A Vigilia folyóirat részleteket közölt közösségi oldalán Tagle bíboros – akit Ferenc pápa ázsiai hangjaként, „ázsiai Ferencként” is emlegetnek – karanténban megfogalmazott nyilatkozataiból.
A bölcsesség Isten ajándéka, nem pusztán emberi erőfeszítés eredménye. Igen, szükségünk van különböző jártasságokra és emberi döntésekre, de kegyelemre is. Jézus személyében Isten bölcsességével találkozunk, amely teljes abszurditásnak tűnik, ám ez a szeretet bölcsessége, a szereteté, mely odaad mindent. Az a bölcsesség, amely lehajol, hogy megmossa mások lábát. És ily módon pontosan az ellenkezőjére fordítja a bevett kultúrát.
A mester kezd szolgálni. Ez Isten bölcsessége.
Nagyon fontos, hogy az Egyház figyelmesen meghallgassa azokat, akik bírálatokat fogalmaznak meg vele szemben. Nem lehetünk bölcsek, ha nem fogadjuk el, hogy tévedtünk és elégtelenek voltunk. Megbánást kell tanúsítanunk, s a magukra hagyott, elhanyagolt emberek lelkipásztori kísérésében olyan utat kell választanunk, amely sokkal inkább összhangban van az evangéliummal.
Az Egyháznak együtt kell működnie másokkal, s arra is őszintén törekednie kell, hogy meghallgasson másokat: meghallgassa a visszaélések áldozatait, az elváltakat és újraházasodottakat, meghallgassa a keleti rítusú egyházakat a házasságban élő papok érdemeiről, és meghallgassa a nőket, amikor a nők egyházi szerepéről gondolkodik.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria