Merjük észrevenni a bántalmazást! – Dobszay Benedek OFM a Sapientia új gyermekvédelmi képzéséről

– A Sapientián már évek óta folyik gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó és család-, gyermek- és ifjúságvédő szakpedagógus-képzés. Miben új a most induló kurzus?

– Gyermekvédelem alatt mást ért a szociális-pedagógiai-társadalomtudományi szakma és az Egyház. Az előbbi a klasszikus családvédelmi rendszerek működésével foglalkozik, tehát a pedagógiai szakszolgálatok, a gyámhivatal és hasonló intézmények szerteágazó tevékenységével. Az Egyházban a kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélések miatt lett fontos téma a gyermekvédelem, világossá vált, hogy ezzel a területtel el kell kezdeni foglalkozni.

Meg kell vizsgálni, hogyan vagyunk benne azokban a helyzetekben, amelyekben kiskorúakkal találkozunk, egyáltalán hogyan viszonyulunk az Egyház múltbeli eseményeihez ezen a területen.

– Van előzménye ennek a gondolatnak Magyarországon?

– Szerzetesi körben az utóbbi 4-5 évben komoly munka indult el, amely nemcsak gyermekvédelemmel, hanem tágabb körben az emberi méltóság védelmével foglalkozik, ezt Emberi Méltóság Stratégiának neveztük el. Központi kérdései, hogy amikor gyerekekkel, szociális intézményeinkben élőkkel foglalkozunk – vagy akár a közösségeinken belüli, sőt a kollegiális, lelkipásztori viszonyainkban – hogyan tudunk egy olyan működésmódot elősegíteni, amely tiszteletben tartja a másik ember méltóságát és határait. 2018 után fogalmazódott meg ez a gondolat, 2020 és 2025 közé terveztük a program első szakaszát, ennek volt Rudan Mária a vezetője, aki fiatalon hunyt el váratlanul. Eközben

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia központi intézménye, a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) is komoly munkába kezdett ezen a területen.

– Mi vezette Önöket arra, hogy kifejezetten felnőttképzést indítsanak ebben a témakörben?

– A Szentszék biztatására és kezdeményezésére a Gregoriana, a Pápai Gergely Egyetem Antropológiai Intézetében több mint tíz éve indult egy interdiszciplináris képzés gyermekvédelem témában, ennek szakmai szülőatyja a jezsuita Hans Zollner. A Pápai Gergely Egyetem többféle formában teszi elérhetővé ezt: diplomás képzésként, licencia és doktori képzésként, valamint egy kevert (blended) formában, melynek licenszét külföldi országokba is kiadják. Ez utóbbiban részben online folyik az oktatás a Gregoriana szerverén keresztül, részben helyben, a helyi befogadó intézmény által szervezett találkozási alkalmakon.

Hazahozva a Szentszék által támogatott szakmai programot, szerettük volna itthon is megvalósítani a Pápai Gergely Egyetem gyermekvédelmi képzését, így a Sapientia megszerezte ennek a kevert formájú képzésnek a licenszét.

Kezdettől fogva úgy egyeztünk meg a Gregorianával, hogy a mi képzésünk tágabb területet ölel majd fel, mint az övék. A Pápai Gergely Egyetem ugyanis eddig alapvetően az egyházi körben gyermekekkel szemben elkövetett szexuális tartalmú helyzetekre fókuszált, mi azonban azt mondtuk ki, hogy

nem csak egyházi körben, nem csak egyháziak által elkövetett, nem csak gyermekeket érintő és nem csak szexuális tartalmú határátlépésekkel szeretnénk foglalkozni.

A Rómában megvalósuló kurzus is efelé fog bővülni, átdolgozzák ennek érdekében a saját tananyagukat, de ebből a szempontból most megelőzzük őket.

– Milyen képesítést kapnak azok, akik elvégzik a gyermekvédelmi képzést?

– A befogadó szervezet Magyarországon a Sapientia-főiskola, amely megkötötte a szerződést a Gregorianával. A mostani kurzus végén a Sapientia a Gregoriana papírját fogja kiadni a megfelelő tanulmányi egységek elvégzéséről. Ebben a félévben ugyanakkor megszerezzük a magyar akkreditációt is, így jövőre már százhúsz órás, hat hónapig tartó kurzust hirdetünk meg nyilvánosan, amelyre a téma iránt elkötelezett, ugyanakkor annak súlyát viselni képes hallgatókat várunk jelentkezés, előzetes elbeszélgetés után. Eközben látjuk, hogy a téma és a már felgyűlt magyar tudásanyag ennél több időt is igényelne.

– Kik a most induló kurzus résztvevői?

– Elsőként olyan szakembereket szólítottunk meg, akik egyházi körben találkozhatnak határátlépésekkel vagy bántalmazásokkal, tehát pedagógusként, szociális intézményi, vagy gyermekvédelmi dolgozóként, szerzetesként, papként az Egyházban dolgoznak. Nem nyíltan hirdettük meg a felvétel lehetőségét, hanem megyéspüspököket és szerzetes-elöljárókat szólítottunk meg, kérdezve, hogy ők kiket ajánlanának. A mostani tizenhét résztvevő között vannak szerzetesek, papok és világiak, pedagógusok, gyógypedagógusok, védőnők, szociális munkások, és más, egészen különböző terület képviselője. A szervezést jelenleg ketten végezzük Szentes Judit szociális testvérrel, a Katolikus Pedagógiai Intézet munkatársával, ami tükrözi, hogy tágabb körű együttműködés áll az induló képzés mögött, nem csupán a Sapientia-főiskola.

– Hogyan épül fel a százhúsz órás felnőttképzés?

– Három „oszlopra” épül a kurzus, az első a tartalom- vagy információátadás. A második a készségfejlesztés, tehát az együttműködés és együttgondolkodás, valamint a meghallgatás képességének fejlesztése. A harmadik oszlop az attitűdfejlesztés, vagy kultúraalakítás. Ez utóbbi arra vezet rá, hogy

milyen a hozzáállásunk ehhez kérdéskörhöz, mit kezdünk a zsigeri félelmeinkkel, ellenállásásunkkal, mit kezdünk azzal, hogy ez a téma hatással van a hitünkre.

A képzés során nagyon fontos szerepet kap a reflexió. A résztvevőknek minden egyes témáról személyes reflexiót kell írniuk, amit minden alkalom előtt átbeszélnek a mentorukkal. A találkozáson a kiscsoportos beszélgetések mellett van vezetett ima, amikor bevisszük a spirituális térbe a nehezebb témákat, mint például az elkövetőkkel és az áldozatokkal való találkozás tapasztalatát, vagy épp a saját szexualitásunk kérdéseit. Míg az informatív, tartalmi elemeket elsősorban online sajátítják el a résztvevők, addig a találkozásokon műhelyfoglalkozások keretében mélyítik el a különböző témakörökben szerzett ismereteiket.

– Milyen témakörökkel találkoznak majd a résztvevők?

– Szó lesz az emberi méltóságról, a rejtett és kifejezett normákról és a normakövetésről, mintázatainkról. Fontos téma az intimitás és a szexualitás, az egészséges emberi és hitbeli fejlődés. Megismerjük, mik az áldozattá válás rizikófaktorai, jelei és a folyamata, miért hallgatnak az áldozatok, miért traumatizálódnak, egyáltalán hogyan beszéljünk velük, és mik a gyógyulás lehetőségei. Ugyanígy megvizsgáljuk a másik oldalt: mik az elkövetővé válás rizikófaktorai, jelei, milyen típusú emberek az elkövetők, mi számukra a gyógyulás lehetősége. Ugyanakkor a bántalmazásoknak másodlagos és harmadlagos szereplői is vannak, mint a család és a tágabb környezet, az intézmény. Felmerülnek a jogi és kánonjogi szempontok is.

Beszélni kell az eljárásrendekről, jelzéstételről és az esetek kommunikációjáról, valamint arról, hogy az Egyház múltjában milyen jó és rossz válaszok születtek a bántalmazásokra, továbbá természetesen a megelőzésről, a prevencióról.

Ami újszerű, hogy kitérünk a keresztény közösségeken belüli határátlépésekre, spirituális határátlépésre, azaz hogy akár a gyóntatásban, akár a lelkivezetésben hogyan valósul meg a határok tiszteletben tartása. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a kísérésben dolgozók lelki egészségével is foglalkozzunk. Ez az egész témakör visszahat a papság teológiájára, az egyházképre, az Egyházról szóló tanításra is. Erről szintén szeretnénk közösen gondolkodni.

– Milyen volt a képzésük fogadtatása?

– Sokan lelkesen támogatnak. Találkoztunk olyan reakciókkal is, hogy fontos ez a témakör, de talán túlságosan divatos erről beszélni, nem olyan súlyú ez a probléma, mint ahogyan gondoljuk. Tapasztaljuk, hogy erősek a félelmeink és a megtámadottság érzése is. Ezzel együtt a reakciókból úgy látom, hogy Magyarországon az Egyház nem tagadja le, hogy vannak ilyen problémák, és érdemes ezzel kezdeni valamit. Számomra most a legfontosabb, hogy induljunk el, és aki akarja, használja fel mindazt, amit mi fel tudunk kínálni.

– Mit várnak a képzéstől, mi a célja?

– Szeretnénk, hogy akik részt vesznek, azokban attitűdalakulás menjen végbe: elsősorban azokhoz az emberekhez, akikkel a szolgálataik során találkoznak, érzékenyebben álljanak hozzá. Engedjék át magukon ezeket a témákat, akár úgy is, hogy találkoznak saját sebeikkel vagy éppen hibáikkal.

A bántalmazásnak sokféle formája lehet, magunkban is felismerhetünk kellemetlen határátlépéseket.

Szeretnénk, ha az ismeretek átadása mellett a résztvevők nagyobb figyelemmel és tapintattal állnának a munkájuk során tapasztalt helyzetekhez. Ugyanakkor ők is kifejezetten igénylik, hogy eszközöket kapjanak, hiszen sokféle bántalmazással találkoznak, így családon belüli vagy korosztályon belüli esetekkel is.

– Általában milyen bántalmazásokat vesznek észre a környezetükben?

– Amikor az Egyházban bántalmazásról beszélünk, szinte mindig az a sztereotip gondolat kerül elő, hogy papok követnek el szexuális abúzust mások ellen. Ugyanakkor nem ezzel találkozunk legtöbbször. Az intézményeinkben pedagógusaink, szociális munkatáraink, gondozóink folyamatosan fedeznek fel az általuk segített gyerekek körében olyan bántalmazást, amely a családban vagy saját korosztályos csoportjukban történnek, akár valós, akár online térben. Ugyanígy tapasztalnak kollegiális viszonyban történő határátlépéseket.

Az elhanyagolásról még nem is beszéltünk, ami a jóléti környezetre nagyon jellemző. Ilyen például az, amikor egy jól szituált család nem akarja fejlesztésre vinni arra szoruló óvodás gyermekét, pedig ha nem kap korai fejlesztést, az elhanyagolásnak számít.

Fontos, hogy ezeket a helyzeteket észrevegyük, találjunk eszközöket a megoldásukhoz, tudjunk segítséget nyújtani. Ezzel együtt a határátlépések sajátos terepe az egyházi, intézményi, spirituális hatalomhoz kötött túlkapás vagy abúzus, amelynek sajátos dinamikája van. Fontos felismerni, hogy ezen a területen mire kell odafigyelni, mi az, amit akár a papságra, egyházi életre való felvételnél, akár a hivatásban élők lelki egészségénél, egészséges személyiségfejlődésénél szem előtt kell tartani.

– Hogyan látja, mi az Egyház feladata ezen a téren?

– Kérdés, hogy az Egyház mint intézmény hogyan van jelen ezen a területen: elfedi az eseteket vagy felfedi, kezeli, vagy nem kezeli.

Nagy szükség van az egyházi körben szolgálatot tevők, hivatásban élők vagy akár világi dolgozók lelki egészégének védelmére, hiszen azt látjuk, hogy az abúzusok egy része abból származik, hogy az emberek szétcsúsznak a saját személyiségükben.

Kiégnek, kifáradnak, infantilizálódnak, megtorpannak kapcsolati rendszerük normális alakítási képességében. A bántalmazások, határátlépések sokszor ezeknek a tünetei, és egyáltalán nem csak a szexualitás terén nyilvánulnak meg. Ezeknek a problémáknak jele lehet akár anyagi kérdésekhez, ügykezelésekhez való hozzáállás, de akár egy egyházi személy magatartási stílusa, például, hogy előfordul-e verbális abúzus a kommunikációjában, elnyomja-e a munkatársait. Mi itt a képzés során nem akarunk senkinek semmit sem a fejére olvasni, nem akarunk ítélkezni, de szeretnénk, hogy aki erőt érez magában, azokkal induljunk el együtt, és merjünk gondolkodni ezekről a kérdésekről! Ezért is mondjuk, hogy a leglényegesebb a belső kultúra alakulása.

Sokan már mernek segítséget kérni, szembenézni a félelmekkel, elakadásaikkal, problémás működésmódjaikkal. Merjünk alakulni ezen a téren, mert eszköz van a kezünkben hozzá!

Ezek ráadásul nem csupán emberiek, mert az Úr kegyelmi eszközöket is ad. Ez a terület elsőre nagyon félelmetes, sötét és fájdalmas. A keresztet azonban a feltámadás követi. Ha hittel szembe merünk nézni ennek a területnek a drámájával, az különleges kegyelmek forrása lehet. „Legyetek a világ világossága! (Vos estis lux mundi)” – ez a felszólítása az Egyház egyik gyermekvédelemmel kapcsolatos dokumentumának. Úgy gondolom,

ha jól van jelen az Egyház közössége ezen a területen, az képessé tesz minket arra, hogy az élet egyik fontos területén a remény jele és a világ világossága legyünk.

Fotó: Merényi Zita (archív)

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír