A Szentatya szívesen visszajönne Magyarországra – Interjú Veres András püspökkel

– A szokásos éves találkozónk volt, és hála Istennek, hogy most ez személyes részvétellel valósulhatott meg, mert a legutóbbiakat csak videón keresztül tudtuk megtartani. Ez a mostani ülés a „tisztségre választás” jegyében történt, hiszen lejárt a mandátuma a korábbi „csapatnak” és most a litván érsek urat választottuk meg elnöknek, aki Amerikában (USA) született, de Litvániában él.

Az elnök mellett mindig van két alelnök, az egyik Kelet-Európából, a másik pedig Nyugat-Európából. A kelet-európai alelnök Német László nagybecskereki püspök lett – hála Istennek –, akiről bizonyára sokan tudják, hogy verbita szerzetes, éppen ezért ő (misszionáriusként) sokfelé járt a világban, nemcsak Ausztriában és Németországban, hanem a Fülöp-szigeteken és Afrikában is. Ennek köszönhetően is nagyon sok nyelvet folyékonyan beszél, ráadásul (délvidékiként) a szerb, a horvát és a szlovén nyelvet is nagyszerűen tudja használni. A másik alelnök pedig a luxemburgi Jean Claude Hollerich bíboros lett.

– 2:1, Kelet-Európa és Nyugat Európa közt, legalábbis a területiség szempontjából. Összeköthető mindez a Szentatya most tett budapesti, illetve szlovákiai látogatásával, az ott szerzett tapasztalataival és az utána többször is elmondott élményeivel?

– Ezt nem merném állítani, hiszen ennek a kettőnek nincs egymáshoz köze, habár kétségtelen, hogy mind az elnök-püspök atyák, mind a vendéglátóink körében gyakran hallottam, hogy milyen nagyszerű volt a budapesti eucharisztikus kongresszus. Gratulálnak, tehát öröm volt hallani ezeket az elismerő szavakat, de a választáshoz ennek nem volt semmi köze, hiszen ez egy nagyon szép, régóta kialakult hagyomány – ötvenéves a püspöki konferenciák elnökeinek ez a tanácsa –, és ez így van már kezdettől fogva, hogy az egyik alelnök mindig Keletről, a másik Nyugatról van, illetve még az elnöki pozícióban is van egy ilyen hagyomány, hogy az egyik turnusban Nyugat-Európából, a másikban pedig Kelet-Európából van az elnök.

– Az ismeretszerzésen és kapcsolattartáson túl miben látod a legfontosabb szerepét ennek az európai egyházi központi szervezetnek?

– Rendkívül pozitív véleményem van a tanácskozásról, illetve ezekről az összejövetelekről, ezért is voltunk nagyon kiéhezve, hogy végre személyesen találkozhassunk. Most is megállapítottuk sokan, hogy amikor csak a videón keresztül tudtunk véleményt cserélni a megadott kérdésről, az egészen más volt. Talán ezzel egy kis kulisszatitkot elárulva, a találkozónkhoz az is hozzátartozik, hogy igazában nem is a benti tanácskozások hozzák meg ezeken a találkozóknak az igazi nagy eredményét, hanem a szünetekben, illetve esténként a kötetlen beszélgetésekben olyan információcsere, olyan kommunikáció valósul meg, ami más úton-módon lehetetlen. Sokkal jobban megismerjük egymást, egymás gondjait, örömeit, egyáltalán egy tágabb kép alakul ki az Egyház helyzetéről Európában. Hiszen bármennyire kicsi ez a kontinens, olyan sok ország osztozik ezen a területen, amelyeknek a kultúrája, vallási-egyházi helyzete nagyon-nagyon különböző és éppen ezért az nagyon fontos, hogy egymásról is információkat gyűjtsünk, a saját jó dolgainkban megerősödjünk, illetve abban, amiben problémát látunk, attól ne essünk kétségbe, hiszen úgy tűnik, hogy a problémák Európa-szerte megismétlődnek.

– Kelet-Európa érdeklődése Nyugat-Európa iránt alapvető érdek, és ezeréves ennek az érdeklődésnek a története. Jelen körülmények között lehet-e azt mondani, hogy körülbelül kiegyensúlyozott egymás ismerete?

– Ezt sajnos nem merném állítani. Látszik, hogy az információcserében ezeken a találkozókon kívül legtöbben ráhagyatkoznak azokra az újságokra, amelyek egy-egy országról híreket szolgáltatnak, és nagyon deformált véleményük van. Éppen ezért ezeken a találkozókon lehetőség nyílik arra, hogy a valóságról tájékoztassuk egymást, és azt gondolom, hogy ez is az egyik nagy ereje ezeknek a találkozásoknak, hogy a valós helyzetet vagyunk képesek egymással érzékeltetni. A német barátaim az elmúlt hónapokban egyszer-kétszer fölhívtak azzal, hogy mi van ott nálatok. Amikor aztán elkezdem mondani, hitetlenkedve hallgatják. Mondom nekik, gyertek, nézzétek meg, győződjetek meg róla személyesen, hiszen lássuk be, hogy a média nagyon balra tolódott, és ott, ahol a keresztény értékek hangsúlyosabban megjelennek a törvényekben vagy a társadalmi életben, úgy tűnik, hogy a liberális sajtó ezt próbálja elnyomni, illetve dezinformálni róla más országok lakóit.

– Ferenc pápa eljött Budapestre és találkozott a magyar püspökökkel. A püspöki konferencia nevében éppen Te köszöntötted. Milyen benyomásotok született a Szentatyával való találkozásról?

– Nagyon-nagyon pozitív, ezt előre bocsáthatom nyugodtan, hiszen azért egyfajta várakozás volt bennünk, hogy a Szentatya hogyan lát bennünket, milyen vélemény alakult ki benne, vagy milyen véleményt alakítottak ki benne esetleg mások, de a találkozónk alkalmával nagyon egyértelművé vált, hogy a lényegre figyel, a vallás helyzetére, illetve a hit továbbadására. Arra bátorított bennünket, hogy a hitünkben, az Egyház iránti hűségünkben megmaradva törekedjünk az egész nép számára a hit továbbadására, a párbeszédre a más felekezetekkel és a más vallásokkal, és egyáltalán magunk között találjuk meg azt a testvéri közösséget, amellyel igazán hitelessé tudjuk tenni az evangélium hirdetését. Azt gondolom, hogy pusztán az a tény, hogy a látogatás óta többször nagyon elismerően szólt a Szentatya a magyarokról, a magyar egyházban tapasztaltakról, ez mindenképpen azt jelenti, hogy benne is megfordult valami és más vélemény kezd kialakulni a magyarokról. Az már csak hab a tortán, hogy jelezte, szívesen eljönne Magyarországra újra. Bevallom, hogy amikor a repülőtéren a búcsúzáskor ezt mondta, akkor azt hittem, hogy ez csak formalitás... „jól éreztem magam nálatok”, „köszönöm a látogatás előkészítését”, „egy nagyon bensőséges ünnepben vehettem részt”, és „szívesen eljövök máskor”. Gondoltam magamban, hát így kell elköszönni egy pápának, aztán kiderült, hogy ezt a köztársasági elnök úrnak is mondta, a bíboros úrnak is mondta, tehát egyértelmű, hogy ott él benne a vágy, hogy szívesen visszajönne Magyarországra, azért, mert valamit megérzett a magyar egyház benső életéből, de egyáltalán a magyar társadalom életéből, amit esetleg még eddig nem tudott és nem tapasztalhatott meg.

– Múlt szombat este nagyon szép ünnepi eseményre került sor a római Szent István magyar zarándokház kápolnájában, illetve magában az épületben: ünnepi szentmise és utána házavatás, melyeket éppen Te végeztél...

– Igen, nagy örömünkre szolgál, hogy a Szent István Ház megújulhatott, hiszen talán sokan tudják, hogy az elmúlt évtizedekben sok magyar zarándok megfordult itt, miután a hatvanas években sikerült jótékonykodók és sok ember összefogásával felépíteni azt a zarándokházat, amely a jogutódja kíván lenni annak a Szent István által alapított zarándokháznak, amely a Szent Péter-bazilika közelében volt és amelyet a bazilika sekrestyéjének építésekor lebontottak. A kápolnát visszakaptuk Szent II. János Pál pápa jóvoltából lent a bazilika grottájában, majd megépítették ezt a zarándokházat, amely az elmúlt évtizedek megpróbáltatásai után megérett egy felújításra. Hála Istennek, ebben a kormány nagyon a segítségünkre volt, hiszen – meg kell vallanunk őszintén – saját erőnkből erre nemigen mertünk volna gondolni. Nem állt a rendelkezésünkre ekkora pénzösszeg, hogy ilyen felújítást tudjunk tenni. De megtörtént a felújítás, befejeződött, és ennek a munkának a megáldására került sor és azt gondolom, hogy méltó módon, a 21. századnak megfelelő körülmények közt tudjuk fogadni a magyar zarándokokat, de természetesen nyitott a ház más nemzetek számára is. Akik eljönnek ebbe a házba, egy olyan helyre érkeznek, amely lehetőséget ad az elcsendesedésre, a közös családi együttlétre. Bízom benne, hogy nagyon sokan fognak ellátogatni ide. Eljönnek Rómába, Szent Péter sírjához. De Rómában a nem vallásos emberek is rengeteg kulturális értéket találnak, amiért érdemes eljönni. Itt, a Szent István Házban pedig egy kis magyar szigetet találnak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; NEK Titkársága; Bókay László

Magyar Kurír