Keresztényként szembesülni a járványhelyzettel – Kerekasztal-beszélgetés a Sapientián

Hogyan értékeltük át az életünket a járványhelyzetben? Mit tudhatunk az engedélyezett oltóanyagokról? Mit kell megfontolnunk felelős keresztényként a jelenlegi helyzetben?  Hogyan hatott az elmúlt év egyházi közösségeinkre? Milyen jövőképek sejlenek fel előttünk és miként értékeli mindezt a teológia? Többek közt ezekre a kérdésekre keresték a választ a sorozatindítónak szánt online kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

Közel egy év személyes tapasztalatait összegezve Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgató-főorvosa, a Magyar Kórházszövetség alelnöke elmondta, átesett a Covid-betegségen, és ennek során szembesülnie kellett önmagával, az életével.

A kórházi munkában előtérbe került a közös cselekvés, általában erősödött a közösségi szellem, a váratlan helyzetekre gyorsan és együttes erővel kellett reagálni: kórházi osztályokat kellett létrehozni, vagy éppen kórházi iskolát szervezni ötven gyermek számára. „Összességében azt mondhatom, katarzis volt” – vallotta a főigazgató, aki arról is beszélt, hogy egészségügyi vezetőként tanulságos volt számára szembesülni a közösségi médiában tapasztalható, olykor hisztérikus tömegreakciókkal is.

Papp Miklós morálteológus, a Sapientia Főiskola intézetvezető tanára kifejtette, a járványhelyzet számos kérdést felvetett az online liturgiaközvetítés terén, főként a görögkatolikusoknál. „Személy szerint például ragaszkodtam a Szent Liturgia folyamatának csupán a Miatyánkig terjedő közvetítéséhez, a további részt online nem közvetítettük.”

A járványhelyzet a házasságokra is hatással volt: felerősödött, ami amúgy is jellemezte a kapcsolatokat, ami jól működött, még jobb lett, ami rosszul, az sajnos tovább romlott. „Mi sok időt töltöttünk együtt, például napi ötször együtt étkeztünk, és jól mentek a dolgok” – osztotta meg személyes tapasztalatát a Sapientia Főiskola intézetvezetője, s hozzátette: a tudományos munka terén pedig igyekezett tartani az éves ütemtervet.

Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője elmondta, tudományos munkáját lényegileg nem érintette a járvány. „Megfigyelői élethelyzetéből” nézve azonban sok érdekes jelenséggel szembesült, szinte „laboratóriumi körülmények között” vizsgálhatott meg kulturális vagy a tudománnyal kapcsolatos folyamatokat, amelyek éppen a járvány révén kerültek felszínre.

Kiderült számára, hogy

keresztény körökben nincs egyetértés a vallás és a tudomány kapcsolatát illetően, sőt „párhuzamos világokban” élünk az alapvető vallási kérdések, állásfoglalások tekintetében is, s mindez hosszú távra szóló tanulságokkal szolgál.

Sokakban megfogalmazódott például, hogy a mostani járvány Isten büntetése, vagy a végidők jele, mások szerint azonban ez nem tartható. E „meggyőződések” hátteréről Görföl Tibor elmondta: akkor ütötték fel a fejüket ezek az értelmező folyamatok, viták, amikor a járvány elérte Európát.

Walter Kasper szerint a több ezer ember halálát követelő lisszaboni földrengés óta semmi nem rázta meg ennyire – vagy legalábbis nem látta el ennyi kérdőjellel – a vallás társadalmi beágyazottságát. Azzal kell szembesülnünk, hogy a kultúránk névleg ugyan keresztény, de például az „Isten büntetése” értelmezési minta olyan nagyon ősi (több tízezer éves) hogy kétezer év csekély időnek bizonyul ahhoz, hogy a gondolkodásunkban őrzött mitikus minták felülíródjanak.

A bosszúálló, haragvó Isten képe nem felel meg a keresztény istenképnek;

ha következetesek lennénk, akkor úgymond „Isten büntetésének” nem is szabadna ellenállnunk, nem is szabadna védekeznünk ellene.

Párhuzamos világokban élünk, gondolkodunk a vallás, a kultúra és a tudomány kapcsolatát illetően is. Ki a modern keresztény? Van, aki a válaszában bennfoglaltan azt mondja, hogy a tudomány fontos, mások szerint gyanús.

Az online liturgián való részvétel esetében egyes teológusoktól olyan vélemény is elhangzott, hogy a hívők általános papságából kiindulva laikusok átváltoztatást is végezhetnének.

Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy a járványhelyzetben érdekes módon felszínre kerültek azok a párhuzamos világok, amelyek már korábban is megvoltak; a mélyben sokkal több a törésvonal, sokkal több nézeteltérés lappang, mint gondolnánk – összegezte Görföl Tibor.

A járvány harmadik hulláma és a megfelelő vakcinák, az átoltottság körüli kérdések is napirendre kerültek az online beszélgetés során.

Velkey György leszögezte: a járvány elleni küzdelemben hatalmas erők mozdulnak meg a tudományos innováció, a kereskedelem, a politika, a gazdasági érdekek, az elosztás terén, de a tömeghangulatot le kell választani a szakmai kérdésekről. A vakcinák használatának van ellenőrizhető módszertana.

Most, a harmadik hullám idején nem lehet lazítani, ugyanakkor az öt százalékos átoltottsággal Magyarország jó helyen áll az Európai Unióban. Persze továbbra is „őrületes a hajtás” a vakcinákhoz való hozzáférésért – mondta a főorvos.

Ugyanakkor azt tudni kell, hogy vannak korlátok a magyar egészségügyi rendszerben, amely „kiégett” állapotba került az elmúlt közel egy év során – mondta Velkey György.

Papp Miklós morálteológus a vallási jellegű aggályokkal, félelmekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy

az Egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásaival támogatja az embereket a lelkiismereti döntésük meghozatalában. A megnyilatkozások magas szintű szakmai konzultációk után születnek meg, orvosok, teológusok bevonásával. Nem kell az „önjelölt virológusokra” hagyatkoznunk.

Már 2005-ben felmerült az oltóanyagokkal kapcsolatban a kérdés, hogy ezek előállításakor felhasználtak-e egykor abortált magzatokból származó sejtvonalakat, s ha igen, milyen mértékű a morális közreműködés (szándékos, közvetlen, vagy indirekt, távoli) felelőssége az oltások elfogadásának esetében. Papp Miklós hangsúlyozta: a tanítóhivatali megnyilatkozásokkal összhangban szilárd lelkiismerettel élhetünk a most rendelkezésre álló vakcinákkal. „Aki teheti, oltassa be magát!” – buzdított.

A morálteológus nem nevezett meg olyan oltóanyagot, amelynek kutatása, előállítása, vagy tesztelése során a korábban említett sejtvonalakat felhasználtak volna, erre nem is érezte magát szakmailag kompetensnek (utalt arra, hogy a Magyar Kurír segítségével erre a kérdésre választ kaphatunk), de „ha nem válogathatunk az oltóanyagok között, akkor az esetleges morális felelősségünk is nagyon távoli és indirekt” ezen a téren – mondta, s hozzátette: az Egyházi Tanítóhivatal ragaszkodik az élet kultúrájához és biztatja a tudósokat, hogy keressék annak a módját, hogy például adott esetben ne magzatokból származó sejtvonalakon kelljen tesztelniük.

A kerekasztal-beszélgetés során szó esett a járványhelyzet tanulságairól. Velkey György ezzel kapcsolatban rámutatott: „Gyerekgyógyászként elmondhatom, hogy

a társadalmi, közösségi magatartás, lelki állapot, szemlélet végső soron a gyerekekre vetül, rossz esetben mentálhigiénés krízishez vezet.”

Megéljük a kiszolgáltatottságot, ugyanakkor az egymásrautaltságot is. A járvány elején érzékelhető volt a társadalmi szintű pozitív odafordulás az egészségügy felé, de ősszel már-már az egészségügyben dolgozókat tartottak vétkesnek mindenért, azután e kétféle hozzáállás kiegyenlítődött. A tanulság, az üzenet egy etikai imperatívusz:

individualista irányultságú társadalmunkban megjelent a szolidaritás kényszere.

Papp Miklós morálteológus hozzátette: „Szeretném dicsérni a magyar nép lelkét. Tudtunk nagylelkűek lenni, tapsolni az erkélyen mások erőfeszítéseit elismerve, tudtunk egymásra figyelni a bajban, képesek vagyunk testvérként tekinteni egymásra.”

Ugyanakkor sokan megsebződtek, gyászolnak, az ő sebeikre Krisztus sebei válaszolnak, Ő ad vigasztalást.

Görföl Tibor hangsúlyozta: nehéz tanulságot levonni az elmúlt közel egy év történései alapján. Az is kérdés, hogy vajon a tanulságok levonása lenne-e a valósághoz való helyes viszonyunk. Sőt, az is kérdés:

vajon a koronavírus-járvány az emberiség legnagyobb problémája?

Sokakban megfogalmazódott, hogy „milyen jó lesz az átoltottság után”, ha visszatér az élet a „régi kerékvágásába”. De vajon milyen az a régi kerékvágás, ami esetleg csupán a horvátországi nyaralást jelenti? Méltó-e arra, hogy normális emberi életnek nevezzük? Milyen az az élet, amit magunk mögött hagytunk?

Vannak tőlünk távolinak tűnő problémák, amelyek sokkal több emberi áldozatot követelnek, sokkal kegyetlenebbek, mint az egyébként önmagában valóban szörnyű koronavírus-járvány. Érdemes lenne ezekre is odafigyelni, és nem csak akkor, amikor közel kerülünk e problémákhoz.

Harmadsorban nekünk, keresztényeknek az Istenről való számos elképzelés felmerülésével fontos volna komolyan elgondolkodnunk az alapvető teológiai kérdésekről; arról, „hogyan cselekszik, hogyan van jelen Isten a világban”. Még ha soha nem is tudjuk ezt egész pontosan megmondani, de legalább legyen hívő törekvésünk ennek megértésére, tisztázására.

Nem utolsósorban pedig vegyük a fáradságot, hogy megnézzük, hogyan viselkedett a járványhelyzetben Ferenc pápa, hogyan állt ki tavaly tavasszal a Szent Péter térre az esőben, hallgassuk meg ennek az idős jezsuitának a szavait, figyeljük meg a gesztusait, és utána ki-ki gondolkodjon el azon, hogy „beletörölheti-e a lábát Ferenc pápába”, ahogy azt sokan itt, Magyarországon is megteszik.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Kisnémet László moderátor kérdésére a járványhelyzet „kegyelmi tapasztalatairól” is szóltak.

Velkey György hangsúlyozta, az egészségügy világában láthatóvá vált az ápolók, az orvosok elszántsága, áldozatkészsége, nyilvánvalóvá vált a felelősségük a magyar társadalom számára. Elsősorban rádöbbenhettünk az ápolók magas rendű testi, lelki, szellemi szolgálatának fontosságára. Aki ezt az életformát választja, azt nem a pénz motiválja: a kórházban elkerülhetetlenül találkozik a testi-lelki nyomorúsággal. A katarzis lehetősége a világ számára, hogy rádöbbenhet ennek a szolgálatnak a szükségességére, a szépségére, a valóságára.

Sokféle ember választja az ápolói hivatást – folytatta Velkey György –, talány előttem és rácsodálkozom én is, hogy vannak közöttük olyan emberek, fiatalok is, akik deviánsnak számító élethelyezetekből jönnek, akiket a magunk keresztény piedesztáljáról nézve talán megítélnénk, de akik a betegek ágyánál „szentekké” válnak, megélik a bennük lévő szeretetet, kifejezik a lelkük szépségét. Nem ritka ez a jelenség. Vannak, akik keresztény motivációból szolgálnak, vagy akik családi tradícióból eredően végzik ezt a szolgálatot, és van egy masszív réteg, amely megtanulta, és minden józan megfontolás ellenére – talán dacból –, de csinálja. Rengeteg terhet cipelnek ők. A családok, a férjek sem tolerálják a három műszakos életformát. Kiemelte: sokat kap és tanul az ápolóktól, akár éppen a dacos, teherbíró, „csakazértis” mentalitásukból.

Papp Miklós rámutatott arra, amit már Karl Rahner, a 20. század nagy teológusa is hangsúlyozott:

a pusztába kivonulva nem találkozunk automatikusan Istennel, ugyanakkor a világban benne élve, szeretve, szolgálva éppúgy megvan erre a lehetőségünk.

Minden lényegi változást csak az emberi szív „megfordulásától” lehet várni, nem pedig a külső körülményektől – mondta Papp Miklós, hozzátéve: észrevehettük az elmúlt évben, hogy „jó az online, de arra is rájöttünk, hogy mire nem jó: ráébredtünk a személyesség, a személyes közelség fontosságára”.

Az is világossá vált, hogy nekünk, embereknek „egy a sorsunk” itt a Földön, s itt az idő megélni a testvériség globalizációját a túlfogyasztás és a javak igazságtalan elosztása helyett, ahogy Ferenc pápa mondja.

Görföl Tibor pedig feltette a kérdést: Tudunk-e mit kezdeni magával az élettel, ha nem társulnak hozzá különféle szórakoztatási és figyelemelterelő eszközök? Magával a létezéssel tudunk-e mit kezdeni? „Természetesen nem becsülöm le azt, akinek súlyos nehézséget okoztak a járvány okozta hiányok, de talán a kegyelmi pillanat érvényessége most abban van, hogy ideje elgondolkodnunk a puszta létezésünkről. A belső világ mindig nagyobb, mint a külső, a belső tágasság mindig hatalmasabb lesz, mint a külső, és a belső lehetőségek mindig nagyobbak lesznek, mint a külsők.”

A belső tágasság felfedezéséből mindig kreativitás fakad. Ha valaki igazán mélyre hatol az élet valóságában és megbecsüli a létezés tényét, folyamatát, abból a megbecsülésből és felfedezésből élet fog fakadni. Ezt nem lehet megtanulni, de aki szeret élni, akörül élet lesz.

Ha szeretünk élni, akkor az élet növekedni fog körülöttünk.

A globális folyamatokra nem vagyunk hatással, és ez frusztrál minket, ám ha szeretünk élni, akkor tehetünk azért, hogy a közvetlen környezetünkben valaki kicsit jobban „jóllakjon”. Ezekben a kis gesztusokban lehet bízni, amelyek az élet szeretetéből fakadnak – mondta Görföl Tibor.

A Vigilia főszerkesztője a kerekasztal-beszélgetés végén az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a közelmúltban megjelent Kereszténység és koronaválság című könyvet, segítségül a felmerült kérdések átgondolásához.

A beszélgetés ITT nézhető meg teljes egészében.

Nyitókép: Wikipedia Commons; további fotók (archív): Merényi Zita; Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír