A mariológus válaszol: Mit jelent, és miért ajánlja fel a pápa Oroszországot és Ukrajnát Máriának?

Március 25-e Urunk születése hírüladásának főünnepe, ahogy a magyar népi liturgikus nyelv nevezi: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Kilenc hónappal karácsony előtt ünnepeljük az isteni Gyümölcs „beoltását”, vagyis azt, hogy a Szentlélek újjáteremtő ereje révén az örök Ige testet ölt, hogy Istenemberként megszülethessen a Názáreti Szűztől, „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért”. Isten a gyökereket, az emberi szívek és a történések mélyét is képes megérinteni, hogy radikálisan orvosolja mindazt, amit a bűn romlásba dönt. Idén ez a nap különös jelentőséggel bír: Ferenc pápa az ukrán püspökök felhívását értő szívvel meghallva, Ukrajnát és Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének ajánlja, hogy ahol az emberi bűnök elhatalmasodnak, ott kegyelem ezúttal is túláradjon (vö. Róm 5,20).

Hogy az ehhez fűződő esetleges téves elképzeléseket időben eloszlassuk, szükséges mindenekelőtt néhány fogalmat tisztáznunk.

1) Mária Szívét helyesen megismerni

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a „katolikus bálványimádás” egyik „aktuális vadhajtásával” van dolgunk, szögezzük le a világhírű mariológus, Stefano De Fiores (1933-2012) gondolatát követve, hogy

Mária Szívén nem egy világot megváltó, „új erőforrást” kell érteni, hanem a világot ténylegesen megváltó isteni szeretet egyik jeles megnyilvánulását az emberiség irányában.

Az Istenszülő Szívének gondoskodó szeretete nem csupán Fiának életében mutatkozik meg, hanem a kereszten haldokló Fiú által Anyjának gondjaira bízott „szeretett tanítvány” – János apostol –, és minden idők „szeretett tanítványai” – a krisztushívők – irányában is mintegy „meghosszabbodik” („Íme, a te fiad”; Jn 19,26). Isten Anyja az Egyház Anyja is: szülőanyja Krisztusnak, az Egyház Fejének, ezért – lelki értelemben – édesanyja Krisztus titokzatos Teste tagjainak, vagyis a megkeresztelteknek. Anyai Szívébe fogadja a neki ajánlott személyeket – de a nemzeteket és a jó ügyeket is –, így is megmutatva közbenjáró szeretetét gyermekeinek, Fia „testvéreinek” irányában. Krisztus az egyetlen Közvetítő (vö. 1Tim 2,5), aki egyedülálló módon képes magát az üdvösséget közvetíteni Isten népe és az újjáteremtésre szomjazó világ számára, ez azonban nem zárja ki más, vele együttműködő közvetítő személyek (pl. a szentek közössége, és benne leginkább maga az Istenszülő; a megkeresztelt emberek, különösen a felszentelt szolgálattevők), vagy általa rendelt „eszközök” (pl. ige, szentségek) kegyelemközvetítői létjogosultságát. Szent II. János Pál pápa tanítását követve állíthatjuk: „Mária közbenjárása szorosan összefügg anyaságával, kifejezetten anyai jellegű, és ez megkülönbözteti minden más teremtmény közbenjárásától, amelyek különböző módon ugyan, de mindig »alárendelt módon« részesednek Krisztus egyedüli közvetítésében” (Redemptoris Mater, 38).

Szó sincs arról, hogy Isten önnön cselekvését „korlátozná” azzal, hogy csak Szolgálóleányán keresztül volna képes bármilyen imát meghallgatni, ő az Istenszülő fölött is áll.

Kerülendő továbbá az a késő középkorra jellemző, meglehetősen „funkcionális” megközelítés is, miszerint Mária olyan volna, mint a „nyak”, mely a Fő és a test tagjai között megkerülhetetlen csatornaként működik.

Nem csupán Mária által lépünk Jézushoz (per Mariam ad Iesum), hanem Máriával együtt is járjuk életünk zarándokútját.

És ezen az úton egy bátorító anyai kéz, megértő és együttérző anyai Szív – különösen, ha az a Megváltó Anyjáé, akit épp tőle kaptunk ajándékul – az Egyház életében és a hívek lelkiéletében is megtapasztalható természetfölötti segítséget tud nyújtani. A Mária Szívéhez fordulás nem érzelgősségi kérdés, hiszen a szív a Szentírásban is sokszor a teljes személy valóságát és szándékait jelzi. Mária megdicsőült személye a mennyben „a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára” (Lumen gentium, 68).

2) Máriának „szentelés” vagy Máriának ajánlás?

A fatimai jelenések 100. évfordulójának évében hazánkba is ellátogatott Salvatore M. Perrella szervita professzor. Őt idézve: „A megszentelés, felajánlás, dedikálás aktusaiban – valamennyi rokon értelmű kifejezés, mely kapcsolatba hoz és gyermeki bizalmat [...] ébreszt Mária iránt a hívő ember tapasztalatában [...], éppen azért, mert tanúsítja a Szűzanya és a hívő elválaszthatatlan kapcsolatát a szentháromságos Istentől, aki forrása, értelme és célja minden kultusznak és vallásos tiszteletnek (vö. Lumen gentium, 66-67) –, megjelenik egy vallásos aktus: a hívő jámborságé, a kegyes gyakorlatoké, mely a Mária által Krisztusnak való szenteltségben, felajánlottságban teljesedik ki”.

E szavakból is kiderül, hogy

sokszor nem használjuk helyesen a Máriának ajánlás szakkifejezését.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2002-ben megjelent, A népi jámborság és liturgia direktóriuma című dokumentuma is emlékezet: „Manapság ugyanis a liturgikus teológia fejlődésének köszönhetően és a különböző terminusok következetes használatának igénye miatt ajánlatos meghagyni a »szentelés« kifejezését arra az esetre, amikor olyan önátadásról van szó, amelynek címzettje maga az Isten, tehát teljes egészében történő, örökre szóló önátadásról van szó, amit az Egyház közreműködése garantál” (n. 204). A korábbi dokumentumokban ezért még lehetnek eltérések és átfedések a kiforratlan szóhasználat miatt. (Egy másik példát is említve, a mindennapos egyházi megfogalmazásban megszokott a „lakásszentelés” kifejezés, ez azonban távol áll egy templom vagy oltár Istennek való tényleges felszentelésétől, mely a tartós liturgikus használatra szól [vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1672.], hiszen a lakások esetében valójában annak megáldása történik, nemegyszer ismételten).

Valójában mindenféle megszentelés, felszentelés Istentől ered, mint megszentelőtől és teszi teremtményeit megszenteltekké.

A keresztség, a bérmálás és az egyházi rend szentségeinél tapasztaljuk, hogy Isten ezek által a lelkünkbe eltörölhetetlen jegyet (karaktert) ad, és mintegy „felszentel”, végérvényesen „képesít” egy megszentelt és megszentelő küldetésre (istengyermekség, egyházi szolgálat). Létezik még az Istennek szentelt élet fogalma is, melyben Krisztusnak az Atyának való szenteltségéhez társulva – ld. ún. „főpapi” imájában: „Értük szentelem magamat” (Jn 17,19) – az illető végérvényesen elköteleződik Istennek, hogy élete, imája és minden tevékenysége neki tetsző áldozat legyen. A consecratio tehát csak Isten és ember viszonylatában értelmezhető igazán.

Jézus Anyja, mint teremtmény, nem léphet Isten helyébe, hogy isteni erővel megszenteljen, és a neki ajánlottság sem eredményez senkiben a fentebb említett szentségeknek köszönhető változást.

Szentelhetjük magunkat a Szentháromság személyeinek, kérve ehhez Mária oltalmát, közbenjárását, de nem fordítva!

A felajánlás Máriának, illetve az ő Szeplőtelen Szívének – egyszeri vagy a helyi szokás szerint rendszeresen megújítva – nem ritka esemény plébániai ünnepeken, imaórákon, vagy éppen zarándoklatok, engesztelő csoportok összejöveteleinek alkalmával. Máriának a világ üdvösségének művében betöltött szerepét a helyén kezelve – aki maga is Isten által megszentelt személy –, ajánljuk magunkat Mária védelmébe (patronátus). Csupán érdekességként említem, hogy a haldokló Szent István királyunk országfelajánló imáját a mai megközelítés szerint helyesen írja le a Hartvik-legenda: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom”.

Tehát a Szentatya által március 25-re időzített cselekmény Máriának való felajánlás, Szeplőtelen Szívének oltalmába helyezés, hogy közbenjárása által nyerjünk kegyelmet Istentől.

3) Országfelajánlás a Szűzanya kérésére?

Ennek aktualitását érzékeli most Szent Péter utóda, amikor Ukrajnát és Oroszországot Mária Szeplőtelelen Szívének szándékozik ajánlani. Ez azonban nem előzmények nélküli kezdeményezés.

Szent VI. Pál pápa a fatimai jelenések 50. évfordulóján (1967. május 13.) megjelent Signum Magnum kezdetű apostoli buzdításának záró részében (II/8) felhívást intéz az Egyház valamennyi gyermekéhez, hogy újítsa meg személyes felajánlását (igaz, itt még consecratio-nak nevezve) a Szűzanya Szívének. Hivatkozik XII. Piusz pápa 1942. október 31-i, valamint a saját maga által végzett 1964. november 21-i hasonló aktusokra, melyek hátterében szintén a fatimai üzenetekben foglalt egyik kérést (Oroszország Mária Szívének való felajánlásának szorgalmazását a 1929. június 13-i tuy-i jelenés alapján) kell felismernünk. Később Szent II. János Pál pápa, először 1982. május 13-án, majd 1984. március 25-én (a világ püspökeivel együttesen), végül 2000. október 8-án is Mária Szívének ajánlotta a világot. Amikor azt olvassuk, hogy „Máriának való felajánlás és szentelés” történt, ennek értelmében

János Pál pápa valójában a Megváltó felé hajtott végre consecratio-t, és a Krisztusnak szentelt világot ajánlotta Mária Szívének oltalmába, ahogyan erre ő maga is utal.

Szembetűnő, hogy Ferenc pápa ehhez a felajánláshoz nemcsak püspökök, hanem papok közreműködését kéri, hogy ők is – ki-ki a maga helyén és a rábízott nyájjal együtt – részesei legyenek e komoly cselekménynek, és a köztük Krisztusban fennálló lelki közösségalkotás „ereje” ilyen módon is kifejezésre juttassa Jézus szándékát, aki a péteri sziklára épült Egyházat valódi lelki hatalommal ruházta fel, hogy az emberek üdvösségéért tegyen, miközben „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18). Az esemény „fatimai gyökerekkel” rendelkező vonatkozását fejezi ki, hogy Róma püspökének megbízásából Krajewski bíboros, pápai alamizsnás, ugyancsak március 25-én Fatimában ugyanezt a felajánlást végzi.

Itt jegyezzük meg, hogy

a fatimai jelenések – fenntartva, hogy az Egyház hitelesnek ismerte el azokat –, soha nem válhatnak a hitletétemény részévé, tehát nem „varázsszerként” akarják manipulálni a természetfeletti erőket egy „jobb világ” elérése érdekében,

hanem lényegi feladatuk az, hogy segítséget nyújtsanak a kinyilatkoztatás mind megfelelőbb értelmezéséhez és befogadásához (vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 67).

A helyesen végzett felajánlás Krisztus-központú, hittel teli emberi aktus, mellyel kérésünket gyermeki bizalommal helyezzük Égi Édesanyánk kezeibe, oltalmát, közbenjárását kérve Fiánál.

Ennek belső mozgatórugója pedig épp az a páratlanul mély bizalmi kapcsolat, mely Mária és Fia között áll fenn, ezért remélhetjük, hogy amikor az Anya figyelme az emberi bajokra irányul – akárcsak Kánában –, akkor egyfelől szót emel Fiánál a szükséget szenvedőkért, másfelől a mi figyelmünket a bajokban Jézusra irányíja: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5).

4) A Mennyország Királynője, aki evilági békénkért is közbenjár

Ugyancsak II. János Pál pápa a Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli levélben buzdít a szentolvasó kitartó imádkozására, mondván: „A rózsafüzér a béke imádsága” (n. 40). Az ukrán püspökök jelenlegi kérése is lényegében arra irányul, hogy Mária, a „Nemzetek Anyja” oltalmát és közbenjárását „a legmagasabb szinten” kérve kegyelmet nyerjünk, hogy a háborútól sújtott népek újra békében élhessenek.

Ferenc pápa döntése azért is jelentőségteljes, mert ő maga, aki 2017. május 13-án a Mária-jelenések századik évfordulóján a „remény és a béke zarándokaként” ment Fatimába, a napjainkban nemzetközi szinten izzó konfliktusokat már akkor „darabokban zajló harmadik világháború” néven említette.

Rómába hazatérve másnap a Regina caeli imádságban szintén a mennyország felé irányította tekintetünket, amikor külön hangsúlyozta, hogy a hívő, imádkozó, bűnbánó ember valódi reményforrást találhat a Szűzanya Szívében.

A Béke Királynőjének közbenjárása mellett a mi imáink, felajánlott áldozataink, engesztelésünk sem súlytalanok. Égi Édesanyánk „béketörekvéseihez” mi is hivatottak vagyunk hozzájárulni. A Fatimai Boldogságos Szűz Mária votív szentmiséjének Collecta könyörgése is ezzel az igyekezettel áll összhangban: „Urunk, Istenünk, te a Boldogságos Szűz Máriát nekünk is anyánkul adtad. Segíts, hogy figyelmeztető üzenetét megfogadjuk, és az imádság és az engesztelés szellemében még nagyobb buzgósággal munkálkodjunk a világ megújulásán”.

A Szentatya mostani döntése szintén erről az elkötelezettségéről tesz tanúságot: nem csupán egy országot, népet ajánl fel, hanem Oroszországot és Ukrajnát együtt. Isten minden embernek, minden nemzetnek egyformán Atyja,

még akkor is, ha gyermekei emberi hibák, ideológiák, érdekek mentén konfliktusba is kerülnek egymással. A békére minden embernek, nemzetnek szüksége van, csak úgy, mint a Krisztusban megélt belső megújulásra. Mária pedig, mint jó Anya, az egymással civakodó testvérek között is igyekszik rendet tenni, a fatimai üzenetekben is épp ez a szándéka és gyermekeiért aggódó szeretete mutatkozik meg, amikor megtérésre szólít fel.

A korábban említett fatimai útjáról hazatérő Ferenc pápa akkori szavai készítsenek fel lélekben a közelgő jeles eseményre:

„Ma is nagy szükség van az imára és a vezeklésre, hogy kiesdjük a megtérés kegyelmét, annak a sok háborúnak a befejezését, amelyek ott vannak mindenütt a világon,

és egyre csak terjednek, de azoknak a kisebb-nagyobb képtelen konfliktusoknak a végét is, amelyek eltorzítják az emberiség arcát. Hagyjuk, hadd vezessen minket a Fatimából áradó világosság! Mária szeplőtelen Szíve legyen mindig a mi menedékünk, vigaszunk és Krisztushoz vezető utunk”.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír