Világosság támadt életünkben

„A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre” – halljuk az olvasmányban Izajás prófétától, majd őt idézve az evangéliumban is Mátétól. Sokszor nem is gondolunk bele abba, hogy milyen nagy szükség van a világosságra a mindennapi tevékenységeinkhez, a mozgásunkhoz. Idős embereket hallunk örvendezni a jól sikerült szürkehályogműtét után: visszatért a tárgyak színe, végre élesebb a kép, szebbnek látom a világot.

Ám másfajta világosság is van. Mindannyian átélünk időnként „megvilágosodás-élményeket”: amikor az iskolában egy matematikadolgozat fölött szenvedve hirtelen „felkapcsolják a villanyt odabent”, és egyértelművé, világossá válik a megoldás útja. Amikor mindennapi dilemmáink közepette – különösen átimádkozva azokat – „összeáll a kép”, és végre tisztán látunk. Amikor útkeresésünk, istenkeresésünk sötétségében meglep bennünket a Szentlélek világossága, és rácsodálkozunk: nem vagyunk egyedül a sötétségeinkkel, kételyeinkkel!

Nem véletlen, hogy ezzel a résszel vezeti fel Máté az apostolok meghívástörténetét. Amikor Jézussal, a „világ világosságával” találkoztak, az egyszerű halászoknak is hirtelen világosság támadt az életükben. Mégpedig olyan átható világosság, amilyennel korábban nem találkoztak, s ami most teljesen új irányt ad életük további történéseinek. Jézus nem ígér nekik fényes megélhetést, társadalombiztosítást, küzdelmektől mentes életet, sem évente egy hónap szabadságot. Nem ígér mentelmi jogokat, sem diplomáciai védettséget, sem életbiztosítást. Mint később megtudjuk: keresztet és küzdelmet, a szenvedéseiből való részesedést eredményez a Mester követése, ugyanakkor kegyelemmel áthatott, örömökkel teli működést is. Egyszerűen beköszöntött az életükbe Isten világossága, és azzal együtt a világos hívás és a világos feladat: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Ezek az egyszerű emberek nem kezdik el latolgatni, vajon mindenestül felkészültek-e erre, nem kellene-e előbb mindent gondosan elrendezni otthon, lezárni a még megoldásra váró kérdéseiket. Nem gondolkodnak azon, vajon elég erősek, alkalmasak, képzettek, emberileg érettek lesznek-e Jézus követésére. Ő gondoskodik minderről, mert mertek igent mondani a hívására, úgy is fogalmazhatnánk, mertek kellőképpen „gyengék lenni” ahhoz, hogy ne a saját érdekeiket kezdjék érvényesíteni, hanem engedjék dolgozni az életükben Krisztus világosságát. Az apostolok nem kezdtek részletkérdéseken töprengeni, életszentségüket, morális állapotukat patikamérlegen méricskélve latolgatni, és bizonytalankodóan kóstolgatni: megéri-e nekik ez az „ajánlat”. A lényeget ragadták meg a Lélek világosságában, és abból nem engedtek. Tanításuk is lényegre törő volt.

S hogyan működik hatékonyan az apostoli küldetés? Csakis szoros egységben Krisztussal és egymással. A keresztények egységéért imádkozunk. Ne torpanjanak meg a párbeszéd ápolásáért indított jó kezdeményezések sem, melyek a Szentlélek világosságában egyengetik az igazságot őszintén együtt kereső Krisztus-követők testvéri útját!

Kovács Zoltán rektor