Szeretné, de nem tudja letenni – Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő a képernyőfüggőségről

Felhívja a figyelmet a közösségi médiára jellemző manipulációs mechanizmusokra, és beszél arról is, milyen hatással van a képernyőhasználat a gyerekek idegrendszeri fejlődésére. Miért szükséges lépéseket tenni a képernyő előtt töltött idő behatárolása érdekében, és hogyan tegyük meg ezt? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk vele.

– A diákközösségeknek tartott előadásai esetében – az életkor függvényében – milyen témákra helyezi a hangsúlyt? 

– A legfiatalabb korosztályt az általános iskola 5. és 6. osztályos diákjai jelentik az előadásaimon. Nagyon fontos az ő nyelvükön beszélni nekik a cyberbullyingról, a zaklatásról, a bántalmazásról, a reklámokról. A gyerekek nyitottak, bevonhatók a beszélgetésbe, el akarják mondani, mi van bennük, és fogékonyak az élménypedagógiai módszerekre. A találkozásainkon közvetlen a hangulat, jól el lehet beszélgetni velük, de a nap végére nem változik semmi.

Amikor azt kérdezem, ki az, aki le akarta tenni a telefont, de nem tudta, mindenki jelentkezik.

Igennel felelnek arra kérdésre is, hogy emiatt rosszabbul érezték-e magukat utána, mint előtte. Érzékelik, hogy gond van, hogy nem jó ez nekik, de semmit sem tudnak tenni ellene. Életkorukból adódóan a fejlődésükben még nem tartanak ott, hogy tudatosan szabályozzák a cselekedeteiket.

A két idősebb felsős osztály megszólítása már nehezebb. Ők karba tett kézzel ülnek, figyelnek az előadáson, de a válaszokat sokszor harapófogóval kell kihúzni belőlük. A középiskolásoknál elmegyünk a felnőttkorral kapcsolatos kérdések irányába. Arra helyezem a hangsúlyt, hogy milyen esélyeik lesznek munkavállalóként a gyerekkorukban megszerzett képességeik alapján, hogyan lesznek boldogok az életben, milyen karriert képzelnek el maguknak, hogyan tudják majd megszerezni magunknak, amit szeretnének. Ezek a témák érdeklik a fiatalokat, ezek mentén lehet elérni őket. 

– A pedagógusok és a szülők is a célközönségéhez tartoznak. Őket mivel lehet megszólítani?

– A szülőknek, pedagógusoknak arról beszélek, mit kell tenniük ahhoz, hogy a gyerekek idegrendszere érett és kiegyensúlyozott legyen, mire eljutnak a felnőttkorba.

Nagyon fontos a felnőtt minta, valamint a gyerek érdekében hozott szabályok.

Ezek lényeges témák mindkét célcsoport esetében. Tudjuk, hogy a pedagógustársadalom sem egységes a nevelésnek e területével kapcsolatban. Szükségesek a képzések, hogy értsék a problémákat, és tudják, milyen módszert érdemes használni, és milyet nem. Hamarosan indul egy harmincórás akkreditált képzés, igyekszünk minél több fórumon információkat átadni az érintetteknek. 

– Milyen témák mentén épülnek fel az előadásai?

– Három nagy témakörrel foglalkozom. Az egyik a gazdasági manipulációs mechanizmusok, a másik az idegrendszeri fejlődésre gyakorolt hatások, a harmadik pedig a dopamin szerepe az ember életében. A két utóbbit összekötve arról beszélek, hogy a szervezet a dopaminszint emelésével olyan tevékenységekre motiválja az embert, amelyek elengedhetetlenek az idegrendszeri fejlődéshez. Az okostelefon éppen ezektől veszi el az időt.

A jelenlegi adatok szerint egy átlagos gyerek naponta hat-nyolc órát tölt képernyő előtt, szórakoztató jellegű tartalmakkal. Nem játszik az udvaron, nem sportol, nincsenek személyes találkozásai, nincs ideje zenét tanulni, olvasni, együtt lenni a családdal.

Holott ezek mind szükségesek ahhoz, hogy az idegrendszer megfelelően fejlődjön.  

– Miért ilyen kiemelten fontos a dopamin szerepe?

– Mert ez a hormon a boldogság, az öröm érzését váltja ki az emberben. Óriási hatással van a közérzetre, és jelentős mértékben befolyásolja a viselkedést. Egy-egy tevékenység iránti motiváció, a számunkra fontos dolgokban elért siker váltja ki ennek a hormonnak a termelődését, ami arra ösztönzi az embert, hogy a jövőben is folytassa az adott tevékenységet. Az online világban való jelenlét, a számítógépes játékok, a filmek, a közösségi média használata, a posztokra kapott like-ok nagyon magasra tudják emelni a szervezet dopaminszintjét, egyfajta dopaminsokkot okoznak, ugyanúgy, mint a kémiai függőségek, a cigaretta, az alkohol vagy a drogok. A természetes módokon, tehát párkapcsolatban, sportban, étkezés vagy közösségi élmény során keletkező dopaminmennyiségnek ez akár a többszöröse is lehet. Kirívó példa a pornográf tartalommal való találkozás. Aki az online térben pornográf tartalmat fogyaszt, az a normális szexualitást unalmasnak fogja megélni, mert azt az izgalmat keresi, amit a pornó jelent számára. 

– Mit tekint eredménynek a tevékenysége során? 

– Gyerekeknek azzal a feltétellel tartok előadást, hogy még aznap beszélhetek a szüleiknek is. A kettő ugyanis együtt működik.

A siker számomra az, ha a gyerek hatására a szülő is eljön az előadásra.

Ez azt jelenti, hogy a fiatal úgy érzi, fontos dolgokról hallott, és megkéri a szülőt, hogy ő is vegyen részt az előadáson. Többször volt már példa erre. A szülők gyakran számolnak be arról, hogy amikor a már kezelhetetlen gyerektől megvonták a videójátékot, néhány nehéz hét vagy akár hónap után érezték, a gyerek megváltozott: beszélget velük, szívesen részt vesz a családi programokban, felhagy a „zombi üzemmóddal”, és esetleg elkezd közösségi életet élni.

– Hány éves korban adnak a szülők telefont a gyerekeknek? 

– A statisztikák szerint a nyolcévesek 31 százalékának van okostelefonja, tehát minden harmadik gyereknek. A szülőknek azt szoktam mondani, akkor vegyenek okostelefont a gyereküknek, ha nem bánják, hogy pornográf tartalommal is találkozik majd. A tízéves kor feletti fiatalok 80 százaléka látott már ilyen tartalmat, és ez komolyan megzavarja a szexuális fejlődésüket. Aki pedig pornóoldalakon szocializálódik, annak esélye sincs a megfelelő időben történő szülői, nevelői felvilágosításra. A gyerek nem tud védekezni ez ellen, az online térben csak idő kérdése, hogy mikor jön szembe vele pornográf tartalom, amit aztán nézni kezd, érdeklődik iránta.

– Mennyire fogékonyak a fiatalok a veszélyek felismerésére?

– Az ideális az lenne, ha tizenöt-tizenhat éves korukig nem, vagy csak korlátozottan használnának a gyerekek digitális eszközöket, hogy megfelelő szintre fejlődjenek a kognitív és szociális képességeik, az érzelmi intelligenciájuk. Erre már lehet építeni. A túlzott mértékű és a túl korai telefonhasználat akár évekre visszavetheti a fejlődést. 

– Mi lehet észszerű korlátozás?

– Nemzetközi pszichológiai, pszichiátriai szervezetek azt tanácsolják, hogy hároméves korig ragaszkodjunk a nulla képernyőidőhöz. Három és hatéves kor között is csak nagyon kevés időt töltsön a gyerek képernyő előtt, s az is inkább csak televízió legyen, lassú, történetalapú mese, közös filmnézés a családdal. Ebben az életkorban még egyáltalán nem ajánlott az önálló képernyőhasználat. Ezek az évek a legkritikusabbak az idegrendszer fejlődése szempontjából. Sok kutató azt ajánlja, hogy tizennégy éves kor alatt csak analóg telefont kapjon a gyerek, és ne használjon internetet, vagy csak korlátozottan. A közösségimédia-használat ugyanis nagy szerepet játszik a depresszió és a szorongás felerősödésében, különösen a lányoknál. El kell érni egy megfelelő érettséget ahhoz, hogy a fiatal kezelni tudja a digitális világot, hogy megfelelő önkontrollja legyen ehhez.

A közösségi média felnőtteknek kifejlesztett platform, a gyerekek számára veszélyes üzem.

A gyerek naiv, nyitott a világra, mindenkiről jót feltételez, könnyű átverni, elhitetni vele dolgokat. A szülő pedig nincs ott, nem látja, mire használja a gyerek a telefont. A cél: késleltetni a készülékhez való hozzájutást, ameddig csak lehet. Én is ebben hiszek: analóg telefon tizennégy éves kor alatt, és a közösségi média használatának tiltása legalább tizenhat éves korig.

– A tiltás ugyanakkor mindig kétélű… 

– Egy erősen addiktív dolog esetében a tiltás nem megkerülhető, a lényeg, hogy jól kell csinálni. Minden alkalommal el kell magyarázni ennek okait, és nagyon fontos, hogy alternatívát kínáljunk a gyereknek. Erre persze időt és energiát kell szánnia a szülőnek, de a gyerek mentális egészsége nem lehet vita tárgya. Kisebb korban könnyebb megvonni a telefont, akkor a gyerek még erősen kötődni akar a szülőhöz. A felső tagozatosok idejét már teljesen ki kell tölteni, ha elvesszük tőlük a telefont. A felnőtt dolga, hogy minőségi programokat ajánljon fel a gyereknek. Ez persze jóval nagyobb erőfeszítést igényel tőle, ezért sok szülő inkább ráhagyja a gyerekre a „képernyőzést”. Az alternatívát jelentő, jó programok ajánlása nehezebb, de ez az egyetlen helyes út. Sokat segít a felnőtteknek az előadás, amit tartok, mert megadja nekik a szükséges lendületet a változtatáshoz, ha megértik, mit okoz a gyerek fejlődésében a telefonozás.

Azt is mindig elmondom, hogy nem a szülő a hibás. A cégek dollármilliárdokat költenek arra, hogy a digitális eszközök rabjaivá tegyék a fiatalokat. Egyetlen szülő sem akar rosszat a gyerekének, mindig az ismeretei szerinti legjobb döntést akarja meghozni. Ha megfelelő tudása van a káros következményekről, akkor másként dönt.

Persze még így is nehéz, hiszen nagy a nyomás a gyerekek és a szülők oldaláról is, de a felvilágosítás segít megérteni, hogy mi is a megkérdőjelezhetetlen, alapvető cél. 

– Vannak már visszajelzések az iskolai telefonhasználat betiltásának hatásairól?

– Minden előadásomon szóba kerül ez a téma. Gyors volt a szabályozás bevezetése, és érthető módon még nem működik kielégítően az új rendszer, mégis úgy gondolom, fontos volt mielőbb megtenni ezt a lépést. Pedagógusok mesélik, hogy az iskolában kezd megváltozni az élet: a szünetben a gyerekek beszélgetnek, az ebédlőben újra zsibongást hallani, ahol vannak sporteszközök, használni kezdik őket. A gyerekek többsége nyilván rosszul fogadta ezt a korlátozást. Aki szenvedélyszerűen kötődik a képernyőhőz, az nem szívesen válik meg tőle. Korábban, még ha el is zárta a telefont a táskájába, azért ott motoszkált a fejében, hogy vajon kapott-e üzenetet. Ez pedig megosztja a figyelmet. Sokan mondják – például az érettségi előtt álló lányom is –, hogy telefon nélkül jobban tudnak figyelni az iskolában. Ha először érzékenyen érintette is őket ez az új szabály, most már érzik, hogy így jobban tudnak koncentrálni. Úgy gondolom, a gyerekek belső megnyugvásához vezet ez a rend, mert ha nincs telefon, akkor a dopamin iránti vágyakozás sincs ott bennük, lehet figyelni a tanulásra. Ezért előremutató dolognak tartom ezt az intézkedést.

– Mik a tanulságok?

– A szülő és a pedagógus együttműködése most fontosabbá vált, mint eddig bármikor. Az iskolában délelőtt több órán át képernyőmentes életet él a gyerek. Ez megnyugvást ad, de fennáll a veszélye annak, hogy otthon majd esetleg annál több időt akar képernyő előtt tölteni. Jó lenne ezt a digitális védőburkot megfelelő szabályok mentén kiterjeszteni az otthonokra is.

A megoldás a közösségekben rejlik. Korábban az a szülő, aki tiltotta a gyerekének a telefonhasználatot, szinte lehetetlen küldetést vállalt magára a megvonással, hiszen az iskolában minden gyereknél ott volt a telefon.

Most senkinél nincs ott, és a közösségi szintű korlátozás nagyon sokat segít. Jó volna, ha otthon is az életkoruknak megfelelő keretek között volna lehetőségük a gyerekeknek a képernyőhasználatra. Csak együttműködve, összefogással tudjuk biztosítani számukra az igazi gyerekkort.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 17-i számában jelent meg.