Aki segít az újrakezdésben

Az év legsötétebb napjaiban saját félelmeink és törékenységünk árnyékában az Úr vigasztalást küld a mai olvasmányban Izajás próféta által: „Íme, Isten, az Úr, eljön hatalommal (…). Mint a pásztor, úgy legelteti nyáját.” (Iz 40,10–11) Isten közeledése rádöbbent minket arra, hogy sokszor képesek vagyunk kiszakadni az erőteréből, abból az evidenciából, hogy ő velünk van. Bőven van tehát okunk a bűnbánatra, de mindig lehetséges az újrakezdés is. Most van itt erre a kellő idő!

Keresztelő János, az advent egyik főszereplője segíti az újrakezdésünket. Ő az előhírnök, aki előkészíti az Úr útját. Az előfutárhoz hasonlóan a mi jelentőségünk is abból ered, hogy előkészítjük az Úr útját, amelyen hozzánk érkezik. Mert ma sem rangos szállodában várjuk őt piros szőnyeggel. Ma is egyengetni kell az útját, akár a saját szívükben, életünkben is. Keresztelő János arra tanít, hogy Isten, aki végtelenül szereti az embert, nem engedi, hogy édeskés, meseszerű képekbe zárják.

Az előhírnök arra figyelmeztet bennünket, hogy tegyük túl magunkat a nosztalgiázáson, a fahéjon és a narancson, a csillogáson és a bevásárláson. Az utolsó próféta már nem jövendöl, hanem bejelenti: íme, itt áll a kapuban, akit várunk. Az egykor megközelíthetetlennek vélt Isten érkezőben van. Júdea pusztájában ez a valóság egészen kézzelfogható volt, hiszen a hallgatóság soraiban ott volt a Messiás. Ma ugyanígy kell fogadnunk a Keresztelő szavát: a Megváltó itt van velünk, „vándorlásunk társa lett”, bármikor beléphet az életünkbe. Keresztelő Szent János mai üzenete voltaképpen ébresztő, és boldog az, akihez eljut ez a pusztában hallatszó, adventi kiáltás: készítsétek az utat, ébredjetek, mert ünnep közeleg, az Élet ünnepe, a születésé. Isten közeledésének ünnepe ez. Isten ugyanis számtalan módon és szakadatlanul jön felénk, de csak az ébren lévőkhöz érkezik meg, azokhoz, akik várják. Nem dörömböl, nem erőszakos. Csak a nyitott emberekkel kezd párbeszédet, akik időt, figyelmet és helyet adnak neki.

Készítsétek az Úr útját! Az út mindig vezet valahová. Ami sehová sem vezet, az nem út, hanem útvesztő. Az idei karácsonyi készület arra akar ráébreszteni bennünket, hogy Isten útja hozzánk, emberekhez vezet, ez az ünnep lényege. Az ember útjának pedig Istenhez kell vezetnie. Erre szólít az advent. Elindulni a fény után, a bűnbánat útján, elkezdeni rendbe tenni az életünkben, amit kell. Ha Isten útja az emberhez vezet, és az ember útja Istenhez tart, akkor van találkozás Isten és ember között. Ennek az előkészítésén dolgozunk.

Hogy találkozhassunk vele, ahhoz útra kell kelnünk, és tovább kell látnunk önmagunkon, érdekeinken. Az Istennel való találkozáshoz nekünk is ki kell vonulnunk a pusztába, ami szembesít bennünket az igazsággal, önmagunkkal. Ez az adventi pusztaság megtanít bennünket arra, hogyan különböztessük meg a fontosat a jelentéktelentől, és miként csökkentsük ezáltal életünk üresjáratait. Keresztelő János arra tanít ma minket, hogy egyszerűbben kell élnünk az életünket ahhoz, hogy nagyobb gazdagságra találjunk, Istenre.

Németh Norbert