Merjünk beszélni az érzéseinkről! – Negyvenéves a hazai Házas Hétvége

– Mióta állnak kapcsolatban a Házas Hétvégével?

Körmendi Gábor: 2001-ben vettünk részt az első hétvégén, ettől kezdve aktív tagok vagyunk a közösségben.

Körmendi Zsófia: Egy baráti házaspár hívott el minket erre az alkalomra. Úgy tudtuk, hogy ez egy lelkigyakorlat lesz. Arra nem számítottunk, hogy ennyire rólunk szól majd, és hogy ilyen erősen tudunk kettőnkre koncentrálni. Kiemelkedő mozzanata volt ez a házasságunknak. Akkor nyolc éve voltunk házasok, a harmadik gyerekünket vártuk. Túl voltunk már egy válságon, úgy éreztük, viszonylag jó házasságban élünk, de a Házas Hétvége új irányba vitte a kapcsolatunkat, új lendületet adott neki.

– Miben mutatkozott meg ez?

K. G.: Megismerkedtünk egy újfajta kommunikációs módszerrel, amelynek lényege az érzéseink megosztása a társunkkal.

Mindig oda kell figyelnünk egymásra, nem szabad hagynunk, hogy a párbeszédünk felületes kérdésekből és válaszokból álljon, a lélek mélyéig kell hatolnunk.

K. Zs.: A házas hétvégén tanultuk meg, hogy merjünk beszélni az érzéseinkről. Ez alapjaiban határozza meg a kommunikációnkat, melynek révén még közelebb kerülhetünk egymáshoz. Már az első házas hétvégén ismét nagyon közel éreztük magunkat egymáshoz, és megéltük azt az örömöt, amit nyolc évvel korábban, az esküvőnk utáni időkben.

– Sokfelé járok az országban, rengeteg emberrel találkozom. Katolikus házaspároknál időnként azt tapasztalom, talán túlságosan biztonságban érzik magukat, hiszen a házassági eskü holtomiglan-holtodiglan szól, s ettől könnyű azt gondolni, hogy nem kell különösebb erőfeszítést tenni a kapcsolatért, ha más nem, a gyerekek úgyis összekötik a házasfeleket. Voltak ilyen jelek az Önök házasságában?

K. G.: A holtomiglan-holtodiglan valójában a földi életünk végéig tart. Amikor a szerelem szeretetté szelídül, amikor a napfény helyét átveszi a szürkeség, szükség van arra, hogy az ember kimozduljon ebből, függetlenül attól, hogy a házaspár katolikus, keresztény vagy nem hívő.

K. Zs.: Én nem gondolom, hogy a katolikus házaspárok túlzottan biztonságban éreznék magukat. Ha csak a mi példánkat vesszük: éltünk egymás mellett, jöttek a gyerekek, és Gábor már nem állt az első helyen az életemben.

Az első hétvége nyitotta rá a szememet arra, hogy Isten után a férjemnek kell az elsőnek lennie számomra ahhoz, hogy a családunkban harmónia legyen.

Ha a kettőnk kapcsolata jó, akkor az egész családnak, a gyerekeknek is jó. Ha apa, anya rendben van, akkor az egész családban béke és nyugalom uralkodik.

– A magyarországi Házas Hétvége a közelmúltban ünnepelte létrejöttének negyvenedik évfordulóját. Mit tudhatunk a kezdetekről?

K. Zs.: 1983-ban egy keletnémet házaspár jött Magyarországra, és néhány magyar katolikus házaspárnak házas hétvégét tartottak német nyelven. Egy évvel később, 1984-ben egy osztrák házaspár érkezett, Wolfgang és Hanna Mandl, Reinhold Ettel katolikus pappal együtt. Ők már tolmács segítségével tartották a hétvégét. Egy nagyon nyitott szívű magyar házaspár, Csanády Márti és Misi felkarolták a kezdeményezést, ők lettek a hazai Házas Hétvége alapítói és motorjai, Blanckenstein György atyával együtt. Ne felejtsük el, hogy 1984-ben még szocializmus volt Magyarországon, ezért a Házas Hétvégét csak titokban lehetett működtetni. A rendezvényeken kiosztandó lapok el voltak dugva a nagymama pincéjében, hogyha esetleg a rendőrség házkutatást tartana a Csanády házaspárnál, ne legyen bajuk ebből.

K. G.: Budapesten többször tartottak házas hétvégét – akkoriban még alapozó hétvégének nevezték –, majd eljutott a kezdeményezés vidékre, és később a határon túlra is: a Vajdaságba, Felvidékre, Erdélybe, Partiumba, Kárpátaljára. Az utóbbi helyen jelenleg nem működik.

– A Magyar Katolikus Egyház hogyan viszonyult a Házas Hétvégéhez az első időkben?

K. Zs.: A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciához 1989-ben mentünk el bemutatkozni. Már a kezdetektől számíthattunk Blanckenstein György atyára, Bíró László püspök atyára (aki akkor még pécsi káplán volt), a vajdasági Nagy József atyára, Incze Béni atyára Erdélyben, Ács István füzéri plébánosra (későbbi egri segédpüspökre), Farkas Béla atyára, aki szekszárdi, majd pécsi plébános volt.

– A Házas Hétvége lelkiségi mozgalom (Marriage Encounter) az elmúlt ötven évben világszerte közel száz országban több mint három és fél millió házaspárnak segített megújítani a kapcsolatát, és teljesebben élni meg a házasságát. Magyarországon hányan vettek részt első hétvégén, és jelenleg hány tagja van a mozgalomnak?

K. Zs.: Eddig közel 9200 házaspár vett részt első hétvégén. Összesen 832 hétvége volt az eltelt negyven év alatt, s ezeken több mint 450 atya vett részt.

K. G.:  Rendszeresen 2500 pár jár a házas hétvégekre. De

a mozgalmunk nemcsak házasoknak, hanem katolikus lelkipásztoroknak, szerzeteseknek, nővéreknek is szól, nekik arról, hogy miként erősíthetik meg a kapcsolatukat a közösségükkel.

– Itthon Budapest a központ?

K. G.: Magyarországon a mozgalmunknak tíz tartománya van, mindegyiknek az élén egy-egy vezető áll. A tartományok tovább tagozódnak régiókra, területekre, csoportokra.

K. Zs.: Központról azonban nem beszélhetünk. Háromévente változik az is, hogy ki a hazai Házas Hétvége nemzeti felelős házaspárja. Előttünk a Kovács házaspár töltötte be ezt a tisztséget, ők Érsekcsanádon laknak. Mi budapestiek vagyunk, de voltak előttünk szekszárdiak, simontornyaiak is országos felelősök.

– Nemzeti felelős házaspárként milyen feladatok hárulnak Önökre?

K. G.: Ebben a felelősségben nem ketten, hanem hárman szolgálunk. A megválasztott felelős pár választ maga mellé egy atyát a három évre. A teamünk harmadik tagja Jeney Gábor atya, aki Soltvadkerten plébános, és 2008 óta tagja a közösségnek.

K. Zs.: Tartjuk a kapcsolatot a tartományfelelősökkel, továbbadjuk az Európa Tanácsban meghallgatott bevezetőket, mindazokat a gondolatokat, melyek révén gyarapodhat a közösségünk. Nemzeti felelős teamként képviselnünk kell Magyarországot Európában. A legfőbb feladatunk talán az, hogy lelkesítsük a házaspárokat, s őrizzük és továbbadjuk a mozgalmunk lelkiségét.

– Mi ennek a lelkiségnek a lényege?

K. Zs.: Három alapvető dolog határozza meg a házasságot: a szellemi, a lelki és a testi kapcsolat. A szellemi kapcsolat lényege a kommunikáció, a lelkié a közös imádság, a testi kapcsolaté pedig az érintés, vagyis a szexualitás, bár inkább az intimitás szót használnám. A Házas Hétvége célja, hogy ráirányítsa a házaspárok figyelmét ezek kiemelkedő jelentőségére. Ha ugyanis ezek a területek megfelelően működnek, biztos, hogy rendben lesz a házasságuk.

– Ha esetleg súlyosabb gondok adódnak a házasfelek között, akkor is tud segíteni a Házas Hétvége?

K. G.: Ez esetben mindenképpen szükség van a nyitottságra, fölvállalva a konfliktust, hogy aztán végül jól jöjjünk ki belőle. Örökbecsű figyelmeztetés Szent Páltól: ne térj aludni haraggal a szívedben. Beszéljünk őszintén a problémával kapcsolatos érzéseinkről, és mindkét fél törekedjen arra, hogy minél előbb és minél kisebb sérüléssel feloldja a konfliktust.

K. Zs.: Nagyon fontos mondata a Házas Hétvégének:

a szeretet döntés. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert túl kell lépnem az egómon, a sértettségemen és sok mindenen ahhoz, hogy őszintén azt tudjam mondani: melletted döntöttem.

A másik meghatározó mondat pedig: azt akarom, hogy neked jó legyen. Ha a másik lesz számomra a központ, és nem én, akkor ez működni fog. Azt azonban tudni kell, hogy a házas hétvége nem problémamegoldó hétvége, nem a válságban élő házaspárok mozgalma. Nem szakemberek tartják, itt mindenki önkéntes. Azok a párok, amelyeknek a tagjai bevezetőket, előadásokat tartanak, a saját életükből vett példákat mondanak el, de pont ezek a példák lesznek azok, amelyek lehetővé teszik, hogy a problémákkal küszködő párok is megnyíljanak egymás előtt. Lényeges az is, hogy a gondokat nem csoportban osztják meg egymással a házasfelek, hanem szigorúan egymás között. Ha valakinek meghallgatásra, segítségre van szüksége, ott van a teamhez tartozó atya, aki – ha szükséges –  beszélget velük. A teamet alkotó párokkal is meg lehet osztani a nehézségeket, de mások előtt nem kell „kiteregetni a szennyest”, egymás között érdemes megbeszélni. A házas hétvégéken meghatározó szerepe van a Szentléleknek, folyamatosan érezhető a jelenléte.

– A jubileumi rendezvényen elhangzott: a Házas Hétvége már negyven éve működik Magyarországon, és egyértelmű, hogy a Szentlélek vezeti, de mivel emberek vagyunk, természetes, hogy előfordulnak súrlódások.

K. Zs.: Ez elsősorban a szervezeten belüli dolgokra vonatkozik. A mozgalmunk egy nagy szeretetközösség, de persze adódnak olykor nehézségek. Ám a Szentlélek nagyon jó irányba vezet minket. Nem az a lényeg, hogy ki a nagy-, illetve a kisfőnök, hanem hogy közösen szolgálunk valamit, és megpróbáljuk elvinni a házaspárokhoz a Házas Hétvége üzenetét.

– A mai korban, különösen a fejlett világban, egyre általánosabb az a vélemény, hogy a hagyományos házasság, a család idejétmúlt intézmény, és mindenféle együttélési forma, így az azonos neműek közötti kapcsolat is házasságnak számít. A család az család, mindegy, hogy két anya, vagy két apa tölti be a szülők szerepét. Mi lehet a Házas Hétvége feladata ebben az önmagából kifordult világban?

K. G.: Házas hétvégére meghívásos alapon lehet eljutni. Az egyik nagyon fontos sarokkő: csak azok vehetnek részt a hétvégéken, akik szentségi házasságban élnek. A férfi férfival, nő nővel való együttélése nem szentségi kapcsolat.

A szeretetkapcsolatba minden belefér, de a szentségi házasságba nem.

Férfi, nő, apa, anya, gyerek. Ez az alap. Azt is lehet mondani ránk, hogy őskövület vagyunk, de mi az eredethez kötjük magukat. A Biblia egyértelműen kimondja, hogy az apa férfi, az anya nő.

K. Zs.: A szentségi házasság mindenképpen alap, mert szeretnénk rávilágítani arra, hogy a házasságot a Jóisten tervezte, ezért meghatározó a szerepe. A házasságban ketten vagyunk hárman.   

– A jelenlegi világtendenciát figyelembe véve nem tartanak attól, hogy a Házas Hétvégéhez, a Mécs Családközösséghez, a Schönstatt-mozgalomhoz vagy a Családok Jézusban közösséghez hasonló mozgalmak hamarosan szigetszerű képződmények lesznek a társadalomban?

K. G.: Nemzeti felelősként sok helyen megfordulunk a világban, és észre kellett vennünk: Nyugat-Európában egyre kevesebb az egyházi esküvő, ennek következtében jelentősen csökkent a szentségi házasságban élők száma. Így a mozgalmunk is egyre kevesebb házaspárt hívhat meg házas hétvégékre. Az Ön által felsorolt házassági lelkiségi mozgalmak szintén hasonló gondokkal küszködnek. Nyugat-Európában folyamatosan csökken a templomok száma, kevesebb az igény a házas lelkiségi mozgalmakra is, de azért szükség van rájuk. Hollandiában például öt évvel ezelőtt halt meg a Házas Hétvége utolsó papja, ennek ellenére a tagok kitartanak, folytatják a munkát; érzik a probléma súlyát, de viszik a hátukon a közösséget.

K. Zs.: Számomra azért nagy ajándék, hogy beleláthatunk a külföldön zajló folyamatokba, mert így egyértelművé válik számunkra:

ragaszkodnunk kell az általunk vallott értékekhez, a szentségi házassághoz, ahhoz, hogy hitelesen mutassuk be: házasságban élni jó. Ebben a világban talán ez a legnehezebb, mert nagyobb hírértéke van egy rossz házasságnak, mint annak, ha a házasok negyven-ötven-hatvan évig is együtt élnek.

A hétköznapokban kellene megmutatnunk, hogy ez megvalósítható, mégpedig nem fogcsikorgatva, hanem örömmel, szeretetben. Elmehetnénk a kisebb ellenállás felé, de ezzel sem a közösségünk tagjainak, sem a társadalomnak nem tennénk jót. Az, hogy szigetszerű képződménnyé válhatunk, szerintem nemcsak a Házas Hétvégére igaz, hanem az egész kereszténységre is. Ám a mi közösségünkben – és ez más egyházi közösségekben is tapasztalható – a szeretet, az összekapaszkodás és az Istenbe vetett hit olyan erőt ad, ami reményt jelent a jövőre nézve.  

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyra Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. október 13-i számában jelent meg.