Bach Máté-passiója és más szenvedéstörténetek – Ökumenikus kerekasztal-beszélgetés a Müpában

Galambos Ádám evangélikus teológus témafelvetései nyomán Hilarion Alfejev metropolita, a magyarországi orosz ortodox egyházmegye kormányzója; Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa; Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke; Fábry Kornél, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke; Radvánszki Péter rabbi, valamint a részvét és az együttérzés üzenetét hordozó koncert programját összeállító és vezénylő, a Fesztiválzenekart igazgató Fischer Iván osztotta meg gondolatait Bach egyházzenei művének üzenetéről, Krisztus passiójáról, az ártatlan áldozatok szenvedéséről és az igazságos béke lehetőségéről.

Bevezetésként a Máté-passió teológiai mondanivalójáról Fábry Kornél segédpüspököt kérdezte a beszélgetés moderátora, aki a mű keresztény üzenetének rövid összefoglalására nem Máté, hanem János evangéliumát idézte: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” A passió talán a legtöbbet megzenésített evangéliumi részlet, nem véletlenül, hiszen a húsvéti esemény, megváltásunk, Isten és az ember kapcsolatának helyreállítása hitünk középpontja. A szenvedés, az áldozat okára, értelmére maga Jézus utal nem sokkal kereszthalála előtt: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” Ezzel mutatja meg számunkra, hogy a szeretet a legvégsőkig elmegy, a halálig is. A mindannyiunkkal együttérző Istent nem tudjuk felülmúlni a szeretetben és az irgalomban. A kompasszió lényege, hogy Isten nem vonja ki magát a gyötrelmek alól, hanem együtt szenved velünk.

A megváltásunk azt jelenti: Isten önmagát adja azért, hogy a vele való kapcsolatunk örökké fennmaradjon.

Ha Jézus nem hal meg és nem támadt volna fel, a hitünk hiábavaló, az életünk igazságtalan lenne. Isten viszont igazságában jött el, és az irgalmasságát mutatta meg. És ez az igazság, ez a meggyőződés ihlette Bachot komponálás közben.

A megszólított „idősebb testvér”, Radvánszki Péter rabbi számára „egyházi szempontból” az Újszövetség nyilván nem szent irat, de nagyon fontos történelmi dokumentum, amelyet már zsidó körökben is sokan akadémikus szinten tanulmányoznak. A passió problematikus, rossz emlékeket idéző része, hogy ehhez a történethez évszázadokon keresztül a zsidóságot okoló „Jézus- vagy Krisztus-gyilkosok” indok társult. Bach Máté-passiója többek között azért érdekes zsidó szempontból, mert például a mű elején Jézus vőlegényként történő megszólítása az Énekek éneke házasság metaforájából származó gondolat.

A zene univerzalitásából fakadóan Bach mindenkihez szól és mindenkit megszólít; nem a különbségeket keresi, hanem a hasonlóságokat.

A passióban a korálokat valószínűsíthetően együtt énekelte a közösség, vagyis a passió a templom számára született, ami a zsidóságnak is fontos üzenet lehet.

Hilarion Alfejev metropolita nemzetközi szinten elismert zeneszerző is; az orosz ortodox kórusművek és a nyugati klasszikus zene ötvözésével egyebek mellett ő is komponált passiót Máté evangéliuma nyomán. Az orosz egyházi vezető magyar nyelven felolvasott rövid előadásában a mélyen hívő Bachot – a lipcsei Szent Tamás-templom kántorát, orgonistáját és az ottani kórus és kis zenekar vezetőjét – a „Lutheránus Egyház hűséges fiaként” méltatta. Mint valamennyi művében, úgy a Máté-passióban is megtestesült Bach személyes vallásos élménye. Az ikonokhoz hasonlóan tükrözik az emberi élet valóságát, de átváltozott, „megvilágosodott” formában megjelenítve azt. Zenéje mélyen emberi, ugyanakkor áthatja Isten jelenléte.

Bach minden taktusával érzékelteti, hogy aki meghalt a kereszten, nemcsak ember volt, hanem a megtestesült Isten.

Tavaly adták ki Fabiny Tamás Júdás, az elveszett tanítvány című könyvét, amelyben a szerző bizonyos szinten összekötötte az áruló tanítvány és a tékozló fiú alakját. Júdás Máté evangéliumában, illetve a passióban is markáns szerepet kap. A tékozló története ugyan Lukácsnál, Jézus egyik példázatában jelenik meg, de Bach maga kapcsolja össze e két figurát a Máté-passió azon basszus áriájában, amelyben

a bűnbánó Júdás kétségbeesetten fohászkodik, hogy „visszakaphassa Jézust”, és a tékozló fiúnak nevezi magát.

Bach nagyon jól ráérez a visszatalálni vágyó Júdás fájdalmára, keserűségére. Az evangélikus elnök-püspök jóleső érzéssel reflektált Hilarion metropolitára, aki nem sokkal korábban Bach evangélikusságára és „istentiszteleti beágyazottságára” utalt. Bach számára egyaránt nagyon fontos volt Luther bibliafordítása és az evangélikus liturgia. Nem véletlenül hívják őt az ötödik evangélistának.

Michael Wallace Banach apostoli nuncius szereti a klasszikus zenét; a romantikából indulva Bruckner- és Mahler-rajongóként csak később ismerte meg Bachot, először a kantátáin keresztül, később a Máté-passiót egy 1950-es években készült felvételt hallgatva.

Bach a „népit” is használja, amitől a passió tartalma életszerűvé vált; bizonyos részei egészen „populárisak”, szinte „szerelmes dalként” szólnak Isten szeretetéről.

Péter háromszori – mindannyiunkat önvizsgálatra indító – tagadását külön kiemelte a memphisi címzetes érsek, utalva arra, hogy a hívő lutheránus Bach közös tapasztalatainkat, érzéseinket öntötte zenébe.

Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója először Bach sajátos evangélium-interpretáló módszerét elemezte. Jézusnak az elárulójára vonatkozó szavaira – a tanítványok számát jelképezve – a tizenkét szólamra osztott kórus kérdéssel felel: „Én vagyok az, Uram?” Az ezt követő korálban pedig ez hangzik el: „Én vagyok az, bűnhődnöm nekem kellene…” A Picander-szövegekre komponált áriák és korálok a közösség korabeli kommentárjai az evangéliumhoz.

Bach a Máté-passióban ezek nyomán nem ellenségként, egyedüli bűnösként állítja be Júdást; Jézus elárulását mindenki magára veszi.

Amikor Jézus eltemetéséről van szó, a „Mache dich, mein Herze” kezdetű basszus ária egy gyönyörű allegória: „Tisztulj meg szívem, / Magam akarom Jézust eltemetni, / Immár bennem kell neki / Mindörökre édes nyugalmat találnia. /Világ, távozz szívemből, bocsásd be Jézust!”

A hangverseny koncepciójáról szólva Fischer Iván elmondta, hogy Bach Máté-passiójához „önkényesen” egy új dimenziót tett hozzá: a mai kor kommentárját. Ez pedig a részvéttel kapcsolatos. A passió, Jézus szenvedéstörténetének végighallgatása részvétet kelt, ahogy a szöveg zárul: leülünk és elsiratjuk őt. A művész szerint ma különösen szükség van arra a „képességre”, hogy körülnézve, és látva a világban a minket körülvevő rengeteg szenvedéstörténetet, részvétet tudjunk érezni. Ne apátiával, hanem együttérzéssel viszonyuljunk ezekhez.

Fischer Iván azt várja a közönségtől, hogy azt a részvétérzést, ami a Máté-passió hallgatása közben eltölti, terjessze ki a szenvedő kortársainkra is.

Bach oratóriuma „alkalmazott zene”, ahogy Fischer Iván fogalmaz: „szellemi tartalmú rituálé”; sok kereső, ateista számára egyfajta istenbizonyság, egyetemes egyházművészet... Fábry Kornél szerint Bach nem könnyű szerző, de megéri kellő időt és figyelmet fordítani rá. Egyházi műveinek egyetemessége abból fakad, hogy Isten mindenkiért emberré lett és mindenkiért az életét adta. Michael Wallace Banach a nagy művészeti alkotásokra utalt, amelyek sorában Bach „lírikus tragédiája” is egyetemes, hidat képez hitek és kultúrák között. Olyannyira, hogy például John Eliot Gardiner Bach összes kantátáját tartalmazó CD-sorozatának borítóin afgán emberek arcképei láthatók.

A kompasszió, vagyis a részvét, az együttérzés, illetve a szenvedő Isten és a szenvedő ember hasonlítása kapcsán Radvánszki Péter rabbinak Elie Wiesel Az éjszaka című regényének egyik jelenete jutott eszébe, amikor egy akasztott embert nézve az egyik szemlélő megkérdezi, hol van most Isten, mire a válasz: ott függ, azon a fán. Wieselnél lehet ez krisztológiai utalás, de Ézsaiás próféta vonatkozásában („Ő együtt szenvedett a szenvedésükben”) egy ószövetségi gondolat folytatása is.

A zsidó hagyományban, a Talmudban megjelenik Isten, akinek „éjszaka hallatszik a hangja”, és aki sír.

A kompasszió jelentéstartalma akár kiegészülhet azzal, hogy Isten egyszerre szenved és büntet. Ezt a mindennapi életben leginkább a gyermekét nevelő szülő élheti át. Fabiny Tamás Elie Wiesel megrendítő könyvére, a koncentrációs tábori megélésre visszautalva vitte tovább a szenvedő Isten, szenvedő ember gondolatot, átvezetve azt a szenvedő népre és a haláltusájukat vívó üldözöttekre. Az evangélikus elnök-püspök Jézus szenvedésében is mindig a másikkal együttérző embert és Istent látja. A keresztről Máriára és a szeretett tanítványra letekintő, őket egymásra bízó Krisztus maga mutat példát arra, hogyan kell a gyászolóval és a szenvedővel együttérezni. Ez a magatartás lehet példa arra a fajta részvétre, amelyről Fischer Iván koncertmeghívója is szólt.

Pilinszky János is istenbizonyítéknak tartotta Bachot.

Az Egy lírikus naplójából című jegyzetében a hon szeretetével összefüggésben írja: „A hazát csak egyféleképpen lehet és szabad szeretni. Úgy, ahogy azt a népdalokban, Homérosznál vagy az evangéliumok szenvedéstörténetében olvashatjuk. A hazát egyedül részvéttel szabad és lehet szeretnünk.” Ha a keresztnél állva, a passiót hallgatva eljutunk erre a katarzisra, akkor megvan bennünk a részvét nemcsak a szenvedő Krisztus, hanem a szenvedő emberek iránt is.

Manapság, a „közöny kultúrájában” vajon hogyan tudják a testvérszeretetet, az együttérzést, az üldözöttek, talajvesztettek, elnyomottak melletti kiállást, a népek, vallások közötti párbeszédet előmozdítani, megélni, közvetíteni az egyházak? Michael Wallace Banach „Péter könnyeit”, a Máté-passióból a híres „Erbarme dich, mein Gott” áriát idézte: „Irgalmazz nekem, Istenem, könnyeimért; / Nézd, itt előtted szívem és szemem keserűen zokog.” Mindannyian a kegyelem koldusai vagyunk. Az együttérzés empátia, ami minden emberben mélyen, zsigerileg benne van. Bach passiójának vége is az együttérző közösségről szól, és az együttlétre hív. („Sírod és sírköved legyen / A bánkódó lelkiismeretnek kényelmes párnája / És a léleknek nyugvóhelye.”)

Derültséget váltott ki Fischer Iván megjegyzése, hogy ő szívesen válaszol arra a kérdésre, mit tehetne az Egyház. Jézus csodálatos példaképe a humanista, jó embernek; Krisztus mindenkivel jót cselekedett. Mi viszont hajlamosak vagyunk az önzésre – a kollektív önzésre is. Ilyen például, amikor egy nép csak a saját nemzete gyermekei iránt érez részvétet, mások bajai, háborús konfliktusai nem érintik meg. Siratják az áldozataikat, de szinte vakok a másik oldalon lévők megpróbáltatásaival kapcsolatban. Nem eshetünk a kollektív önzés hibájába. Így a művész, a művészet üzenete, kérése az egyházak és a politika felé, hogy a részvétünk legyen univerzális, mindenkire kiterjedő.

A „témavezető”, Galambos Ádám Ferenc pápa Fratelli tutti kezdetű enciklikáját idézte: „Minden háború rosszabbá teszi a világot, mint amilyen korábban volt. A háború a politika és az emberiség kudarca, szégyenletes kapituláció, vereség a gonosz erőivel szemben. Ne álljunk meg az elméleti fejtegetéseknél, hanem vegyük észre a sebeket, érintsük meg az áldozatok testét. Fordítsuk tekintetünket a megannyi »járulékos veszteségként« lemészárolt civilre. Kérdezzük magukat az áldozatokat. (…) Tartsuk tiszteletben az erőszak áldozatainak igazságát, próbáljuk meg az ő szemükkel látni a valóságot, és hallgassuk nyitott szívvel a beszámolóikat. Így képesek leszünk meglátni a háborúban a gonosz feneketlen örvényét, és akkor nem zavar majd bennünket, hogy naivnak tartanak, mert a béke mellett döntöttünk.”

A kerekasztal-beszélgetés utolsó, „reálpolitikai” körkérdése arra vonatkozott: van-e, létezhet-e igazságos béke? Radvánszki Péter rabbi szerint

igazságos béke még nem nagyon volt; a békének mindig ára van.

A kompasszió kapcsán „munkahelye”, az idén százéves Páva utcai zsinagóga (első) magyar és héber nyelvű feliratára hívta fel a figyelmet: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” A neológ felfogás szerint ez a Leviták könyvében olvasható vers, a szeretet imperatívusza mindenkire vonatkozik. Ismerjük korlátainkat, de igyekeznünk kell megfelelni ennek az ideának.

Fabiny Tamás arra figyelmeztetett:

ne keverjük össze a nemzetet és a vallást; egyfelől a nemzet szakralizálása, másfelől a vallás nacionalizálása kerülendő kísértés.

Ugyanakkor az evangélikus elnök-püspök tiszteletteljes teológiai distinkcióval attól is óvott, hogy Krisztus szenvedését és a népek szenvedését egy szintre helyezzük, hiszen Jézus ártatlanul, másokért halt meg, a nemzetek viszont nem bűntelenek. De valóban, az az igazi együttérzés, ha nem csak a sajátjaimat siratom.

Jézus a békénk – vallja Michael Wallace Banach. – A békéhez vezető út, hogy előítélettől mentesen tekintsünk a konfliktusok mélyére, mások mellett Gandhi példáját követve

törekedjünk az erőszak megszüntetésére, a fenntartható békére, a korrupció ellen fellépő, egészséges civil társadalom létrehozására.

Hilarion Alfejev meglátása szerint, ha Istent dicsőítjük, béke lesz. Szarovi Szent Szerafim más hitvallókhoz hasonlóan vallotta: ha a szívünkben megtaláljuk, körülöttünk is megteremtődik a béke. Krisztus keresztje, a megszabadító Jézus áldozata Isten története; a béke is az ő ajándéka.

Nincs bűntelen ember, bűntelen csoport; és egyedül Isten képes mindenkit egyformán szeretni – összegezte mondanivalóját Fábry Kornél segédpüspök. Fischer Iván elképzelésére reagálva: az Egyház „személyes szinten” és közösségileg az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel tud hatni a világra, gondoljunk a karitászra, a szeretetszolgálatokra, az igazságosság melletti kiállásra... És ha már a Máté-passiót hallgatjuk, épp az ő evangéliumában olvasható a mindenkire vonatkozó, az igazságos békét megteremteni képes aranyszabály: „Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.”

A március 24-i koncert felvétele március 30., nagyszombat éjfélig ITT megtekinthető.

Fotó: Merényi Zita; Zentai Róbert

Pallós Tamás/Magyar Kurír