Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök az állandó diakonátusról

– Kezdjük talán azzal, hogy kiket hív az Egyház állandó diakónusoknak? Mi a szerepük, feladatuk? Hogyan, miért alakult ki ez a szolgálati forma az Egyházban?

– A hívás az mindig Istentől jön. A diakónusi szolgálat hivatás: Isten vágyat ébreszt valakiben, hogy elkötelezettebben legyen jelen az Egyház életében. Számos ilyen személyt ismerünk, akik egyházmegyénkben elindultak a lektor- és akolitusképzés útján. De nyilván rajtuk kívül is sokan vannak, akik rengeteget tesznek Isten országának terjedéséért. Az első diakónusok kiválasztásánál viszont a már felavatott akolitusok közül választott a megyéspüspök, a képzésükkel megbízott vezetőkkel való konzultáció után. A diakonátus létrejöttét hagyományosan az Apostolok cselekedeteiben leírtakból eredeteztetjük, ahol a 6. fejezetben arról van szó, hogy az apostolok hét férfit kézrátétellel fölszenteltek az asztal szolgálatára, vagyis az Egyház karitatív ügyeinek intézésére, míg az apostolok fönntartották maguknak az Isten szavának szolgálatát. Ez a szerepük azonban a középkortól háttérbe szorult, inkább csak a liturgikus cselekményben vettek részt. A II. Vatikáni Zsinat azonban újra teljes szerephez juttatta a diakonátus intézményét. A zsinati atyák ekkor fontosnak érzeték a diakónusok állandó jelenlétét az Egyházban, ezért lehetővé tették, hogy a cölibátus kötelezettsége nélkül a kiválasztott férfiak újra betöltsék liturgikus és szociális küldetésüket.

– Ha például egy szentmisét veszünk alapul, miben lesz az más ha egy állandó diakónus végzi a szolgálatot, mintha egy felszentelt pap mutatja be az áldozatot?

– A diakónus nem tud szentmisét bemutatni, mivel az a papság szentségéhez van kötve. Ugyanakkor egy diakónus által vezetett igeliturgia abból kifolyólag, hogy a papság rendjének első fokozatában részesült, többlettartalmat hordoz. Nem kell például külön engedélyt kérni a prédikáció végzéséhez, hiszen neki már feladata, hogy hirdesse az evangéliumot és tanítson, ne csupán felolvasson egy más atya által megírt homíliát.

– Miben más egy diakónus, mint egy elkötelezett hívő? És miben más mint egy felszentelt pap?

– A diakónus az egyházi rend szentségében részesül. Szentséget felvenni pedig annyit jelent, hogy többletkegyelmet kapok Istentől. Ez az ajándék alázattal kell, hogy eltöltsön úgy egy diakónust, mint egy papot, és még inkább egy püspököt. És ezzel meg is válaszoltam a kérdés második felét, hiszen az egyházi rend egy speciális szentség, amelynek három fokozata van.

– Mennyire elterjedt ez a szolgálati forma Magyarországon?

– Vannak egyházmegyék, ahol ez évtizedek óta bevett gyakorlat, és van néhány, ahol nem került bevezetésre. Az előbbi helyeken mára már úgymond természetes, hogy a szentmiséken és egyéb szolgálatokban segédkezik egy diakónus. A jövő fogja eldönteni, hogy a diakónusok szerepe hogyan alakul és hogyan válik gyümölcsözővé korunkban.

– A Szombathelyi Egyházmegyében ez az első alkalom, hogy állandó diakónusokat szentelnek. Miért érezték fontosnak, hogy erre a szolgálatra is kiválasztásra kerüljenek testvérek?

– Ma, amikor a szervezés és a technika személytelenné teheti az életet, különösen szükség van arra, hogy az Egyház megfelelő emberekkel végezze karitatív tevékenységét, főleg a betegek és elhagyatottak között. Ahová a pap már nem tud eljutni, ők megtehetik...

– Hogyan lehet elkerülni, hogy a diakónusokban ne a papok pótlóit, sem pedig ellenségeit lássuk?

– Jövőbe mutató kérdés...merthogy mindez valóban elkerülendő! Ahogy azonban egyik-másik paphoz jobban kötődnek a hívek, főleg azokon a helyeken, ahol több atya is szolgál egyszerre, könnyen kialakul egyfajta vetélkedés. A leendő diakónusoktól már most kérjük, hogy kölcsönös, jó együttműködésre törekedjenek mindenkori plébánosukkal, a hívektől pedig azt, hogy ne legyenek feszültségek szítói.

– Az Ön véleménye szerint a hívek, a társadalom mennyire készült fel az állandó diakónusok megjelenésére, szolgálatára? Ma azért még az a gondolkodás, hogy az az egyházi, érvényes, amit a pap csinál, jóváhagy.

– A diakónusok jelenléte a társadalom szempontjából nem, vagy alig játszik szerepet. Ahogy az Egyház, és benne a papság szerepe is egyre inkább hátérbe szorul. Ezt tudomásul kell venni. A hívek körében viszont újdonság lesz az új állandó diakónusok megjelenése. Hiszem azt, hogy valami szép, Isten által akart dolog történik általuk, valami felpezsdül itt az Úr szombathelyi egyházmegyei szőlőjében szolgálatuk által.

– Az állandó diakónusok feladják eredeti foglalkozásukat és csak egyházi hivatásuknak élnek?

– Ha szabad így fogalmaznom, lesz egy újabb „munkáltatójuk”: az Aratás Ura, de emellett megmarad a jelenlegi munkáltatójuk is, tehát ilyen szempontból nem jelent változást. Szolgálatukat szabadidejükben végzik, úgynevezett ex caritate, vagyis szeretetből.

– Az állandó diakónusoknak is a püspök ad megbízatást, hogy mely településen, plébánián kell szolgálatot elvégezniük, vagy az atyák keresik meg feladattal a testvéreket és hívják, ahol éppen szükség van rájuk?

– Alapvetően abban az egyházközségben fognak szolgálatot teljesíteni, ahol eddig is. Püspöki megbízással azonban bárhol az egyházmegyében, ha a helyzet úgy hozza. Főleg, ha egy atya helyettesítése nem megoldható, ilyenkor számítunk segítségükre.

– Az egyházmegye papjai hogy fogadták az állandó diakonátus rendszerének megjelenését?

– Érdeklődve. Még nekik is szokniuk kell ezt az újabb felállást. Egy-egy püspöki intézkedésnél van úgy, hogy ellenállást tapasztalunk a papság részéről. Ebben a kérdésben viszont ilyet nem tapasztaltunk, nagy örömünkre.

– Milyen felkészülés előzi meg amíg valaki a szentelésig elér?

– Egyrészt kétéves képzésen vannak túl azok, akik akolitusokká lettek avatva, és újabb kétéves képzésen vettek részt jelenlegi jelöltjeink. Az előbbi itt, Szombathelyen folyt, míg az utóbbi Vácott. Sok idő és energiaráfordítást igényelt ez tőlük, de szívesen vállalták. Legyünk hálásak lelkesedésükért!

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír