Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek: Az oroszok előtt a megtisztulás és a megtérés hosszú útja áll

Az utóbbi időben az ukrán információs tér rendszeresen „felrobban” az olyan emberek kijelentéseire adott reakcióktól, akiknek megértésére és támogatására – a teljes körű orosz invázió miatt – Ukrajna nagyon számít. Így az ukrán társadalomban elutasítást és meg nem értést okozott Ferenc pápának az ukrajnai háborúval kapcsolatos számos kijelentése és hallgatása. A közelmúltban Mieczysław Mokrzycki érsek is felkerült a „listára” az Avvenire olasz lapnak adott interjújában elhangzott, néhány vitatott kijelentése kapcsán.

A mai napon Mieczysław Mokrzycki érsek beleegyezett, hogy nyilatkozzon, és megossza gondolatait azokról a lehetséges okokról, amelyek miatt a Szentatya kitért az elől, hogy néven nevezze az agresszort, valamint hogy miért használta a humanizmus kifejezést azon nép jellemzésére, amelynek többsége támogatta az Ukrajna elleni támadást. Továbbá szól az ellenség iránti szeretetről, az Ukrajna iránti szeretetről, a megbocsátás feltételeiről, a megbékélés lehetőségéről, a nyelvi kérdésről és a moszkvai patriarkátushoz tartozó ukrán ortodox egyházról.

– A háború kezdetén az ukránokat felháborította, hogy az Apostoli Szentszék és különösen Ferenc pápa sokáig kitért az elől, hogy néven nevezze az agresszort és a támadót. Van, aki úgy véli, hogy a Vatikán semleges álláspontra helyezkedett, van, aki ezt vatikáni diplomáciának nevezi, van olyan verzió, miszerint ezt bizonyos nemzetközi protokoll megkívánja. Ön hogyan kommentálja a Vatikán ezen álláspontját?

– Az Apostoli Szentszéknek ez az álláspontja nem valami új keletű dolog, ami Ferenc pápa pontifikátusa alatt jelent meg. A korábbi pápák is hasonló módon fejezték ki magukat: Szent II. János Pál, XVI. Benedek, vagy elődeik. Ugyanakkor a pápák a háborúkról nyilatkozva azt mondták, hogy a világ közvéleménye tudja, ki az agresszor. Például XII. Piusz pápa sem említette név szerint Hitlert. Ez többek között a holland püspöki kar nyilatkozata miatt történt, amire a nácik tömeges megtorlással válaszoltak. E nyilatkozat után sok katolikust letartóztattak, köztük a Keresztről nevezett Szent Terézia Benediktát (Edith Steint). Ezért XII. Piusz óvatosan beszélt, de abból pontosan kiderült, hogy a harmadik birodalom áll az áldozatok milliói mögött.

Véleményem szerint Ferenc pápa hasonlóan járt el a teljes körű invázió kezdetén. Ekkor elment az orosz nagykövetségre, s ezzel a gesztussal rámutatott a háború fő felelősére.

– Hogyan fogalmazná meg személy szerint azt, ami most Ukrajnában történik?

– Ez egy kegyetlen és igazságtalan háború, amelyet az Orosz Föderáció indított Ukrajna ellen. Ez egy olyan háború, amelyben az ukránok a szabadságért és a békés élethez való jogukért küzdenek saját országukban.

– Mindenképpen szeretném emlékeztetni az Avvenire olasz újságnak adott interjújára. A beszélgetésben elhangzottak egy része meglehetősen ellentmondásos volt, és félreértésre adott okot az ukrán olvasók körében. Kommentálná őket?

[Az Avvenire kérdése: De az orosz nyelv az ukrán nép legalább felének DNS-ében van.
A lembergi érsek válasza: Igaz. Nézzük csak a Lembergbe érkező menekültek többségét: oroszul beszélnek, de ettől még nem kevésbé ukránok. Valóban sok esetben rokonok, barátok harcolnak a fronton az ország szabadságáért. Éppen ezért veszélyes lehet az orosz nyelv betiltása, ahogy azt országos szinten elhatározták. Ez az ország egy részének kiközösítését jelenti. Amikor a régió kormányzója meglátogatta az egyik egyházmegyei befogadóközpontot, hallotta, amint az egyik menekült azt mondta: „Mi itt, Lembergben nagyon jól megvagyunk, és hálásak vagyunk. De ha kimegyünk az utcára, és meghallják, hogy oroszul beszélünk, azonnal (ujjal) mutatnak ránk.” Ukrajna példát vehetne Svájcról, ahol ráadásul négy hivatalos nyelv is létezik. – A szerk.]

– Természetesen.

– Úgy gondolom, hogy a legnagyobb felháborodást az az interjúrészlet váltotta ki, amelyben Ön egyetért az újságíróval abban, hogy az orosz nyelv az ukrán nép legalább felének DNS-ében van.

– Be kell vallanom, hogy ez az én hibám volt, és bocsánatot szeretnék kérni érte. Az újságíró kérdését nagyon leegyszerűsítve értettem, mintegy általános következtetést az alapján, hogy sok ukrán belső menekült oroszul beszél, hiszen Kelet-Ukrajnából érkeztek, ahol a lakosság többsége orosz ajkú. Meg kellett volna kérdeznem Giacomo Gambassi urat, hogy pontosan mire gondol.

– A nyelvi kérdés kényes téma, különösen most. Mi a személyes véleménye az orosz nyelv helyzetéről az ukrán társadalomban?

– Meggyőződésem, hogy a két államnyelv kérdéséről folytatott viták nem időszerűek. Ukrajnában az államnyelv legyen az ukrán. Ez nyilvánvaló és nem vita tárgya. Amikor Svájcot hoztam fel példaként, akkor inkább egy ország határain belüli nyelvi toleranciára gondoltam, és nem arra, hogy az orosz legyen a második államnyelv. Semmi esetre se. De a mindennapi élet szintjén az állampolgárok azon a nyelven kommunikálhatnak, amelyet gyermekkoruk óta ismernek, és amelyen egymással érintkezni szeretnének. Ezt a jogot minden demokratikus ország biztosítja.

Igen, ma az orosz nyelv az agresszor és a megszállók nyelve, amelyet sokaknak fájdalmas hallani,

ahogy a második világháború után a lengyeleknek is fájdalmas volt hallani a német nyelvet, viszont azt senki nem tiltotta be, még Izrael állam sem. Azt gondolom, hogy inkább az ukrán nyelv és kultúra népszerűsítéséért kell erőfeszítéseket tenni, ehhez megfelelő feltételek biztosításáért, mintsem, hogy betiltsák az orosz nyelvet.

–  Svájc mint egy ország határain belül a különböző nyelvek iránti tolerancia példája vajon szemrehányást jelent Ukrajna számára, hogy nyelvi kérdésben nem elég toleráns?

– Az, hogy Nyugat-Ukrajna befogadja a többségében oroszul beszélő belső menekülteket, széles körű támogatást és segítséget nyújt nekik, tulajdonképpen nagyon magas szintű toleranciát jelez.

De a háború nagyon érzékennyé teszi a hallást. Megértem sok ember felháborodását és ellenséges hozzáállását mindenhez, ami orosz.

Erről is beszéltem az Avvenirének adott interjúban. Megértem őket, de püspökként, lelkipásztorként nem az embereken ejtett sebek vagy az emberi tapasztalat, hanem az evangélium alapján szeretnék szólni. A mi Urunk nem annyira toleranciára, mint inkább szeretetre hívott bennünket. Ez egy további lépés. Jézus nem azt mondta, hogy toleráljátok ellenségeiteket, hanem azt mondta: szeressétek ellenségeiteket. Az ukránok „ellenségei” kategóriának pedig ma konkrét neve van: orosz agresszorok.

– És hogyan szeressük azokat, akik azért jöttek, hogy öljenek, kínozzanak, mindent elpusztítsanak, ami útjukba kerül?

– Ez emberileg lehetetlen. Isten kegyelme nélkül senki sem tudja teljesíteni ezt a parancsolatot.

– És pontosan mit kell tenni ahhoz, hogy elnyerjük a „szeressétek ellenségeiteket” parancsolat teljesítéséhez szükséges kegyelmet?

– Szeretni annyi, mint jót kívánni az embernek. Az ember számára a legnagyobb jó az ő üdvössége. Az üdvösség pedig lehetetlen bűnbánat és megtérés nélkül.

Szeretni az ellenséget, konkrét esetünkben az orosz agresszorokat, annyit jelent, mint imádkozni azért, hogy bűnbánatot tartsanak, és megtérjenek.

Hogy ne hintsék tovább a halál és a pusztítás mételyét, az Úristenhez térjenek, és feleljenek minden általuk okozott sérelemért.

– Az ukrán társadalom másik fájdalmas kérdése (a moszkvai patriarkátushoz tartozó) ortodox egyház tevékenysége Ukrajnában.

– Az ukrán ortodox egyház sok híve és papja számára a jelenlegi helyzet nagyon bonyolult. Sokan közülük értik, hogy mi történik, és tudom, hogy főpapjaik megáldották híveiket, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban, fegyverrel a kezükben védjék Ukrajnát. De sajnos akadnak mind a hívek, mind a papság körében olyanok, akik együttműködnek a megszállókkal. Úgy gondolom, hogy az általánosítás elkerülése érdekében az ilyen eseteket egyenként kell elbírálni. Ennek ellenére

egy olyan egyház betiltása, amelyhez több millió ember tartozik, veszélyes lehet. Itt nagyon körültekintő és kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség.

– Nem hagyhatom figyelmen kívül Ferenc pápa közelmúltbeli nyilatkozatát, amelyben az orosz nép humanizmusát helyeslően méltatta, Dosztojevszkijt pedig e humanizmus példájaként említette. Ez információs bombaként hatott. Mi erre vonatkozóan a véleménye?

– Megértem a Szentatya álláspontját, amikor megpróbálja elkerülni azt, hogy egy egész nemzetet vádoljon a háború miatt. Igen, tudjuk, hogy a statisztikai adatok szerint az oroszok többsége támogatja Oroszország Ukrajna elleni fegyveres agresszióját, de az ebben való részvétel személyre szabott. Azt is tudjuk, hogy a társadalom egy része nem támogatja ezt a háborút. Sajnos ez a társadalomnak egy kis része. De azt gondolom, hogy így

a Szentatya megpróbál találni egyfajta kulcsot, megpróbálja kinyitni az emberi szívek ajtaját, ezért példaként említi azokat a szerzőket, akik közel állnak ahhoz a néphez.

Kétségtelen, hogy egy olyan személyiséget, mint Fjodor Dosztojevszkij, a maga kora és mentalitása alakította. Sok nézetével nehéz egyetérteni. Ugyanakkor máig a világirodalom klasszikusának számít. II. János Pál pápa szívesen olvasta Dosztojevszkijt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy szeresse és támogassa Ukrajnát.

– Ön személy szerint „nagy nemzetnek” tartja az orosz népet?

– Azt hiszem, az orosz nép a saját nagyságával kapcsolatos illúziók fogságában van.

Úgy gondolom, hogy e nemzet előtt a megtisztulás és a megtérés hosszú útja áll.

– A második világháború után két püspöki kar találkozott egymással: a német és a lengyel. Ez a találkozó a „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk” mottó jegyében zajlott. Ön szerint sor kerülhet-e a jövőben Ukrajna és Oroszország püspökei között hasonló találkozóra?

– Először a lengyel püspökök levele született meg, melyet a II. Vatikáni Zsinat idején írtak alá. Az egyik aláíró püspök Karol Wojtyła volt. Érdemes megjegyezni, hogy ez 1965-ben, vagyis húsz évvel a háború befejezése után történt. Ezt azért hangsúlyozom, mert meg kell érteni, hogy közvetlenül a háború után még minden, a háború ejtette seb friss volt. A lengyel társadalom fokozatosan érett meg erre az (ünnepélyes) aktusra.

A megbocsátás nagyon komoly dolog. Ezt nem lehet színlelni. És mielőtt ez megtörtént volna, sok német eljött Lengyelországba, hogy bocsánatot kérjen, és felkeresték Auschwitzot.

Sor kerülhet-e Ukrajna és Oroszország püspökei közötti találkozóra? Azt hiszem, hogy ehhez (belső) érlelődésre van szükség, és imádságra. Ezért szeretnénk mi, az ukrajnai római katolikus egyház püspökei a következő évet az Isteni Irgalmasság évének nyilvánítani. Ez az idő arra szolgál, hogy elgondolkodjunk a megbocsátás misztériumáról. Kérni fogjuk az Urat, hogy lassan készítse fel szívünket a megbocsátásra.

– Ukrajnai szolgálata 15 évvel ezelőtt kezdődött, 14 éve pedig a lembergi érsekség élén áll. Az évek során sikerült-e megszeretnie Ukrajnát?

– Megszerettem Ukrajnát. Ez a föld mindig is közel állt hozzám, és hűséges akarok maradni az ukrajnai egyház szolgálatához.

Fordította: Hidász Ferenc OFM

Forrás és fotó: Credo

Magyar Kurír