Közösségteremtés színjátszó körökkel – Beszélgetés Meskó Zsolt íróval, rendezővel

– Hogyan született meg Önben a gondolat, hogy templomszínjátszóvezető-képzést indít a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán?

– Az elmúlt két évben passiójátszó-tanfolyamokat szerveztünk Pasaréten, és ennek keretében Budapesten és vidéken huszonkét helyen születtek új passiók. Egyértelműen kimondhatjuk: van igény arra, hogy újjáalakuljanak a templomi színjátszó társulatok. A legtöbb helyen azonban probléma, hogy nem tudják, hogyan működjön egy ilyen csoport, ezért bele sem mernek vágni. Ez volt az egyik ok, ami arra késztetett minket, hogy elindítsuk ezt a képzést. Őszintén bevallom azonban: öt-hat éve foglalkoztat már a téma. Kidolgoztam a terveket, megkerestem keresztény felsőoktatási intézményeket, de elutasítottak, nem láttak fantáziát ebben. Eddig. De most a Sapientia igen.

– Elég különös, hogy mostanáig nem volt intézmény, amely befogadja ezt a képzést.

– Annak tükrében mindenképpen, hogy 1948-ig szinte minden magyar templomban és iskolában működtek színjátszó körök. Rendszeres volt a színjátszás oktatása is. A kommunista hatalomátvételt követően természetesen megszüntették ezeket a társulatokat mint a klerikális reakció melegágyait. A templomi színjátszó közösségek ugyanis egy-egy adott falu, kisváros szellemi magjai voltak; nemcsak a templomokban adtak elő darabokat, hanem megszervezték a településen a közösségi életet is. A kommunisták igazából ezt tartották veszélyesnek. Úgy gondolom, a közösségi szervezésre ma ismét óriási szükség van, az elmagányosodott emberek társadalmában ugyanis felbomlanak a klasszikus közösségek.

A közös értékek alapján újonnan létrejött társulatok azonban az alkotás révén tágabb értelemben is erőt adhatnak az adott településnek.

A régi templomi és iskolai színjátszó társulatok négy dologban voltak különösen erősek, amelyek miatt fontossá váltak.

– Melyek voltak ezek?

– Először is a közösségteremtés. Az előadott darabokat együtt hozták létre a társulatok tagjai. Közösen írtak, alkottak, próbáltak. Keresztény életünk egyik legnagyobb sorskérdése, hogyan tudjuk átváltani a „legyen meg az én akaratomat” arra, hogy „legyen meg a te akaratod, Uram”. A közösségi alkotásban felismerjük: nemcsak nekem van akaratom, hanem a másiknak is van jó ötlete, s ezt a kettőt össze kell egyeztetni. Onnantól kezdve, hogy felismerem és elkezdem tisztelni a másik akaratát, megszülethet bennem „a legyen meg a te akaratod”, amit Isten felé is ki tudok mondani.

A templomi vagy iskolai színjátszó társulatok másik előnye az volt, hogy mindazoknak, akik részt vettek a kör munkájában, fejlődött a kreativitásuk, az alkotó energiájuk. A mi templomi színjátszó előadásainkon gyakran hetven-nyolcvan ember is szerepel. Sokan megkérdezik tőlem: Zsolt, honnan tudtál ennyi tehetséges embert szerezni? A válaszom: nem én szereztem őket, ezek az emberek idejöttek, és a képességek egyszerűen bennük vannak.

Szerintem az isteni teremtés részeként megkaptuk a színjátszó képességet is, ugyanúgy, ahogyan az éneklés, a rajzolás, a futás képességét, csak ezt egyszerűen nem használjuk. Ám abban a pillanatban, amikor használni kezdjük, előjön, és némi csiszolás eredményeként fényre derül a mindnyájunkban meglévő kreatív alkotó képesség.

A hagyományos színjátszó körök érdemei között meg kell említeni azt is, hogy jótékony hatással voltak a fogalmi rendszer bővülésére. Ha a mai világban szeretném megfogalmazni, mi az, hogy megváltás, alázat, vagy mit jelent az, ha valaki erényes életet él, nagyon nehéz elmondani. A templomokban, iskolákban előadott színjátékok viszont bemutatták a szentek életét, vagy például két tulajdonság, a fösvénység és a szerénység küzdelmét. Ha eljátsszuk ezeket, vagy éppen a megváltást, mindez átélhetővé és megérthetővé válik a magunk és a nézők számára is.

Végül pedig e társulatok előnyei közé tartozott az is, hogy a színpadra lépő szereplőknek közönség előtt kellett beszélniük. Ezáltal fejlődött a beszédkészségük, a retorikai készségük, ki tudtak állni magukért, és képesek voltak nagyobb közönség előtt is beszélni. Katolikus közösségeinkben, de a szélesebb értelemben vett közéletben is ma azzal küzdünk, hogy nem tudunk beszélni. Ez a politikusaink nagy többségére is igaz. Nem tudjuk közvetíteni a gondolatainkat, mert nem tanítottak meg minket erre. Az évtizedekkel ezelőtti templomi, iskolai közösségi színjátszók hitelesen tudtak beszélni az evangéliumról, jól tudták tolmácsolni Jézus gondolatait. Ez a négy legfőbb szempont az, ami ma is érvényessé teszi számomra a közösségi színjátszást. Olyan vezetőket szeretnénk képezni, akik tovább tudják adni ezeket az értékeket a saját közösségeiknek.

– Mennyi ideig tart a képzés és milyen területekre terjed ki?

– Egyéves a képzés, szeptember 28-ától kezdődően tizenöt alkalmat jelent szombati napokon, reggel kilenctől délután öt óráig, ebédszünettel. Alapvetően színháztörténetet tanítunk, gyakorlati és elméleti színészi, illetve rendezői, művészeti vezetői ismereteket, dramaturgiát, közösségszervezést, bibliai történetmesélést.

Az egyik legfontosabb feladatunk megtanítani a képzésben részt vevőknek, hogy a bibliai történeteket miként lehet színpadon eljátszani úgy, hogy azáltal szélesebb rétegeket szólíthassunk meg.

– A bibliai történetmesélésnél arra gondol, hogy a különböző ó- és újszövetségi történeteket közelebb hozzák az emberekhez a színpadon?

– Vannak evangéliumi történetek, amelyeket rendszeresen olvasunk, mégsem értjük őket. Számomra az egyik legdöbbenetesebb példa ebből a szempontból a házasságtörő asszony története. Senki nem tudja, mit írt Jézus a homokba, és miért oda írt abban a helyzetben. Ha eljátsszuk ezt a történetet, akkor azonban teljesen egyértelműen kiderül mindez, mert megelevenednek a figurák, megjelennek mögöttük a sorsok, életutak, mozgások. Ez sokkal jobban hitelesíti a jelenetet, mintha csak a szavakat hallanánk.

– Meddig lehet jelentkezni a képzésre?

– Szeptember 15-éig. A részvételhez elegendő az érettségi bizonyítvány. Egyszerűen be kell adni a jelentkezési lapot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára. A főiskola honlapján a képzési kínálatban a továbbképzések között szerepel a közösségi színjátszóvezető-képzés, itt részletes tájékoztatást találhatnak az érdeklődők. A képzés fizetős, tizenöt alkalomra száznegyvenezer forint.

– Kik lesznek a tanárok?

– Világi és egyházi előadók is lesznek. Nagyon fontosnak tartom, hogy a leendő közösségi színjátszóvezetők megismerkedjenek olyan hivatásos színészekkel, rendezőkkel, akik bevezetik őket nemcsak az amatőr, hanem a profi színjátszás alapjaiba is. Ezért minden szombaton velünk lesz egy-egy neves szakember, akit hitelesít a pályafutása. Az első félév vendégtanárai között lesz Básti Juli, Kubik Anna, Rost Andrea, Eperjes Károly, Koltai Róbert, Mécs Károly, Puskás Tamás, Szirtes Tamás, Vecsei H. Miklós.

– Ön egyetemet végzett filmproducer, filmrendező, és hosszú évek óta vezeti már a Pasaréti Színjátszó Kört. Darabokat ír, passiójátszó-tanfolyamokat szervez, most pedig főiskolai közösségi színjátszóvezető-képzést indít. Mi az, ami ilyen erősen mozgatja a keresztény színjátszás irányába?

– Valóban elvégeztem anno a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, filmproducer szakon. Egy idő után azonban gondolkozni kezdtem azon, hogy művészként, alkotó emberként hogyan tudnám a képességeimet az Egyház szolgálatába állítani. Évekkel ezelőtt egy lelkigyakorlaton jött az indíttatás, hogy szervezzem meg Pasaréten a színjátszó kört. Amikor ez kivirágzott, érkezett a következő sugallat, hogy mindez ne csak nálunk legyen, a templomban, hanem az összegyűjtött tudást juttassuk el szélesebb körhöz. Ez is szépen működött. És akkor jött a következő gondolat: hogyan vihetnénk el ezt még több emberhez? Hála Istennek, a Sapientia rektora, Fehérváry Jákó és helyettese, Bagyinszki Ágoston, valamint az egyetem teljes vezetősége támogatta az elképzelésemet, és bevették a közösségi színjátszóvezető-képzést az akkreditált képzések közé. Ez azért fontos számomra, mert úgy érzem, nem magamtól csinálom ezt, nem származik ebből anyagi hasznom vagy bármi más előnyöm.

Mindannyian keressük az utunkat, és hiszem, hogy ez egy olyan képzés, amelyben sokan megtalálhatják a küldetésüket.

Én is mintha megtaláltam volna. Fontosnak tartom, hogy az életünk második felében az addigi tanítványi életmódból átváltsunk, és mesterré legyünk. Felelősségünk, hogy még ha dadogva is, de továbbadjuk azt a tudást, amit korábban megkaptunk.

A képzésről részletes információk IDE KATTINTVA olvashatók. Jelentkezési határidő: szeptemebr 15.

Porték: Lambert Attila; passió: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. augusztus 25-i számában jelent meg.