A pap, akinek beszólnak – Tokodi László OP a „Szólj Be a Papnak!” rendezvénysorozat tapasztalatairól

A rendezvénynek többnyire a Bakelit Music Cafè ad otthont, de már más helyszíneken, például ifjúsági fesztiválokon is tartottak vitafórumokat.  Lieli Mariann interjúját olvashatják.

– A „Szólj Be a Papnak!” eredeti magyar ötlet vagy valamely más országban működő kezdeményezés átültetése?

– Ilyenről még nem hallottunk, hogy máshol is lenne. Ezt itt Debrecenben találta ki néhány srác, akik az evangelizációról szóló hittanra jártak hozzám. Elgondolkodtak azon, hogy milyen rossz a mai világban tapasztalható közöny az Egyház iránt. Megszületett a fejükben az ötlet és a „Szólj Be a Papnak!” elnevezés, aztán a helyszín – hogy valamelyik kocsma legyen –, s ezzel az Egyházat is kimozdítsák a tespedtségből. Hiszen vannak olyan papok, akik nem is találkoznak nem hívő emberekkel! Rám ez szerencsére nem jellemző, mert az evangelizáció mindig is közel állt hozzám, s épp ezért nagyon örültem, amikor Berecz Péter, a főszervező megszólított és felkért a közreműködésre.

Nemhogy nem mi vettük át máshonnan az ötletet, hanem már máshonnan is érdeklődnek a kezdeményezés iránt, szeretnének hasonló fórumokat szervezni. Szívesen segítünk, közreadjuk a logónkat, és cserébe annyit várunk, hogy a rendezvény alapvető nyitottsága maradjon meg: olyan emberekhez is jusson el, akik nem az Egyház tagjai. Illetve fontosnak tartjuk az ökumenizmust is, tehát ne csak egy felekezet papjának, lelkészének lehessen beszólni.

– A Bakelit kávézóban tartott alkalmak mindig egy-egy témához kötődnek (pénz, szexualitás, a rossz jelenléte a világban, stb.). Amikor kimentek egy fesztiválra, bármit kérdezhetnek a résztvevők vagy ott is témához kötött a beszélgetés?

– A Campus fesztiválon is előre meghatározott témákhoz kötődött a három beszélgetős alkalom, bár nem sikerültek jól, mert rosszul időzítettünk: egy időben kezdődtek a koncertekkel. A személyes beszélgetések – amikor a nap folyamán ültünk az asztaloknál és oda lehetett jönni hozzánk – sokkal jobban sikerültek, egészen őszinte és mély kérdéseket tettek fel.

Jártunk már a debreceni börtönben is, ahol például nem tudtunk eljutni a témáig, mert nem hagyták, annyira sok kérdést tettek fel nekünk. Témák abból a célból vannak, hogy legyen kiindulópont. Ismétlődő kérdéseket azonban állandóan kapunk. Velem kapcsolatban például a cölibátus témája mindig felmerül, akármiről szól is az alkalom.

– Volt olyan, hogy tényleg „beszóltak” nektek, és nagyon provokatív kérdést tettek fel?

– Most már egyszer-kétszer volt. Az elején kevésbé, hiányoltuk is. Újabban már kaptunk támadóbb kérdéseket, például az Egyházon belüli szexuális visszaélésekről, pénzügyekről és az Egyház bűneiről (keresztes háborúk, boszorkányégetések). Fontos kérdés, hogy mit kezdjünk ezekkel a történelmi tényekkel, amelyekre nem biztos, hogy büszkének kell lennünk. Azonban kellően árnyaltan kell látnunk őket.

– Főleg fiatalok járnak az alkalmakra?

– Teljesen vegyes a korosztály. Alapvetően persze fiatalok jönnek, de jelen vannak az idősebbek, akár a 60-70 évesek is, akik aktívan részt vesznek és kérdeznek. Vallásosság szempontjából is vegyes a kép. Már előfordult, hogy szemünkre hányták, hogy túlságosan sok vallási kifejezést használunk. Nehéz eldönteni, hiszen nem ismerjük minden jelenlévő hátterét, hogy mi az, ami közérthető, és mit kell részletesebben kifejteni (ami persze viszi a szűkre szabott időnket).

– Milyennek találjátok a fiatalok lelki állapotát? Mennyire él bennük az Isten iránti vágy?

– Nemrég volt egy érdekes tapasztalatom. Este mentem haza szerzetesi ruhában és behívtak egy kocsmába. Teljesen spontán nagyon jó beszélgetés alakult ki. Először azt sem akarták elhinni, hogy valódi a ruha rajtam és tényleg pap vagyok, azt gondolták, hogy halloweenre öltöztem be. Később persze elhitték, bár ketten a „biztonság kedvéért” hazakísértek, hogy tényleg bemegyek-e a rendházba. Megint csak azzal szembesültem, hogy a fiatalok leültek, szóba álltak velem, és kérdéseket tettek fel. Azt szokták mondani, hogy Magyarországon ma ateista világ van, de igazából óriási a spirituális éhség pont a fiatalok körében.

– Akkor most közöny van vagy spirituális éhség?

– A kiindulópontunk tényleg az volt, hogy nagy a közöny és fel kell törni a jeget, de igazából nem is kellett. Csak ki kellett mennünk, és nem közönnyel, hanem nagy érdeklődéssel találkoztunk. Mi is meglepődtünk, hogy ekkora sikere van az egésznek, s mint ahogy már mondtam, országosan is. Sokan követik a beszélgetések élő videoközvetítését. A kapcsolódó blogot is sokan olvassák, ahonnan még az Index is vesz át cikkeket. Az emberek vágynak arra, hogy egy pap szóljon hozzájuk – nem a templomi magasztos fönségből, hanem személyesebben. Ha pedig leülünk velük beszélgetni, akkor nagyon nyitottak.

– És innen hogyan tovább? Mi lesz ennek a sok nyitott embernek az evangelizációjával? Hogyan lehetne folyamatosan kapcsolatban lenni velük?

– A probléma az, hogy nincs meg az összekötő kapocs. Nagyon el kellene gondolkodnunk azon, hogy ezt a preevangelizációt vagy kapcsolatfelvételt, ami a Bakelitben és az egyéb helyszíneken zajlik, hogyan tudnánk elmélyíteni. Az Alfa-kurzus lenne erre a legalkalmasabb, és már fel is merült, hogy egy kocsmában kellene szervezni ilyet. Ugyanúgy hétről hétre, mintha a plébánián lenne. A helyszín persze még kérdéses. A fent említett kocsmai esetem viszont engem már bátorít arra, hogy egyszerűen körbejárjam a környéken a kocsmákat szerzetesruhában. Az eredeti „Szólj Be a Papnak!” szlogenen kívül már különböző változatok is léteznek: „Sörözz a Pappal!” (Campus fesztivál) vagy volt már egy „Szurkolj a Pappal!”, beültünk egy vendéglátóhelyre és néztük a BL-meccset. Sok mindent kitalálunk, hogy az emberekhez közelebb kerüljünk, de nagyon kellene az a terep, ahol a megszólítottak egy kicsit komolyabban tudnának kapcsolódni az Egyházhoz.

– Lelkésztársaiddal szemmel láthatóan jó a kapcsolat és az együttműködés. Az október 28-án tartott, hitvitának meghirdetett rendezvényen is inkább a közös pontokra helyeződött a hangsúly, szerintem nagyon helyesen. Hogyan sikerült így összecsiszolódnotok a hónapok során?

– Korábban nem is ismertem őket. Mind a hárman evangelizációs beállítottságúak vagyunk, már rendelkezünk előélettel e téren. Az összecsiszolódásunk nagyon jól sikerült: régebben csak a Bakelitben találkoztunk havonta, de most már kezdünk összejárni, megbeszélni dolgokat. Ezt kellene még továbbfejlesztenünk, hogy az egyházközségeink is közelebb kerülhessenek. Már van egy meghívásom Jánostól közös esketésre, illetve a bibliacsoportjába. Egyébként a püspökeink is összejárnak havi rendszerességgel. Ezekből a kapcsolatokból születhetnek talán az évi kötelező jellegű közös imahéten túlmutató, hatékony ökumenikus kezdeményezések.

– A „Szólj Be a Papnak!” most felfele ívelő ágban van, egyre népszerűbb. Mik a további terveitek?

– A legfontosabb feladatunk, hogy bővítsük a csapatot. Önkéntesekből már nagyon sok van, a lelkészgárdát kellene gyarapítani. Erre azért van szükség, mert szeretnénk még nagyon sok helyre eljutni, például iskolákba, kollégiumokba, bárhova, ahová hívnak bennünket. Hárman pedig nem győzzük, már most is sok egy kicsit.

A legutóbbi alkalmunk november 20-án volt, amikor a téma a lombikbébi program volt. Ott már egyikünk sem vett részt, hanem átadtuk másoknak a terepet: Márta nővérnek a ferencesektől és egy katolikus házaspárnak, akiknek a lombik eljárás helyett a NaPro technológia segítségével született gyermekük, ami egy természetes módszer, csak nagyon kevés orvos foglalkozik vele.

A legközelebbi alkalom pedig Az vagy, amit megveszel? címmel december 5-én, a villamoson lesz, megyünk egy-egy kört mindkét debreceni vonalon. A célunk ezzel is ugyanaz, mint minden más kezdeményezésünkkel: hogy minél inkább felhívjuk a figyelmet magunkra mint Isten Egyházának a képviselőire és ezáltal az evangéliumra.

Forrás: Szoljbeapapnak.blog.hu

Fotó: Szólj Be a Papnak Facebook-oldala

Magyar Kurír