Megmentette aznap az Örökkévaló Izraelt – Glitzenstein Sámuel rabbi a pészahról és a széderestéről

– Mire vezethető vissza a pészah ünnepe?

– Minden ünnep emlékezés népünk életének fontos pillanataira. A pészah története Ábrahám ősapánkkal kezdődik, akivel az Örökkévaló szövetséget kötött: különleges feladatot kap és ígéretet, hogy nagy nép atyjává teszi őt, népének pedig országot ad, de leszármazottainak előbb szolgaként kell élniük egy idegen nép között. Amikor Jákob három nemzedékkel később látta, hogy József király lett Egyiptomban, és odasereglettek a zsidók, akkor értette meg, mit mesélt egykor a nagyapja. Jákob tudta, milyen élet következik, tudott a népre váró tragédiákról, de azt is tudta, ez az isteni terv, ezen át kell mennie a népnek.

Gyakorta az ember életében is így van ez: minden „ugrás” (pészah), azaz fellendülés előtt van egy lejtmenet, az elrugaszkodás lehetőségével, lendületvétel. Saját életünkben a hullámvölgyek egy-egy „pillanat a nagy pillanat előtt”.

Bírni kell, ki kell tartani, mert nem az az utolsó. Amikor a zsidók kimentek Egyiptomból, tudták, hogy vége a nehéz időknek, elindulnak az ígéret földje felé, és a felé a feladat felé, amit Istentől kaptak.

– Hogyan készülnek a pészah ünnepére?

– A pészah hetében nem szabad kovászos kenyeret enni, és a lakásban sem lehet egyetlen morzsa sem. Már hetekkel pészah előtt elkezdődik a takarítás. A mi családunk már két hónappal ezelőtt tisztogatásba fogott, mindannyian együtt, a feleségem és a kilenc gyerek. Mindent megtisztítunk, lemosunk, kifényesítünk. Kifordítjuk a zsebeket, nehogy morzsa legyen bennük. Isten azt kívánja tőlünk, hogy egy évben egy hét legyen kovásztalan. Ez a külső. De meg kell szabadulnunk a „belső kovásztól” is, a büszkeségtől, a kivagyiságtól.

Belső lakásunkat is ki kell takarítanunk, ami sokkal nehezebb.

Mindenkinek magának kell átgondolni, mitől kellene megszabadulnia, hogyan rak rendet az életében, hogyan tér vissza a szerénységbe. Az ünnep másik megnevezése – a pászka ünnepe – az önmegtagadásra, a szerénység kötelezettségére figyelmeztet.

– Kap ehhez az ember útmutatást?

– Minden embernek más és más téren kell dolgoznia önmagán. A Tóra hatszáztizenhárom szabályt állít elénk, de az ezek teljesítéséhez szükséges erőfeszítés más és más. Rabbiként az a feladatom, hogy keressem az emberekben a jót.

Ahogy egyetlen szál gyufa be tudja világítani az egész szobát, úgy egyetlen jó tulajdonság is fel tudja emelni az egész embert.

A jót erősítve elvész a rossz. Ezért egy micvát (jó cselekedetet) ajánlok az embereknek.

– A hosszú felkészülés után elérkezik az ünnep fénypontja, a szédereste. Mit jelent és mit üzen maga a szó?

– A pészahot megelőző szombaton már érezzük az ünnepet, azt a nagy pillanatot, ami a legfontosabb a zsidó nép életében. A széder szó azt jelenti, rend, rendezettség. A Hágáda, a szertartáskönyv tizenkét lépésben pontosan leírja az este menetét. Ezt a rendet kell követni. Nagyon fontos az ember életében a rend. A szédereste azt üzeni, higgyünk abban, hogy életünk egy rendet követ, Isten visz minket előre. Ha elfogadjuk ezt, nyugodtak lehetünk, mert tudjuk, Isten vezet minket. Életünkben mindennek oka van, ám ezt mi gyakran csak évek távolából értjük meg. Isten azonban látja az egész képet. Mózes azt kérte Istentől, hadd lássa az arcát. Isten azonban nem teljesítette a kérését. Mózes Isten hátát láthatta – olvassuk a Tórában. Mit fejez ki Mózes kérése? Azt, hogy érteni akarta a jelent, annak minden miértjét abban a pillanatban, amikor történik. Azt az ajándékot kapta Istentől, hogy megértheti a miértet, de csak miután már megtörtént.

– Milyen hagyományra tekint vissza a szédereste?

– Az Egyiptomban eltöltött utolsó éjszakára. Isten azt a kérést intézte a zsidókhoz: vegyenek egy bárányt, áldozzák fel, és vérével kenjék be az ajtófélfát. A megjelölt házak lakóit megkíméli, a többiben elpusztítja az elsőszülöttet. Ez volt a tizedik csapás. A bárányt teljes egészében el kellett fogyasztani az utolsó vacsora estéjén. Mivel ez nagy mennyiség volt, Isten azt kérte, hogy a zsidók hívják meg a szomszédokat, az idegeneket, legyenek a vendégeik. Ez a kérés azt üzeni, hogy évente egyszer nincsenek határok, nincs büszkeség, mindenki együtt vacsorázik. „Mindenki, aki éhes, jöjjön és egyen velünk, minden nélkülöző jöjjön és töltse velünk a pészahot” – hangzik el a Hágádában. Amerikai kezdeményezés, hogy minden széderestén legyen egy üres szék az asztalnál azok emlékére, akik már nincsenek közöttünk. A mesterünk, Menachem Schneerson, a lubavicsi rebbe azt mondta, szép gondolat, de az a szék ne maradjon üresen. Minden család keressen egy zsidót, aki nem tartja az ünnepet, és hívja meg.

– „Beszéld el fiaidnak!” Hogyan élik meg ezt a családban?

– Az idősebbnek kötelessége elmondani a gyermekeknek a kivonulás történetét, hogy ébren tartsák a nagy szabadulás emlékét. Ez micva. Olyan dolgok történnek ezen az estén, amik felkeltik a gyerekek figyelmét, így megkérdezik, mi és miért történt. Fontos, hogy a gyerek kíváncsi legyen, mert akkor figyelni fog. A széderest nem egy eleme azért iktatódott a szertartásba, hogy felébressze a gyerek érdeklődését, és az kérdezni kezdjen. Kiskorától ismeri az egyiptomi kivonulás történetét, és átérzi, hogy az a saját történetének is része. Ez a tudás tartja meg nemzedékről nemzedékre a zsidóságot. Számomra a születésemtől az életem része ez. Tudjuk, várjuk, készülünk rá.

Mióta Magyarországon élünk, két széderesténk van. Az egyik a zsinagógában, ahová több száz embert meghívunk, olyan zsidókat is, akik nem kaptak zsidó nevelést. A másik a családban, ahol a gyerekekre tudok koncentrálni, nekik mesélek, őket hallgatom.

A gyerek, aki megfigyelte a hosszadalmas ünnepi előkészületeket, a különösen alapos nagytakarítást, s látja a szédertálon a különféle zöldségeket, az asztalnál a különleges ülésmódot, azt kérdi: miért különbözik ez az éjszaka a többitől? Így indul az esténk, és a gyerekek kérdései által vezetve feltárul az egész történet.

Közben szimbolikus ételeket fogyasztunk, elhangzanak áldások. Hosszú idő, amíg eljutunk magához a vacsorához, ami ezen a napon különösen bőséges. Az utat végig kell járni. Keserűfű, csípős torma, sós víz. Az embernek nehéz az élete, sok a sötétség körülötte a világban. Türelem kell, tudni kell kivárni.

– Hogyan zajlik az este?

– A széderezők valóban úgy érzik, mintha ők maguk vonultak volna ki Egyiptomból. A széder a kivonulás történetének elbeszélése. Kérdez a gyermek, beszél a felnőtt, vannak dalbetétek, továbbá szimbolikus ételek sokasága, a szabadulástörténet előadásának kellékei. Minden azt jelzi, hogy jelentős változás történt. Attól, hogy nélkülözzük a megszokott ételeket, a különleges alkalom még jobban megmarad az emlékezetünkben. Az este a kidussal kezdődik, áldással, és az előírt négy pohár bor közül kiisszuk az elsőt. A szertartás kiemelkedő része a tíz csapás felsorolása: vér, békák, tetvek, vadállatok, dögvész, fekélyek, jégeső, sáskajárás, sötétség, az elsőszülöttek halála.

– Melyek az este legfontosabb kellékei és szimbolikus ételei?

– Meghatározó a szédertál, amelyre a széderhez szükséges ételféleségek kerülnek: macesz, szárnyas nyakcsontjának egy darabja, keménytojás, saláta és reszelt torma, reszelt alma, körte és őrölt dió keveréke borral, nyers hagyma vagy főtt burgonya és sós víz. Ebbe a könnyeket jelképező sós vízbe vagy ecetbe mártva fogyasztják a zöldséget a széder első fogásaként, emlékezve arra, hogy őseink az elnyomás alatt is sokasodtak, ám a szolgaság sok könnyel járt. Az est során négy pohár bort fogyasztanak el, ennek szintén megvan a meghatározott rendje.  

– Mivel zárul az este?

Isten dicséretével. Ő tervezte az utat. Csodát művelt velünk. Várjuk a következőt.

„Jövőre Jeruzsálemben” – ezzel fejeződik be az este. Hála Istennek, hogy tudunk ünnepelni. Ezzel fejezzük ki azt a reményünket is, hogy a világon szétszóródott zsidóság, mindnyájan, egyszer majd együtt ünnepli a szabadság ünnepét az ősi zsidó fővárosban.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 31. – április 7-i ünnepi számában jelent meg.