérdőre vonjuk saját elképzeléseinket Istenről, és azt az Istent keressük, aki állja az ateisták kérdéseit” – írja a bencés szerzetes.

Erre a „rákényszerítésre”, a párbeszédre nyitott keresztény életre, a hitünkben való tényleges elmélyedésre hívnak a kötet szerzői. Ennek vonatkozásában idézik Pál apostol areopágoszi beszédét (ApCsel 17,16–34), amikor az apostol a hitetlenek között az ismeretlen Isten oltáránál kezdett el úgy prédikálni, hogy a jelenlévők megértsék az örömhírt. Halík megjegyzi, hogy Pál apostol valódi szabadságra hívó prédikációja nekünk is szól, és a missziói parancsból kiindulva „kötelességünk, hogy megkeressük az ismeretlen Isten oltárait”, hogy minél több emberhez eljuthasson az evangélium örömüzenete.

Szöveg: Galambos Ádám

Forrás és fotó: Evangélikus.hu; Evangélikus Élet

Magyar Kurír

Megjelent az Evangélikus Élet 84. évfolyama 19–20. számában, 2019. május 19-én.