Az én papom: Puskás Attila volt nagyszebeni segédlelkész

2013-ban ismertük meg Nagyszebenben. Segédlelkészként került közénk. Jó volt látni, érezni, hogy egy mindenkihez kedves, nyitott, segítőkész, őszinte ember került közénk.

Az első találkozás alkalmával, amikor gyónni mentünk, köszöntött, meghallgatott, feloldott bűneink alól, áldását adta, és tudatta velünk, hogy a következő alkalomig várni fog ránk. Soha nem vártak ennyire szépen, melegen és atyaian a gyóntatószékben. Biztosra vehető, hogy az a melegség, ami hangjából és lelkéből fakad, és a szelídség sok gyereket és fiatalt segített, hogy félretegye félelmét, és nyitott szívvel elinduljon a gyóntatószék felé.

Mindezek mellett Attila atya mást is adott, egy gyönyörű dolgot: a reményt. A reményt, hogy mindegyikünk lelkében feltámadhat a láng, az Anyaszentegyházért, de főleg a hitért.

Meggyőzött, hogy semmi sem véletlen. Jobban bekapcsolódott mindennapi életünkbe, mint eddig bárki: a templomnál vagy Szeben egyik legjobb iskolájában tartott hittanóráktól egészen a pásztorjátékokig, ünnepségekig, amire a gyerekeket énekekkel, versekkel, színdarabokkal készítette fel.

Munkájának fontos eredménye a Misericordia kórus megalapítása volt; „éneklő lantokká” változtatta gyerekeinket. A szülőket is meghívta, hogy gyerekeikkel együtt énekeljenek, hogy egységben dicsérjék a mennyei Atyát...

Az ősz szomorúbb volt számunkra, mivel azzal a hírrel fogadott minket, hogy Attila atyát elhelyezték. Vigasztal minket a gondolat, hogy ez Isten akarata, hogy Attila atyának saját útja van, más, mint, hogy továbbra is közösségünkben szolgáljon. Reméljük, hogy az Úristen megadja neki az erőt, hogy továbbvigye a hit lángját, amit újjáélesztett a mi lelkünkben.

Szöveg és fotó: a nagyszebeni hívek