Egy kupacban vannak mind, s nem szélednek szét – Látogatóban a nyolcgyermekes Bocsák családnál

Ancsa és Gábor pestújhelyi házában rend van. Ennek ellenére vagy éppen ezért jókedv, vidámság, lendület és humor is. Leülünk a nappaliban a szülőkkel és egyelőre még csak hat gyerekkel, hiszen Peti és Bernát a szalagavatóra készülnek, táncpróbán vannak. A beszélgetés alatt úgy érzem magam, mintha egy hihetetlen tempójú labdajátékot játszanánk, kapkodom a fejem, hol is a labda. Pontszerzés, passz, újabb pontszerzés… Aztán később már látom, itt tényleg minden olyan, mintha játék lenne, méghozzá csapatjáték, a legjobb fajtából. Az adventi készülettől a karácsonyi takarításon át a nagycsaládos együttlétig. És

ez a csapat bizony szeret játszani, akkor is, ha az fárasztó. 

„Adventben mindig készülünk valamivel, hogy lélekben is megérkezzünk karácsonyra. Édesanya találja ki, mi legyen az. Nálunk az a hagyomány, hogy minden évben valami mást csinálunk” – kezdi Balázs. „Vállalunk valamilyen jó cselekedetet adventre, általában egyfélét, de néha hetente változtatunk rajta. Felírjuk magunknak, és ha aznap sikerült megtennünk, akkor este, a közös ima után a porcelánangyalkánkkal lépünk egyet az általunk épített terepasztalon a betlehemi jászol felé” – mondja Rita. Régebben ugyanis készítettek egy terepasztalt hungarocellből. Egy kirándulás alkalmával gyűjtött mohával feldíszítették, még kis patakot is alakítottak ki rajta gyöngyökből, és hidat, kis házikót tettek rá. Máskor egy kék táblát szereltek a falra, és arra tűzték a jótettek fényes csillagait, hogy minél világosabb legyen karácsonykor. Olyan is előfordult, hogy téglából építettek kis betlehemet, de Rita szerint „az nagyon stresszes volt”, féltek, hogy nem készül majd el az istálló.

Az egyik adventben pedig mindenkinek volt egy kis ládája, amit fel lehetett díszíteni a Kisjézusnak. A feladatvállalásaikat egy kis cetlire írták, és beletették.

„Álmatlan éjszakáimon találom ki, mi legyen az adventi készületünk” – magyarázza Ancsa.

A kertben található növényekből általában Kinga és Ancsa készíti az adventi koszorúkat, legalább hatot, hogy legyen minden szobában, és a nagyszülőknél is. Minden nap kiemelt eseménye az esti ima, amit adventben és nagyböjtben lelki olvasmányokkal is kiegészítenek, általában Böjte Csaba, Futó Károly vagy Gyökössy Endre írásaival. „Esténként a vírus áldozataiért is szoktunk rózsafüzért mondani édesanyáék családjának kezdeményezésére. Az esti ima így vagy negyven perc” – magyarázza Balázs. Mások szerint csak húsz perc. Kis számolás, és az ima programpontjainak felsorolása után közös nevezőre jutnak: szeretik a lelki olvasmányokat, ha nem túl hosszúak. Bálint, a legkisebb gyerek a Hosszú az út Betlehembe című könyvvel is készül a karácsonyra.

Rorátéra – bár e téren nem tartják szorgalmasnak magukat – igyekeznek minden héten egyszer-kétszer eljutni, néha többször is. „Egy közeli templomba megyünk, általában teljesen sötétben, néha még a hó is esik.” A szentmise után itt zsíroskenyeret is adnak, amit főleg Ambrus értékel. „A kertvárosi templomban a rorátékon csak a gyertyák világítanak, mint ahogy az Egyetemi templomban is, ez különösen szép.” Tamás azt mondja, azért is szeret korán kelni, mert így érzi, hogy elindul a nap. Peti viszont a digitális oktatás alatt egyszer-egyszer visszaaludt az első órákon, vallja be őszintén.

A családban szinte mindenki zenél. Ancsa a híres tízgyermekes Benyus családból származik, ahol mindenki zenész, így érthető, hogy a saját családjában ő az énekfelelős. Az esti imákon általában taizéi énekeket énekelnek. „Ha Anyuci valami miatt nincs itthon, nem éneklünk többszólamú éneket, csak egyszólamút” – derül fény a lazításra. Adventben népénekek, karácsonykor kórusművek a kedvencek. Egy nagycsaládos koncertre többszólamú kórusműveket tanultak régebben, ezek azóta is beletartoznak a családi repertoárba.

Amikor Ancsa hatvanfős zenészcsaládja összejön náluk, általában a két ünnep között, akkor is sokat énekelnek együtt.

Erre az alkalomra mindenki hoz valami ennivalót.

Balázs meséli, hogy mikuláskor ki kell takarítaniuk, és kitisztítaniuk a csizmájukat. „Egyszer egy nappal később jött hozzánk Szent Miklós. Máig megjegyeztük azt a tragédiát. Abból megtanultuk, hogy tényleg ki kell takarítani” – mondja Tomi. „Szoktunk kapni Szent Miklóstól levelet, amelyben leírja, kit miért dicsér meg, de azt is, mire figyeljünk jobban” – teszi hozzá Rita. 

Karácsony előtt, 22-én a család hagyományosan kirándulni megy. Ez a szokás néhány éve alakult ki. Rita vizsgázott Piliscsabán, Kisfecó pedig, akit négyhónapos korában bölcsőhalál miatt elveszítettek, akkor kéthónapos volt. Aznap nem járt a vonat, Ritát autóval kellett elvinni az egyetemre. „Hideg volt, a dér ráfagyott az ágakra, minden olyan volt, mintha egy mesevilágban vagy a mennyországban járnánk. Az erdőben teljesen le voltunk döbbenve.” Az azóta családi szokássá vált kirándulás nem csak emlékezés a legkisebb testvérükre. Arra is alkalmas, hogy átgondolják, mi az, ami igazán fontos a még hátra lévő sok karácsonyi teendő közül.  

Az egyetemistáknak általában egy-két vizsga is a karácsonyvárás időszakára esik. Tomi 20-ától már biztosan nem vizsgázik, a többiek is igyekeznek januárra sűríteni a megmérettetéseket, hogy az ünnepek alatt valóban az együttlétre tudjanak koncentrálni. Peti, aki nemrég érkezett meg a táncpróbáról Bernáttal, elárulja, hogy a nem tanulást legszívesebben most azonnal elkezdené.

23-án vagy 24-én a „karácsonyjárást” is örömmel élik meg. Gyerekkorában Ancsa a családjával sok éven át járt énekelni kórházakba, elfekvő osztályokra, és ez hatalmas élményt jelentett nekik.

„Gondoltuk, a gyerekeinknek is jó, ha részesülnek hasonló tapasztalatokban. Az utcán is énekelnek, és meglátogatják a magányosan élő ismerősöket.”

Egymás szavába vágva mesélik a testvérek, kikhez ugranak fel ilyenkor.

„24-én a szülők díszítik fel a karácsonyfát, emiatt a bőséges villásreggeli után már nem jöhetünk be a nappaliba és a konyhába. Estig csak azoknak a süteményeknek a széleit esszük, amiket 23-án sütöttünk.” „Volt olyan, hogy egy hétig minden éjjel sütiket, díszeket vagy ajándékokat készítettünk, és közben zenét hallgattunk.” Ritának a Diótörő nagyon hozzátartozik az ünnep hangulatához, de sokszor hallgatják Benyusék karácsonyi CD-jét és húsz-harminc évvel ezelőtt készített kazettáját is. Tomi karácsonyi remixeket szeret hallgatni, ami általában nagy ellenállást vált ki, rajta kívül csak Ambrus szereti őket. Még most, az emlegetésüknél is nagy a felhördülés. Egy klasszikus zenét kedvelő családban valószínűleg nehéz eltérni a zenei ízléstől. Ahhoz mindenesetre tartják magukat, hogy karácsonyi énekeket és számokat csak decembertől lehet hallgatni, előtte nem.   

A pásztorjáték sem maradhat ki a 24-i délutáni programokból, hiszen már tíz éve mindig Rita írja és rendezi az Egyetemi templomban előadott darabokat. Balázs szerint ezek természetesen világhírűek, mindegyik kasszasiker. Miért lett Ritából szerző? Újítani szeretett volna, és azt is, hogy jobban a magukénak érezzék a produkciót, amiben addig is minden évben szerepeltek a testvéreivel. Már nem emlékszik, hogyan történt: felkérték-e az első pásztorjáték megírására, vagy maga rukkolt elő az ötlettel. „Az első darabom két szinten játszódott, egy anyuka mesélt a gyerekeinek. Egyszer árnyjátékot is előadtunk. A Kis csillag volt a kedvencem, amiben az angyalok szemszögéből mutattuk be a történetet. Bálint volt a darabban a kis csillag. Máskor meg Balázs papot játszott, aki utcagyerekeket szed össze a betlehemeshez.” Rita egyébként rendezőnek tanul mesterképzésen, és végzett grafikus.   

„A családban párosával állunk össze, minden pár mindenkinek ad ajándékot. Régebben magunk készítettük ezeket, most már sokszor megveszi, akinek van ösztöndíja vagy dolgozik” – folyik tovább a beszélgetés. Közben Ambrus felkiált: „Én már nyáron elkezdtem az ajándékkészítést, de nem tartok sehol!” Ancsa azt meséli, hogy a nagycsaládban a gyerekek gyerekek nevét húzzák ki, a felnőttek felnőttekét. Gábor egészen megdöbben: „A felnőttek nem adnak ajándékot a gyerekeknek?” „Nem, Apuci, a felnőttek csak kiosztják az ajándékot” – mondja Kinga, aki látnivalóan jobban képben van a nagycsaládi szokásokat illetően.

„A Benyus családban készíteni kell az ajándékot, az a szabály” – folytatja egyikük, mire Balázs csodálkozik el: „Igen?” Egyre többet nevetnek. 

„Szóval 24-én megvárjuk, hogy csöngessenek az angyalok, ott állunk szép sorban az ajtó előtt” – sietteti a szenteste témáját Tamás, de az édesapja közbeszól: „Azért a valóság ennél életszerűbb. Hazajövünk 24-én a pásztorjátékról, minden a feje tetején áll, semmi nincs elmosogatva, nincs felporszívózva, szanaszéjjel hever minden. Ezt úgy szoktam megélni, hogy a pásztorjáték után a nulláról indulunk.” „Ilyenkor Apuciék lent rendbe rakják, amit kell, hiszen mi nem mehetünk be a nappaliba, mi pedig a szobánkban pakolunk el, és feldíszítjük a lakást” – egészíti ki Kinga, de érezni, hogy most egy kisebbfajta darázsfészekbe nyúltunk. Ancsa szerint ilyenkor nem szoktak kiabálni egymással, inkább csöndesen megsértődnek. Teszik a dolgukat, sokszor azt is, amit szokás szerint a másiknak kellene. 

Szemtanúja vagyok, ahogy a családtagok végtelenül kedvesen, viccesen mondják ki a problémákat, majd a nagyobb fiúk szinte csapatkapitányként megfogalmazzák a lehetőségeket is. Egy rövid időre megállt a labdajáték, összegyűlik a csapat, hogy új taktikát dolgozzon ki. Kicsit irigylem is ezeket a csipkelődésből és megoldási javaslatokból kialakuló, egymásba fonódó láncolatokat. Megállapítják, jó is, hogy ott vagyok, így legalább előre lejátsszák a 24-ei meccset. Közben az is kiderül, hogy a saját szobáján kívül mindenki egész évben felelős a lakás valamelyik közös használatú részéért, így erre a rendszerre lehet építeni a karácsonyi takarítás kivitelezését is. A konfliktus forrása tulajdonképpen az, hogy egyénenként eltérő az igényszint, nincs egyetértés abban, hogy milyen állapotot lenne kívánatos elérni ezen az ünnepen az egy négyzetméterre jutó porszemek, a díszítések és a nem a helyükön lévő tárgyak tekintetében. 

Szóval 24-én, amikor elkészülnek a rendrakással és az ajándékokkal, csöngetnek az angyalok. Ekkor minden addigi feszültség megszűnik, a szeretet és a béke eluralkodik a családon. A karácsonyfát az angyalok hozzák. Kisfecótól is kapnak ajándékot, amit szintén az angyalok közvetítenek. „Énekelünk, imádkozunk, aztán vacsorázunk, hiszen ekkorra már éhesek vagyunk, utána pedig ajándékozunk, és ez akár éjfélig is eltart. Olyan is volt, hogy szellemi ajándékkal is készültünk, olvastunk, zenéltünk valamit. Mindenki ajándékát megnézzük közösen, mindenkiének örülünk. Éjféli misére nem szoktunk menni, mert addigra már kidől a társaság” – mondják egymás után.

„Ennyi tevékenység mellett, illetve azért, mert mindig volt egy pelenkás vagy szoptatós babánk, általában a főzésre maradt a legkevesebb idő – mondja Ancsa. – Amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor alakult ki a szenteste menüsora. Jobb híján mirelit cordon bleut vettem meg krokettet, és befőttet ettünk hozzá, de az asztalt szépen megterítettük. Ez a vacsora az egyszerűsége ellenére mégis a kedvencek közé tartozik. Valamelyik gyerek magyardolgozatából tudtam meg, mennyire sokat jelent nekik a karácsonyi vacsora. Kinga nem szereti a halat, ezt jó szívvel kihagyjuk mi is.” „Általában annyira jóllakunk, hogy a sütemény már belénk sem fér” – teszi hozzá Tamás.

A kedvenc karácsonyi sütemények témája többeket lendületbe hoz újra, egymás után magyarázzák, melyiket hogyan kell elkészíteni. „Kedvencünk a túrós-rácsos süti, de van mákos lepény és csokitekercs, azaz kekszszalámi is, amit már jóval korábban is el lehet készíteni. A diós pogácsa is nagyon finom!” – vágnak egymás szavába. „A mézeskalács kihalt nálunk” – fogalmaz Tamás, mintha egy állatfajról beszélne. „De sokszor kapunk kiskórusos szülőktől mézest, bejglit pedig rendel az anyósom, a sógornőm is süt, és sokszor Tamás keresztmamája is küld” – teszi hozzá Ancsa. Így a hagyományos sütemények is az asztalra kerülnek. 

25-én, a tíz órai szentmisén a templom zenekara is szerepelni szokott (nagy részét a Benyus família tagjai teszik ki). A mise előtt így van még egy próbájuk, mise után pedig Ancsáék az ovisokkal betlehemeseznek. „A délelőtt folyamán kimegyünk Kisfecóhoz a temetőbe, majd a szüleimnél ebédelünk” – veszi át a szót az édesapa, miközben egy pillanatra mindenki elcsendesedik… Gábor édesanyja általában annyit főz, hogy az elég másnapra is, de pár éven át a nagybátyjától is kaptak hidegtálakat. 25-én kacsát szoktak enni lila káposztával, de egyszer sajtkrémes csirkemell is volt már ezen a napon. A Bocsák nagymama mindig készít töltött káposztát is. Így a hatalmas család karácsonyi lakomája tulajdonképpen meg van oldva. 

Beszélgetésünk után elkészül a családi fénykép. Mindenki a kanapén kucorog. Balázs inkább a többiek mögé áll, mert így jobban mutatnak. A testvérek egymásnak újságolják a nap híreit és érdekességeit, egy kupacban vannak mind, nem szélednek szét. Élénkek, hangosak, sokat nevetnek.

Láthatatlan, de igen erős kötelékkel kapcsolódnak egymáshoz, talán azért is, mert nemcsak testvérek, hanem összetartó csapat is. Jó lehet közéjük tartozni.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. december 19–26-i ünnepi számában jelent meg.