Éledjen újra a természettel való kapcsolatunk is! – Teremtésvédelem húsvétkor és a hétköznapokban

Szilvácsku Zsolt táj- és kertépítésztől, környezetjogásztól, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye teremtésvédelmi referensétől kértünk tanácsokat a Budai Arborétum inspiráló közegében.

A keresztény ünnepeknek a teremtett világgal kapcsolatban is van üzenetük – mutat rá a görögkatolikus szakember. – Karácsonykor ajándékként élhetjük meg az egész teremtést – benne egymást is –, ahogyan a Bibliában a pásztorok a bárányokat, a csillagokat, Jézus születését. A húsvét azonban abból fakad, hogy összekuszálódott, megromlott a kapcsolatunk Istennel, embertársainkkal és a teremtett világgal, nem úgy tekintünk egymásra és a természetre, hogy mindez Isten szeme fénye.

A húsvét lényegét, azt, hogy ez az újraéledés, a feltámadás ünnepe, Szilvácsku Zsolt szerint jobban megérthetjük, ha a kapcsolatok újraélesztésének, rendbetételének ünnepeként is gondolunk rá. A feltámadt Jézus mindent áthatóan rendezte a kapcsolatunkat Istennel, egymással és a természettel. E háromból az utolsóról – a természetről – azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig a Biblia tanúsága szerint a vízözön után Isten az egész élővilággal, az egész teremtett világgal köt szövetséget. Ezt újítja, erősíti meg Jézus. Ahogyan Ferenc pápa a Laudato si’ kezdetű enciklikában írja: „Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedjük, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban.”

„A környezetünk védelme kapcsán az jut eszébe az embernek, hogy le kell mondanunk önző vágyainkról, nem válik hasznunkra, ha mindig azt csináljuk, amit akarunk. Tényleg nem tehetünk bármit, de a jól megélt böjti időben a mindennapokra nézve is megtanulhatjuk, hogy nem is olyan nagy baj ez:

nekünk és a környezetünknek is az a jó, ha a teremtés rendjéhez igazítjuk az életünket”

– hangsúlyozza a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen is oktató szakember. Egy emberi kapcsolatot úgy tudunk megtartani, ha a másik igényeit, értékeit is figyelembe vesszük, segítjük kibontakozni, sokszor önfeláldozó szeretet révén. A természet is ezt a hozzáállást várja. Félünk az időjárástól, mintha nem szolgálna minket; pedig azt teszi, ha együttműködünk a teremtett világgal, ha gondos gazdaként viszonyulunk hozzá, azaz ha megismerjük, és alázatos, alkalmazkodó hozzáállással alakítjuk kölcsönös kapcsolatunkat vele. Ha egy fa rádől a házunkra, nem azért teszi, mert az ellenségünk, hanem – legtöbbször – azért, mert nem kezeltük jól, például elvágtuk a gyökereit, vagy egyszerűen nem jó helyre ültettük. A lehulló leveleivel sem minket bosszant, hanem táplálja a földet, éltet. Az árvízveszély vonatkozásában például felül kell vizsgálnunk, hogy mik a céljaink az égből érkező, illetve a felszíni vizekkel kapcsolatban az életünkben, a településeinken és a tájban.

Annyira szép, ahogyan

a nagyheti, húsvéti liturgiák bibliai szövegein végigvonulnak a kertek: ott van a Getszemáni-kert, s feltámadása után Jézus egy kertben jelenik meg Mária Magdolnának

– emlékeztet Szilvácsku Zsolt. A természet többféle módon kapcsolódik az ünnephez már évszázadok óta: az egyik legjellegzetesebb húsvéti népszokás, hogy az emberek – tájegységenként más és más hagyományt követve – kimennek a természetbe.

Sok helyen a temetőbe indulnak, hogy Jézust keressék. A tradíció azonban nem csupán a sírt idézi fel. Sok helyütt a földekre is kivonultak a húsvéthoz kapcsolódóan, egyes települések hívő közösségének tagjai pedig egy réten találkoztak egymással, és néhol a szomszédos települések lakóival. A határba való kitelepülés hétfőn volt szokásban, mulatsággal egybekötve, a gyerekek szaladgálhattak, játszhattak a szabadban. Volt egy vasárnap hajnali szokás is, amely szintén a természethez kötődött: a napköszöntés. Pécs mellett például már éjszaka kimentek a férfiak a Zengő tetejére, pappal együtt, akinél gyónhattak, miközben a feltámadás örömére készültek: izgatottan várták a felkelő napot, s vele a feltámadó Jézust, és hálát adtak. Szokás volt húsvétkor az is, hogy a közösségek tagjai a feltámadás után a patakhoz mentek, s annak vizében mosták meg az arcukat.  

Szilvácsku Zsolt úgy véli, ezeket a népszokásokat a mai korra igazítva tovább lehet vinni. A húsvéti programok közé ma is beiktatható egy család vagy egy közösség életében a feltámadás örömének hírüladása a nap köszöntésével, a határ bejárásával, az éledő természet imádságos megszentelésével, üdvözlésével. Ma is találkozhatnak az emberek a településeken vagy azok határában, az egyes plébániák által ellátott területek, illetve esetleg a kerületek határán. A plébániai vagy más közösségek találhatnak egy-egy olyan helyet a természetben, ahová nemcsak húsvétkor, hanem más alkalmakkor is kilátogatnak, hogy átélhessék a teremtett világ közelségét, szépségét, és hálát adjanak ezért az ajándékért. Maga a plébániakert is lehet egy természetközeli hely, ahol találkozhatunk Istennel. „Tegyük ezt úgy, hogy közben ne rongáljuk a természeti értékeket! Ne menjünk olyan hegycsúcsra vagy vízpartra, ahol sérülékeny értékek vannak!” – tanácsolja a szakember. Fontos az is, hogy szervezett formában, akár ökumenikus Laudato sì’-akciócsoportok keretében igyekezzünk tenni folyó- és állóvizeink természetes környezetének megóvásáért vagy helyreállításáért – fűzi hozzá.

A kertépítész emellett arra int, hogy

a természettel való kapcsolatunk rendbetétele járjon együtt az emberi kapcsolataink rendezésével.

A feltámadó Jézussal ne csak ahhoz látogassunk el, akit kedvelünk, hanem keressünk fel legalább egy olyan rokont, barátot vagy szomszédot is, akivel megromlott a viszonyunk.

A kapcsolat helyreállítása eshet vasárnap reggelre, de akár nagypéntekre is, amikor a hagyomány szerint szokás volt csöndet tartani. Például lehet, hogy haragudtunk egy fára, amiért ősszel sok levél hull le róla, amit aztán senki sem takarít fel. Most húsvétkor gondoljunk arra, hogy ez a fa mennyi örömet és szépséget kínál, mennyi jó szolgálatot tesz nekünk, a levelei pedig ősszel a természet körforgásának, tavasszal a feltámadásának fontos résztvevői. Idén a szokásosnál korábban van húsvét. Elmehetünk a parkokba megnézni a fákat, hogy milyen sokfélék a rügyeik, s az élet milyen sokféle formában készül előtörni.

A természet, ha szemlélve közelítünk hozzá, arra is megtanít, hogy a várakozás, a készület is az élet része.

Az is szép felkészülés a húsvétra, ha előre gondoskodunk olyan növényekről, amelyek ilyenkor nyílnak. Ha nincs kertünk, hagymás növényeket akkor is ültethetünk cserépbe vagy dézsába az erkélyre. A lakótelepeken élők – megfelelő egyeztetés után – kis ágyásokat alakíthatnak ki, növényeket gondozhatnak a házak előtt, s az önkormányzatnál, plébániáknál közösségi kertek létrehozását is kezdeményezni lehet.

A növények közül egyértelműen a fűz – legtöbbször kecskefűz vagy a rekettyefűz – ága kötődik leginkább a húsvéthoz. Régen az emberek szívesen kimentek ilyenkor barkát gyűjteni a természetbe. Ma már ez nem olyan egyszerű, mert akár védett terület is lehet a közelünkben. De füzesek akár az önkormányzattal együttműködve, akár a hívek kertjében vagy a plébánia területén is kialakíthatók. Az esőkertek kifejezetten alkalmasak a fűzfák számára, mondja a kertépítész: ha a plébániaépület vagy a templom tetejéről leérkező esővíz elterülhet a talajon, ebben a nedves környezetben remekül érezhetik magukat a füzek és más növények is. A plébánia közösségét összehozhatja, ha együtt gyűjtik a barkát. Virágokkal és más növényekkel is benépesíthetjük a templomkert egy részét, hogy a zöld, piros, lila liturgikus színekhez illeszkedően mindig legyen megfelelő növényünk a templom díszítésére, vagy az úrnapi körmenethez, a sziromszóráshoz, a sátrak felékesítéséhez. Ilyenkor húsvét táján és utána nagyon szép színes lehet a templomkert – teszi hozzá.

A természettel való kapcsolatunkkal szorosan összefügg az étkezés is. Hívő emberként az étel magunkhoz vétele előtt hálát adunk, imádkozunk. Az ételért mondott hálát húsvétkor megerősíti egy liturgikus gyakorlat: ilyenkor elvisszük a templomba mindennapi ételeinket, a kenyeret, sajtot, hagymát, túrót, vajat, retket, tormát, hogy a pap megáldja azokat. Van, aki sót is tesz a kosárba, és akár bort, sőt virágot is. Emellett a kifejezetten húsvéti, ünnepi ételeket – a kalácsot, sonkát, kolbászt, sárga túrót – is megáldja a pap.

Az áldás szövege harmóniában van azzal, ami a felajánláskor is elhangzik a liturgiában: hogy az étel egyszerre a föld termése és az emberi munka gyümölcse.

Szilvácsku Zsolt szerint a hétköznapokban is érdemes ugyanolyan megbecsüléssel viszonyulnunk az élelmiszerekhez, mint ami a húsvétkor megáldott ételeinket megilleti: egy morzsa sem kerülhet a földre, a kidobás pedig fel sem merülhet mint lehetőség. Az ételszentelési előkészületekben mindig ott van az igény, hogy minőségi, jó ételeket készítsünk, de ez a szertartás arra is tanít, hogy takarékoskodjunk. Rajtunk múlik, mit veszünk meg, de ami már nálunk van, azt becsüljük meg. Tudjuk-e, mikor jár le, meddig kell megenni, hogy meg ne romoljon? Étel ne maradjon meg, ne dobjuk ki, s ha mégis, igyekezzünk komposztálni. Ha valakinek nincs kertje, keressen vagy alakítson ki közösségi komposztálót – a plébániaudvar például kiválóan alkalmas lehet erre.

„Meggyőződésem, hogy az újrafelhasználást, a visszavitelt, a cserét minimálisra kell korlátozni, igyekeznünk kell magunkat és a kereskedelmi láncokat is megakadályozni a felesleges felhalmozásban” – mondja a teremtésvédelmi referens. Ezt leginkább azzal érhetjük el, ha mindent komposztálhatóvá teszünk, és csak olyan dolgokat használunk fel, amelyek illeszkedhetnek a környezet körforgásába. Mielőtt a kosarunkba tennénk, gondolkodjunk el azon, feltétlenül szükséges-e, hogy ezer kilométerről ideszállított kolbászt, zöldséget vegyünk, vagy jobb, ha olyan termelőket keresünk, akik a közelünkben, tőlünk legfeljebb harminc-negyven kilométerre állítják elő ezeket. Hosszabb távon jó, ha termelésre buzdítunk olyanokat, akik szívesen állítanának elő élelmiszereket, érdemes elmondani nekik, hogy tőlük szívesen vásárolnánk. Létre lehet hozni közösség által támogatott mezőgazdasági együttműködéseket, amelyekben egy család húsz-harminc másik családot is el tud látni zöldséggel, egy másik pedig, mondjuk, tojással és csirkehússal tud szolgálni. A közösség a gazdával együtt viseli a termeléssel járó kockázatokat és örömöket, egy igazi szövetség keretében. Mindezek mellett újra kell tanulnunk, milyen sokféle módon lehet tárolni az ételt hűtő nélkül is: például zsírban eltéve, szárítva. Fel kell éleszteni a régről ismert különböző alternatív módszereket.

A húsvétot követő fényes héten pedig koncentrálhatunk arra, hogy örüljünk az életnek. A görögkatolikusoknál ezen a héten az is szokás, hogy nem térdelnek le, fehérben temetnek. Máshol azok, akik szigorú böjtön éltek, például egyes szerzetesrendek tagjai, a feltámadást követően e böjtök elengedésével ünnepeltek. Ha autó helyett gyalog vagy kerékpárral közlekedünk, azt a böjtben lemondásként élhetjük meg, de húsvét után lehet ez maga a szabadság. Milyen jó, hogy dönthetünk így, mert szentelünk rá időt! Kiülhetünk akár a ház elé is örvendezni kicsit, elmehetünk kirándulni a pusztába vagy fel a hegyre!

Ha Isten ilyen közel jött hozzánk, mi miért zárkóznánk el embertársainktól vagy a teremtett világtól?

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 31. – április 7-i ünnepi számában jelent meg.