Krisztus a múltunk, jelenünk és jövőnk – Ternyák Csaba a római magyar zarándoklat utolsó napján

A beszélgetés szövegét szerkesztett formában közöljük.

– Három egymást követő napon három gyönyörű szép szentmise, ma, csütörtökön a Szentatyával való találkozás a VI. Pál csarnokban… Mi érintette meg leginkább a szívedet, érsek atya?

– A pápával való találkozás mindig különleges öröm, hiszen mi benne Krisztus földi helytartóját látjuk, és a mai Pétert. A pápa Péter utóda, ilyen módon ő az, aki ma számunkra közvetíti Szent Péter jelenlétét. Ezért mi úgy tekintünk rá, mint Péterre. Ezekben a napokban eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt azt ígértük, azért imádkoztunk, az volt a mottónk, hogy Krisztus a jövőnk. És most a jövőben élünk, hiszen tavalyhoz képest ez már a jövő. És nekünk még mindig Krisztus a jövőnk, de a múltunk és a jelenünk is Krisztus. Ez az, ami eltölt bennünket végtelen hálával, örömmel és bizalommal Jézus Krisztusban, aki mindig hűséges. Ő a hűséges tanú, aki mindig ott áll mellettünk, erősít bennünket és bátorítást ad nekünk, hogy mi is hűségesek legyünk hozzá. Ez történt ma is, amikor Péter apostol utódával találkoztunk, és az ő derűs lelkével.

Látjuk, hogy fizikailag mennyire összetört állapotban van, mégis süt belőle az öröm, sugárzik belőle a Jézus Krisztusnak való odaadottság, és ez mindannyiunkat megerősít.

Jó ott lenni a közelében, mert azt érezzünk, hogy biztos támasz, biztos példa mindannyiunk számára.

– Az érsekség hogyan élte meg a tavalyi pápalátogatást? Van-e valami hozadéka, gyümölcse az ő látogatásnak, amely Budapesten keresztül voltaképpen az egész Magyar Katolikus Egyháznak, pontosabban minden magyar katolikusnak, még a határainkon kívül élőknek is szólt, s amely bennünket, papokat is különösen megérintett?

– Részt vettünk természetesen a látogatáson mi is, mint ahogyan minden egyházmegyéből nagyon sokan. Örömömre szolgál, hogy erre a zarándoklatra, amit most szerveztünk, munkatársaimmal együtt is jó pár tucatnyian eljöttünk, egy teljes busszal, illetve többen repülővel.

A mai találkozón a Szentatyával ott ült az első sorban az a hét diakónusunk is, akiket másfél hónap múlva, június 22-én fogok felszentelni az immár megújuló egri bazilikában. Amikor [a látogatást követően] aztán a Szentatya elment, én is kihúztam magam, és úgy mondtam nekik: „Büszke vagyok rátok, hogy itt voltatok, itt vagytok, hogy ti is jókedvűek és derűsek vagytok, és hogy a Szentatya most megerősített benneteket is.” [A kispapok közül] hárman nem voltak itt, akik még a diakónusszentelés előtt állnak. Összesen tízen állnak majd a szentelési oltár elé: három diakónust és hét papot szentelhetek majd Isten kegyelméből. Úgy gondolom, hogy ez – bizonyos értelemben – tekinthető a pápalátogatás gyümölcsének is.

– Ahol élet van, ott van hivatás is – ezt Szent II. János Pál pápa oly sokszor és oly nagy szeretettel ismételte el. És ha már az ő neve – gondviselésszerűen – szóba került: te az ő szárnyai alatt is szolgáltál. Sok év eltelt hazaköltözése óta. Mit őrzöl a szívedben róla?

– Nagy-nagy szeretetet és hálát iránta. Most itt vagyunk a Szent Péter-bazilika sekrestyéjében, ahol van egy kis kápolna. Eszembe jut a több évtizeddel ezelőtti püspökszentelésem, amikor rám tette a kezét. Életre szóló élmény, megerősítés és bátorítás volt számomra is, hogy fiatalemberként kiválasztott arra, hogy püspöki szolgálatba lépjek. Később a munkatársa is lehettem, és biztos Ferenc pápa sem venné rossz néven, ha hallaná, hogy bizonyos értelemben rá úgy tekintek, hogy ő az én pápám, mert vele közvetlen személyes kapcsolatba is kerülhettem, ami kitüntető volt, ugyanakkor az embert alázatra is készteti. Jó visszagondolni rá, és kérni az ő segítségét, közbenjárását az Egri Főegyházmegyéért, az egész Magyar Katolikus Egyházért, a Világegyházért – és az én személyemért is –, hiszen ő már ott van a szentek és a nagy pápák körében, Isten országában.

– Mint főpásztor, mit tudnál most szólni a papjaidról? Milyen a kapcsolatod velük, milyennek találod őket?

– Nagyon jófejek (nevet – a szerk.),

nagyon jófejek a papjaim, nagyon szeretem őket. És megbocsátják nekem, hogy én nem gyakran látogatom őket. Ők viszont szívesen látogatnak engem, és tudják, hogy olyankor mindig az atyai házba jönnek.

Ugyanakkor természetesen mindig megyek mindenhova, ahová hívnak. De úgy nem szoktam menni, hogy egyszer csak megjelenek váratlanul. Nagyon szeretem a papjaimat, mert hűségesek – Istennek legyen hála. Nem akarok dicsekedni, sem számokat mondani, de hűségesek, és ez a legfontosabb.

– És a jó egri hívekről – utolsó gondolatként?

– A jó egri hívek alig várják, hogy újra megtölthessék a bazilikát, amelyről néhány hét múlva lehull az a fátyol – eltűnik az a kerítés, válaszfal –, amely a felújítás alatt álló, illetve már felújított részeket eddig elválasztotta. Így végre ismét a maga teljes pompájában tűnhet fel előttünk, hogy ott állhassunk, imádkozhassunk és dicsőíthessük az Urat. A bazilikánk homlokzatán látható felirattal – „Venite adoremus Domini” – hívtam meg szeptember 28-ra, egy nagy találkozóra a főegyházmegye híveit, hogy „Jöjjetek, imádjuk az Urat!” Ez lesz az a nagy ünnepünk, amikor a megújult bazilika megáldására sor kerül.

Az interjút készítette: Vértesaljai László SJ/Vatikáni Rádió

Lejegyezte: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Merényi Zita; Vatican News

Magyar Kurír