Afrikai pap Olaszországban: Muszlim fiúból katolikus lelkipásztor lettem, hála anyámnak

Az Avvenire olasz katolikus hírportál oldalán április 6-án megjelent interjú fordítását közöljük.

Ez a pap az 58 éves Burkina Fasó-i Jean Baptiste Gamene atya, aki néhány hónapja Nino Nicotra, a forlìi San Mercuriale-bazilika plébánosának munkatársaként szolgál.

Jean Baptiste atya tavaly június végén érkezett az észak-olaszorzsági Forlìba. 2004-ben rövid ideig vendégeskedett már a szemináriumban, amikor meglátogatta testvérét, Jean Pierre-t, aki a városban dolgozott. „A szemináriumban – meséli a pap – megismerkedtem Dino Zattini atyával, a szeminárium akkori rektorával, a forlì-bertinorói egyházmegye általános helynökével, akivel szoros barátság alakult ki. Ezért amikor húsz évvel később eldöntöttem, hogy új lelkipásztori tapasztalatot szerzek, kértem, hogy Forlìba jöhessek. Két hónapot töltöttem az olasz nyelv tanulásával Urbania városában, Marche régióban, és [2024.] szeptember 14-e óta Forlìban élek.”

– Jean Baptiste atya, miért döntött úgy, hogy Olaszországba jön?

– 2022-ben, pappá szentelésem 25. évfordulója alkalmából arra kértem püspökömet, hogy lehetőséget kapjak a lelkipásztori szolgálat és az emberi valóság egy új dimenziójának felfedezésére. Így kerültem Forlìba, ahol korábban már jól éreztem magam a szemináriumi közösségben.

– Térjünk vissza a gyökereihez, a szülőhelyéhez, a 137 ezer lakosú, a fővárostól, Ouagadougou-tól 165 kilométerre fekvő Garango városába. Ön 1967-ben született. Milyen családi környezetben látta meg a napvilágot és nőtt fel?

– Az apám, Allassane, 26 évesen halt meg. Iszlám vallású volt, és egy nagy mezőgazdasági birtokot irányított. A második világháború alatt Franciaországban harcolt, ahol keresztény barátai révén megtapasztalta a vallási tolerancia kultúráját. Velük Párizsban és Lourdes-ban találkozott. Elment Lourdes-ba, hogy meglátogassa a Jelenések barlangját. Amikor hazatért, szabadságot akart a gyermekei számára, és ő volt az első a városban, aki fehér emberek iskolájába küldte őket. Azt akarta, hogy fiaiból katonák, csendőrök és papok legyenek. Csak én lettem pap.

– Hogyan született meg a hivatása?

– 14 éves koromig muszlim voltam. Hat-hét éves koromban az anyám, Zenabo, szintén muszlim, beszélt nekem Szűz Mária csodás érméről, amit a „fehér atyáktól” kapott. Később ide jártam szakiskolába, emlékezve anyám tanácsára: „Vidd el a Szűz Mária-érmet.” Így kezdődött el számomra a keresztény nevelés, beleértve a szentmisét is, míg egy nap…

– Mi történt?

– Hallottam egy papot, aki olyan jól olvasta és magyarázta az evangéliumot, hogy azt mondtam magamban: „Olyan akarok lenni, mint ő, mert jól ismeri Istent és az embert.” Akkor kértem a keresztséget. 14 éves voltam.

– Megkeresztelkedése és a szakiskola után ösztöndíjjal tizenegy évig tanult a koupélai főegyházmegye szemináriumában. Ezután?

– Harmincévesen pappá szenteltek, majd káplán voltam Zabréban, a mangai székesegyházban és Salembaoréban, ezután plébános voltam Boussoumában (60 ezer lakos) a tenkodogói egyházmegyében. 2021–24 között Bittou-ban (90 ezer fős) voltam plébános, egészen az Olaszországba való indulásig.

– Azonkívül, hogy barátai voltak Forlìban, miért választotta Olaszországot?

– Szeretnék megismerni egy olyan pasztorációt és egyházi közösséget, amely eltér a frankofón és afrikai kultúrától, és az olasz nagyon érdekel.

– Elégedett ezekkel az első hónapokkal?

– Egy évig figyelnem kell és megérteni a dolgokat, majd csak ezután cselekednem. A lelkipásztori munka itt nagyon más, mert más a társadalom és a kultúra.

– Mint például?

– A legutóbbi Burkina Fasó-i egyházközségem egy 90 ezer fős közösség volt, amelyet 86 keresztény közösség alkot; mindegyiknek saját felelőse van. Vasárnaponként csak egy misét tartanak, és az emberek akár sok kilométert is megtesznek ezért. Itt, Olaszországban mindig sok misét celebrálnak közeli templomokban. Nálunk a hittanos gyerekek nagyon szabadon mozoghatnak, és rugalmas időbeosztásuk van. Itt viszont mindig a szüleiknek kell kísérniük őket, szigorú időbeosztás szerint. A Katolikus Egyház nagysága annak sokszínű gazdagságában rejlik, és ezt a gazdagító tapasztalatot személyes szempontból is megtapasztalom.

– Hogyan zajlik jelenleg a vallásközi párbeszéd „a nagy családban” 36 testvérével?

– Tiszteletben és megértésben. Anyámmal mindig kitűnő volt ez a párbeszéd, olyannyira, hogy mielőtt meghalt 2015-ben, megkért, hogy kereszteljem meg. A legszebb ajándék volt, amit Isten mindkettőnknek adott.

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(hj)