Milyen a vallási giccs?

A Katolikus Egyház számtalan művet ihletett a történelem legnagyszerűbb műalkotásai közül, s függetlenül attól, hogy mennyire vallásos e művek tartalma, számos kiemelkedő alkotás létrejöttében nélkülözhetetlen szerepet játszott.

A katolikusok joggal érzik magukénak Fra Angelicót, Edgar Degas-t és Andy Warholt, hogy csak néhány alkotót említsünk. Ugyanakkor a sötétben foszforeszkáló rózsafüzéreket, Szent Kristófot ábrázoló íróasztali díszeket és műanyagból készült, mozgófejű Ferenc pápa-figurákat is készítünk.

Az első csoportba tartozó alkotások rendszerint múzeumokban és székesegyházakban tekinthetők meg; a második csoportba tartozó tárgyak viszont sokkal gyakrabban megtalálhatók a katolikusok otthonaiban. Az előbbieket a szépművészet körébe soroljuk; az utóbbiakat sokszor giccsnek könyveljük el. Maga a kifejezés nem különösebben kelt bennem rossz érzéseket, de etimológiailag a szemetet jelölő német szóból ered, s ezért lekicsinylő értelme van.

A giccs értékét régóta kétségbe vonják. „Engem az érdekel, miért terjednek el ennyire széles körben fontos és jelentős dolgok kereskedelmi célú és egyáltalán nem túlságosan fennkölt ábrázolásai, legyen szó akár az Eiffel-toronyról, akár Krisztus keresztjéről” – mondja Betty Spackman, aki külön könyvet is írt a kereszténység és a giccs kapcsolatáról. „Sok művész felhasználja alkotásaiban a vallási giccset annak érdekében, hogy leszólja a kereszténységet, azaz nemcsak magát a giccset. Úgy vélik, nagyon szoros kapcsolat van a hit és e látszólag sekélyes kifejeződési formái között.” Ennek fényében a giccses művészet nemcsak egyszerűen a kereszténység felszínes kifejeződése, hanem fenyegető veszélyt is jelent rá nézve.

Paul Griffith amerikai teológus viszont arról beszél, hogy a giccsellenes szerzők egyszerű embereknek szánt egyszerű művészetként fogják fel a giccset. A keresztény giccs védelmében című írásában részletesen kifejti – anélkül, hogy elfogadná, a kereskedelmi forgalomban kapható vallási tárgyakkal szembeni általános fenntartásokat: „Az ilyen tárgyak, szokás mondani, elsősorban a kifinomultságot nélkülözik. Csak egyfajta reakciót tesznek lehetővé, és nem ösztönöznek arra, hogy az ember többféleképpen is értelmezni próbálja őket.”

A műértőket többnyire élesen szembeállítják a giccs kedvelőivel, de annak ellenére, hogy sokan szeretnének szakértőnek látszani, valójában az a hozzáállás, amelyet a szakértői státusz megkövetel (a távolságtartó és elemző viszonyulás), valószínűleg jobban eltávolít attól a fajta lelkiségtől, amelyet a vallásos művészet (akármilyen legyen is) táplálni kíván. „A műértők többnyire a vallásos lelkiség területének peremvidékén helyezkednek el, már ha jelen vannak rajta egyáltalán, a giccs kedvelőivel viszont e terület kellős közepén találkozunk.

A bűnbeesés utáni világban élünk. A giccsszeretetnek és a szakértelemnek egyaránt megvannak a torzulásai. Az előbbi azonban sokkal közelebb van Jézus elevenen dobogó szívéhez, mint az utóbbi”

– állítja Paul Griffith.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír