Önmagát adta nekünk eledelül

Esti fürdetés után az ifjú házaspár törülközőbe bugyolálva viszi be csecsemőjét a szobába. Törülgetés, öltöztetés közben kis, hurkás lábait, kezeit puszilgatják, játszanak vele. „Úgy szeretlek, majd megeszlek” – mondja közben egyikük. Látva a jelenetet, egyikünk sem gondolja, hogy egy véres vacsora kezdődik. Tudjuk, hogy a szeretet mély kifejeződésének vagyunk tanúi. Ez a kép mégis érzékelteti, hogy a szerető és a szeretett személy mély, fizikai közelségre vágyik. A fenti kifejezés ezt az étkezésben való teljes befogadás hasonlatával illusztrálja. Emberi tapasztalatunk az is, hogy nagy ünnepeink lakomába torkollanak. Az ünneplés és a közös étkezés összetartozik.

Az embernek a teremtettségéből fakadó igénye az Istennel való egyesülés vágya. A nem keresztény vallások is keresik az istenséggel való egyesülés útját, mint ahogy megtaláljuk bennük az istenekkel való közös lakoma iránti vágyakozást is. Az Eucharisztia ajándékában Isten ezeket a mély, emberi természetünkbe oltott vágyunkat tölti be, egészen sajátos módon.

Hitünk szerint a feltámadott Krisztus, akit nem kötnek a fizika határai, az átváltoztatástól kezdve jelen van az Oltáriszentségben. Az Eucharisztiában Isten magát adja eledelül. Ezzel a misztikus étkezéssel őt magát fogadjuk be. Ugyanakkor asztalhoz ülhetünk egy olyan lakomán, amely nem a magunk erejének és ügyességének eredménye.

Isten maga az, aki megterít, ő az aki, lehetővé teszi a lakomát. Ő a főpap, az oltár és az áldozati Bárány (vö. V. húsvéti prefáció).

Az Eucharisztia ugyanakkor az Úr szeretetének is a jele. Létrejötte azért lehetséges, mert Ő megtestesült, és testében értünk adta önmagát. Így válik jelévé az önátadásnak, az emberért való végsőkig kitartó áldozatvállalásnak. Ám nem csupán az egyszeri hívőnek adott ajándék.

Az Eucharisztia építi az Egyházat.

Az egyházi dokumentumok gyakran hangsúlyozzák, hogy az Egyház az Eucharisztiából születik, az oltár körül gyűlik össze, tagjai pedig ott nyernek erőt, megújulást és küldetést. „Bizonyos formában minden nagy megújulás annak a hitnek új fölfedezéséhez kötődik, hogy az Úr az eukarisztiában jelen van népe között.” (Sacramentum caritatis 6.) Valóban ismerjük a hitnek azokat a nagy tanúit, akiknek a megújulása és az életszentsége az Eucharisztia hitéhez kötődik, akik például egy szentségimádás közben tértek meg.

Gyakorta mondjuk, hogy az Egyház megújulásra szorul. Gondolkodunk azon, hogy milyen szervezeti reform fogja elhozni azt, miként lehetne jobb reklámot csinálni az Egyháznak, milyen PR-stratégia lenne célravezetőbb. Nem elutasítva a modern világ értékeit és a szervezetfejlesztésben rejlő lehetőségeket, sokkal előbbre való, hogy ismét az Eucharisztia köré gyűljünk, törekedve arra, hogy megértsük, milyen ajándéknak vagyunk az örökösei. Ha időt és energiát áldozunk az Eucharisztia hitében való megerősödésre, az megújulásunk és meghívó tanúságtételünk kulcsa is lesz egyben.

Szerző: Dobszay Benedek OFM

Magyar Kurír