Az én papom: Bindes Ferenc

„Nem azért születtünk, hogy termeljünk, hanem hogy szeressünk!”

Bindes Ferenc plébános – az én papom – 1934-ben született a Győr-Moson-Sopron megyében található faluban, Hegykőn. Érettségi után színházi dramaturg vagy újságíró szeretett volna lenni, ám azon a nyáron, a sztálinvárosi építőtáborban történt valami, aminek hatására megváltoztatta döntését: az árokásás szünetében váratlanul rázúduló földtömegnek „köszönhetően” másodperceken múlt az élete. Másnap jelentkezett a győri szemináriumba. 1958 júniusában szentelték pappá Győrben.

Az azóta eltelt közel hatvan esztendőből huszonegyet Sopronban töltött. Hitelességével, őszinte szeretetével, fiatalos lendületével megreformálta „a leghűségesebb város” hitéletét. Vasárnap esti „félnyolcas” miséi kivétel nélkül „telt házasak” voltak. Karizmatikus egyénisége és ott elhangzott prédikációi miatt több százan hallgatták hétről hétre. 2008 októberében – nyugdíjazását követően – Bindes atya (vagy ahogy a hozzá közelállók nevezik: Feri bácsi) Piliscsabára költözött, ahol immár nyolc éve szolgálja tovább az Urat és embertársait. Különleges személyisége és istenszeretete ott is tömegeket vonz: szentmiséire, lelkigyakorlataira, személyes beszélgetéseire egymás után érkeznek a sokgyermekes családok, az egyetemisták, a középkorú és idősebb generáció tagjai. A hívek hamar megtapasztalták, hogy „Feri bácsi” ajtaja mindig nyitva áll, s szerencsére gyakran kopogtatnak rajta…

Hála Istennek, nekem is sok személyes élményem fűződik hozzá: tizenkilenc éves koromtól húsz éven át szinte minden héten találkoztunk: szentmiséken, plébániai programokon, egyéni beszélgetéseken. Ő keresztelte a – ma már húszesztendős – lányomat, s a legnehezebb időszakban (férjem halálakor) is mellettünk állt. Gyakran mondogatom: nélküle nem sikerült volna továbblépnünk…

Közel huszonöt esztendeje őrzök egy aprócska cédulát az íróasztalom fiókjában. Egyetlen mondat áll rajta: „Nem azért születtünk, hogy termeljünk, hanem hogy szeressünk!” Bindes atya mondta egyszer a soproni Szent György-templomban, egy „félnyolcas” misén – önkéntelenül is megfogalmazva ezzel saját hitvallását, s azt az irányt, amely felé vezetett minket. Az elmúlt években többször elővettem, újraolvastam ezt a gondolatot, s mindannyiszor megmelegedett a szívem tőle. Felidéztem Feri bácsi karizmatikus egyéniségét, tiszta emberségét, hitelességét, őszinte szeretetét, és az Úr – általa közvetített – üzenetét. Mert ajándék volt vele minden vasárnap, s minden prédikáció, amelyből egy darabot a szertartás végén hazavihettünk magunkkal, hogy abból (is) táplálkozhassunk a szürke és megpróbáltatásokkal teli hétköznapokon…

Módos Anikó