Az apostoli buzdítás 4. fejezetéről szóló részt adjuk most közre.
A következő két fejezetet – negyedik és ötödik – Ferenc pápa is külön kiemeli buzdításában. Ami szép, sőt ami a legszebb, az igaz szeretetből fakadó élet, az bizony nehéz is, a mindennapokban való megélése pedig a legnehezebb feladat. „Képtelenek leszünk a kölcsönös odaadás és a hűség útjára biztatni, ha nem serkentjük a házastársi és családi szeretet növekedését, megerősödését és elmélyítését” – szögezi le a Szentatya. Ennek ellenére a szeretet egyike a leggyakrabban használt szavaknak, és sokszor bizony nagyon is torz formában jelenik meg. Ferenc pápa az egész negyedik fejezet vezérfonalául Szent Pál apostol szeretethimnuszát választotta (1Kor 13,1–13), melyben megtaláljuk a szeretet néhány jellemző vonását. „Türelmes, jóságos (…), nem szűnik meg soha”: ezek a vonások elsősorban és mindenekfölött magára Istenre vonatkoznak, aki maga a szeretet, aki minden szeretet forrása. Ezt a szeretetet oltotta bele mindnyájunk szívébe, ez él és alakul abban az életben, amit a házastársak minden áldott nap megosztanak egymás között és gyermekeikkel. Ahhoz, hogy elmélyüljön, tökéletesedjen, és gyümölcsöt is hozzon életünkben ez a belénk oltott isteni szeretet, a Szentatya mintegy mindennapi lelkitükör gyanánt elénk tárja a Szent Pál-i himnusz részletes átelmélkedését, magyarázatát. Remélhetőleg mindaz a sok szép jellemvonás, amit magáról Istenről a maga teljességében állíthatunk, egyre inkább vonatkoztatható lesz többé-kevésbé ránk is. Arra most nincs mód és lehetőség, hogy végigkövessük Ferenc pápa csodálatos Szentírás-magyarázatát a szeretethimnuszról. Egy lényeges szempontra viszont külön is szeretnénk rávilágítani: a szeretet testi, érzelmi, erotikus dimenziójára, melyről a Szentatya is oly őszintén beszél. Az emberben ott ég a kiolthatatlan vágy arra, hogy a legbensőségesebb módon egyesüljön azzal, aki feltétel nélkül szereti őt, és akit gyengéden viszontszerethet. Isten férfinak és nőnek alkotta az embert, és meg akarja ajándékozni a szeretetben való egyesülés, az egység csodálatos tapasztalatával.
A hitvesi szeretetben két ember Isten kegyelméből egymásnak ajándékozza magát, szövetséget köt „holtomiglan-holtodiglan”.
Ezt a szeretetben való egységet fejezik ki a testükkel is, amikor egymásba belefeledkezve egymáséi lesznek, és erre a szeretetre bízza rá Isten egy új, megismételhetetlen emberi személy létrejöttét. Kettejük viszontagságokkal teli, közös története a törékenység és a kiengesztelődés tapasztalatával kifejezi azt a kalandot is, amelyre Isten vállalkozott, amikor az emberben hasonló társat teremtett magának, akinek nemcsak életet adott, hanem Krisztusban az életét adta érte.
Ha Isten maga a szeretet, vajon miben állhat képmásának, az embernek őhozzá való hasonlósága, ha nem éppen abban, hogy szeretetre képes lény? Szeretni egyedül hogyan is lehetne? Ez a valóság egyszerűen bele van írva az ember testébe, abba az egyszerű ténybe, hogy az ember kétnemű:
abban hasonlítunk leginkább Istenre, hogy képesek vagyunk a szeretetre, arra, hogy egymást kiegészítve a szeretetben egységet éljünk meg, és ebből a szeretetben való egyesülésből, az egy testté lett férfiból és nőből fakadjon az új emberi élet.
Aki rácsodálkozik az emberi szexualitás szépségére, annak szívében megfogalmazódik a kérdés: milyen lehet, ki lehet az az Isten, aki ilyen gyönyörűen szépnek alkotta az emberi életet és annak továbbadását? Az, hogy az ember kétnemű, s hogy a férfi és a nő kiegészítik egymást, beszédes valóság: a szeretet Istenének, a Szentháromságban egy Istennek a titka tárul fel ebben a tükörben, az ő képmásában, az emberben. Az ember szexuális valóságán keresztül Isten kinyilatkoztatja csodálatos, legbensőbb titkát.
Álljunk is meg itt, ennek a gyönyörűséges, szerfölött nagy misztériumnak (vö. Ef 5, 32) a szemlélésében. Itt fogjuk folytatni az ötödik fejezettel, a termékennyé váló szeretet, az új élet befogadása titkának elemzésével.
Végül elengedhetetlenül szükséges azonban, hogy Ferenc pápával együtt mi is nap mint nap hívjuk a Szentlelket. Ha ugyanis nem hívjuk segítségül mindennap az újjáteremtő Lelket, ha nem keressük természetfeletti erejét, ha nem könyörgünk buzgón azért, hogy árassza szeretetének tüzét az életünkre, akkor a magunk erejéből semmire sem megyünk, s lehetetlen lesz megerősödnünk és átformálódnunk minden helyzetben.
Szerző: Bognár István
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. augusztus 1-jei számában jelent meg.
Kapcsolódó fotógaléria