Száz éve született az ifjúság bíborosa

Annak idején, amikor a nyolcvanas években az örök városban tanultunk, nemcsak Szent II. János Pál pápa nagy ívű péteri szolgálatának lehettünk a tanúi, hanem az akkori bíborosi kollégium egy jeles tagjáról is sokat hallottunk, találkoztunk vele. Ő volt a Világiak Pápai Tanácsának akkori vezetője, Pironio bíboros. Ifjúsági világnapok és világtalálkozók elképzelhetetlenek lettek volna nélküle. Merthogy mindkét „műfaj” akkor alakult ki: a világnapok a virágvasárnapi ifjúsági ünnepek, a találkozók pedig az időnként tartott többnapos összejövetelek lettek. Igaz, hogy az alapötlet a pápáé volt, ám a „kivitelezés”, a megvalósítás munkáját a Katolikus Egyház ifjúsági lelkipásztori munkájának koordinátora, a Világiak Pápai Tanácsa végezte, azon belül is az ún. Ifjúsági Szekció, amelynek Pironio bíboros volt az útkészítője és sosem tolakodó, hanem alázattal a háttérben maradó kísérője.

Eduardo Francisco Pironio Nueve de Julióban (Argentína) született 1920. december 3-án mélyen hívő, egyszerű parasztcsaládban, édesanyja utolsó, huszonkettedik gyermekeként. Csoda volt a világra jötte, mert az orvosok egyáltalán nem tanácsolták megszülését édesanyjának, aki életveszélynek volt kitéve. Giuseppe Pironio és Enrica Buttazzoni, Friuliból származó olasz menekültek gyermeke volt, akárcsak Jorge Mario Bergoglio, a későbbi Ferenc pápa (aki 1936-ban született, tehát 16 évvel fiatalabb nála). Ő is már Argentínában született, és 1943-ban szentelték pappá. 1964-ben, a II. vatikáni zsinat idején lett La Plata segédpüspöke (ceciri címzetes püspökként). Mint „peritus” (szakértő), majd mint püspök maga is részt vett a zsinaton. 1972-ben Mar del Plata megyéspüspöke lett. 1968 és 1975 között, tehát nyolc éven át volt a Latin-Amerikai Püspökkari Tanácsnak, a CELAM-nak előbb általános titkára, majd elnöke. 1974-ben Szent VI. Pál pápa meghívta, tartson lelkigyakorlatot neki és a római kúriának. Ezt követően a pápa a szerzetesek es világi intézmények kongregációja prefektusává tette őt, majd bíborosi méltóságra emelte 1976-ban.

Az ifjúsági világtalálkozók többnapos rendezvények nyaranta, míg a világnapot minden évben virágvasárnap rendezték meg Rómában és minden egyházmegye központjában. Ferenc pápa az idei Krisztus király ünnepén tette át az egyházi évet lezáró ünnepre a minden évben ismétlődő eseményt.

Renato Boccardo, Pironio bíboros jobb keze, a római szervező hivatal akkori fiatal, energikus munkatársa volt a pápai szentmisék másodceremoniáriusa (Piero Marini mellett). A bíboros egészen a párizsi (12.) világtalálkozó vigíliájáig fáradhatatlanul mindig elkísérte a pápát. Rendkívüli adottsága volt ősz hajjal is egészen az ifjúság közelében maradni. Egyszerű szürke ruhájában vegyült el a fiatalok között, hallgatta és tanította őket. Ezért lett a mellékneve: a „fiatalok bíborosa”.

Püspöki címerében egy csillag és egy hal szerepelt, jelmondata: „Christus in vobis spes gloriae” – Krisztus köztetek a dicsőség reménye (vö. Kol 1,27). A Sabina-Poggio Mirteto szuburbikárius egyházmegye püspök-bíborosa volt. 1998. február 5-én hunyt el Rómában hetvennyolc éves korában.

Egy főpap életének mindenképpen szép tükre a végrendelete. A mindig mosolygós, kedves tekintetű kardinális négy oldalban foglalta össze egész földi életét keresztségétől kezdve annak befejezéséig. A keresztelésére úgy tekintett, mint a Szentháromságba való „beköltözésére”, míg egyszer majd bekövetkező halálára, mint a Szentháromság „színről színre látására”. „Addig távol zarándokoltam az Úrtól, most úgy látom, amint van. S boldog vagyok. Magnificat! Nem akarom, hogy sírjatok eltávozásom miatt, hanem azt kérem, szeretetetekkel kísérjetek tovább engem, és megemlékezéseitekkel imádkozzatok lelkemért.” Optimizmusára jellemző ez a mondata: „Milyen szép dolog élni!” Ebből vezeti le hálaadását a keresztségéért, a pappá szenteléséért. Itt bocsánatot kér mindazoktól, akiket papként elhanyagolt, és elkövetett bűneiért. Tudja, hogy a mag a földbe hullva hoz bő termest.

Külön bekezdést szentel a püspöki szolgálatáért szóló köszönetnek: „milyen jó volt hozzám az Úr! Atyja, testvére és barátja akartam lenni a papoknak, a szerzeteseknek és Isten egész népének. Bánt, ha valaki csalódott álmaiban velem kapcsolatban, az atyák között, a pápák között” (VI. Pálról és II. János Pálról van szó). „Örömmel fogadom azonban szegénységemet: teljesen szegény lélekkel kívánok meghalni.” Pál pápának azért hálás, mert a „szeretet civilizációjára” tanította. Hálát ad keresztjéért: halálakor a szenvedés keresztje váljék tündöklővé és termékennyé! Hálát ad a Szűzanyának, mert szavait ő tette gyümölcsözővé, a szenvedésben és az örömben is mindig igyekezett máriás lelkű maradni. Dicsőségének és koronájának nevezi a szerzeteseket, akiket szolgált, a kispapokat es a világi híveket. Tőluk is bocsánatot kér, ha rossz példát adott nekik. Szívéhez igen közel állt az Actio Catholica intézménye. Ha valakit megbántott, bocsánatát kéri, és azt kívánja: érezze meg az ő bocsánatának és testvéri ölelésének az örömét.

Név szerint megemlékezik egykori titkáráról: Fernando Vergezről (aki a Krisztus Légiója kongregációjához tartozott, ma püspökként szolgál a Vatikáni Kormányzóság élén), akinek megköszöni hűségét, szeretetteljes együttműködését, türelmét és jóságát. Nyugodtan és békésen szeretne meghalni, az Atya irgalmában, az Egyház anyai szeretetében és testvérei megértő jóságát érezve. Nincsen ellensége, senkire sem haragszik. Igen szép és megható végrendelete utolsó szakasza, amely ezzel a mondattal kezdődik: „Találkozunk az atyai házban! Mindannyiótokat megáld Szűz Maria hálaénekének első szava latinul: Magnificat!” Ez a szó tizenkétszer szerepel a végrendeletben, míg az utolsó sorokban ez áll: „Magamat Mária szegény szűzi, szemlélődő és hűséges szívére hagyom. Ave Maria! S tőle kérem: e számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust, a te áldott méhednek gyümölcsét!” (Róma, 1996. február 11-én).

Halála előtt két nappal telefonon hívta őt fel II. János Pál pápa. Szem- és fültanúk számoltak be, mit válaszolt neki: „Szentatya, elindultam a mennybe. Viszlát az égben. Odafentről folytonosan segítem majd Önt az Egyház szolgálatában. Imádkozni fogok Önért. Köszönöm a belém vetett bizalmat. Bocsánatát kérem, amiért nem mindig tudtam megfelelni várakozásának. Megújítom az Önnek ígért hűségemet.” Még azt is mondta a többieknek: „Ha valamire szükségetek van, kérjétek tőlem, ott leszek az égben…” Gyászmiséjén, 1998. február 7-én a pápa „a péteri szolgálat gyakorlásában nagy segítségének” nevezte Pironio bíborost. „Valódi magisztériális gyöngyszem” volt a világi hívek lelki életének szolgálatában a zsinat és a Christifideles laici apostoli buzdítás értelmében. Az ő nagyszerű istenközelsége (intimità di Dio) összeszedettségéből, a Lélekből táplálkozó csöndjéből és a kereszt szeretetéből adódott.

Az öröm lelkisége volt az övé: Isten szeretetében élni és magunkat teljesen átadni neki. Szenvedélyesen szerette az Egyházat. A taizéi Roger testvér a bíboros halála kapcsán megállapította: „Pironio bíboros talán nem is tudta, hogy ő hosszú időre meghatározta a közösségünket. Misztikus lelke volt, elmélyítette bennünk az egyháziasság érzéket, az egy, szent és Katolikus Egyházét. És ha Taizében azt a nagy szeretetet tápláljuk, ami az Egyház egyetlen közösségéé, akkor ő az egyike volt azoknak, akik ehhez megnyitottak a kaput.”

Temetése szülőhazájában, Argentínában volt a Lujani Miasszonyunk szentélyében, ahol fiatalok ezrei emlékeztek a kilencvenes évek óriási ifjúsági találkozóira, zarándoklataira, amelyeket ő vezetett. Az újságok tudósítottak róla, ahogy fiatalok ezrei vonultak a Buenos Airestől 70 kilométerre levő lujani gótikus székesegyházba, hogy véget nem erő énekükkel, áhítatukkal együtt ünnepeljenek főpásztorukkal. Pironio biboros mindig úgy celebrálta a szentmisét, hogy abból áradt a fiatalok iránti szeretet. Kiapadhatatlanul bátorította őket a reménységre: „Mária házában mindig megtapasztalható az Atya szeretete fiai iránt, édesebben hangzik Fia igéje.” A végrendeletét temetésekor fényképével és saját kezű aláírásával együtt nyilvánosságra hozták, kinyomtatták.

2006. június 23-án Camillo Ruini biboros, a pápa római helynöke megindította Pironio bíboros boldoggáavatási perét, amit római tartózkodása és halála helyén, az Örök Városban kezdeményeztek egyházmegyei szinten.

Nagyon reméljük, hogy miként az ifjúság pápáját mára szentkent tiszteljük, úgy az ifjúság bíborosát is vele együtt mihamarabb a boldogok és a szentek társaságában tisztelhetjük!

Húsvéti Szent Szűz, segíts nekünk, hogy a feltámadás tanúivá váljunk!
Húsvéti Mária, a kereszt Máriája,
a teljes feláldozottság, az örömteli és egyszerű ajándékozás Máriája,
Mária, a szemlelődő, a hűséges,
segíts nekünk, hogy megéljük hűségünk örömét;
segíts nekünk, hogy felfedezzük a mi óránk titkát,
a mi óránkét az Egyházban és a világban.
Segíts nekünk, hogy jó szívű hívei legyünk
Jézus Krisztusnak az ő Egyházában,
testvéreink üdvösségére.
Segíts nekünk, Mária, örömünk oka,
a szent reménység Anyja,
hogy a feltámadás tanúivá váljunk a ma elő emberek között,
húsvét újdonságának hűseges hirdetőivé,
olyan férfiakká és nőkké, akik egzisztenciájukkal kiáltják,
hogy Isten szereti őket;
és akik felélesztik testvéreik szívében az örömöt és a reménységet!
Ámen.

(E. F. Pironio bíboros imádsága)

Fotó: Revista Ecclesia

Magyar Kurír